Ametist blogja

http://www.kep-tar.hu/picdownload.php?path=/normal/Fotok/Mandala/Mandala-118.jpg

Egymásba visszatérő vonalak

halmaza, üde, zöld színek, lélek-híd: 

MANDALA...

hullámzó, tarka képek - szíveddel érted,

az érzékek birodalmába repít,  felszabadítja

vágyaid, narancs-tűz karika: ez is

MANDALA...

virág-varázs, repülés-zuhanás, sorsodnak

vetülete, lelkednek tükre, képlete...

 http://www.youtube.com/watch?v=lSkx34M3XtY

Amíg vakít a fény, a shownak menni kell...

Míg van, ki rád figyel, a shownak menni kell...

Míg mulattatni kell, a shownak menni kell...

Míg levegőt veszel, a shownak menni kell...

Míg van egy csepp erőd, a shownak menni kell...

Ha forrón tűz a Nap, a shownak menni kell...

Ha tél fagyot lehel, a shownak menni kell...

Kihull egy-két barát? a shownak menni kell...

Lépjen helyébe más, a shownak menni kell...

Ha szétpattant egy húr, a shownak menni kell...

Ha ujjad már sebes, a shownak menni kell...

Ha könnyezik szemed, a shownak menni kell...

Ha vérzik is szíved, a shownak menni kell...

Ha hangod elakad, s már rég más énekel,

A shownak akkor is, azért is menni kell!

http://www.youtube.com/watch?v=I_B8H956-rg

Gondolatok a költészetről - 2007.augusztus

Ha szedtél már mézet virágról,

ittál a csodaszarvas nyomából,

akkor már elvesztél...

Ha figyelted madarak vonulását,

láttad a víztükör csillogását,

akkor már elvesztél...

Ha szavakkal festettél képet, s

szépsége elbűvölt téged,

akkor már elvesztél...

Ha tudod az igazságot, és

mindenki arcába vágod,

akkor már elvesztél...

Ha magadból mindent odaadtál,

s nem érdekelt, hogy mit kaptál,

akkor már elvesztél...

Ha egyszerre mozdult meg benned,

éreztél fájdalmat-szerelmet,

akkor már elvesztél...

Ha írtál könyörögve-sírva

szerelmesverset egy papírra,

akkor már elvesztél...

Akkor szegény és elfeledett,

poros fiókban temetett költő lettél,

s örökre poéta maradsz!

Lángoló sárga színek, vibráló vonalak,

perzselő szenvedély, elfojtott indulat,

és végtelen napraforgómezők -

nyomor és fájdalom:  "Krumplievők",

s az önarckép, mit láttam nem is oly

régen egy album belsejében...

Most újra rám köszön egy pesti utcán,

csak poszter, mégis elevenen néz rám,

nem múzeum, könyv-üzlet rejti ma,

csak egy olcsó ruhabolt kirakata.

Ferdén lelógó, megkopott keretben,

magányosan, s valahogy elveszetten

lebeg egy gyűrött rongy fölött,

két kosztüm és egy kardigán között,

szinte belém mar égő tekintete -

Vajon hogy került ő ide?