Ametist blogja

... az iskolában Leni volt a példaképem ...
mindig mindent tudott - én meg csak őt
néztem, és bosszantott Vadóc, ki folyton
körülöttem mászkált, szüntelenül
nyomomban járkált: döglött egeret
dugott padomba, copfom húzgálta
bogáncsot dobott hajamba...
de egyszer Lenivel összetörtünk egy
virágcserepet, s amikor
megkérdezték: ki volt az(?)
Vadóc jelentkezett - helyettem -
én csak remegtem... Leni
makacsul hallgatott - Márta néni
pedig mindent tudott...
Vadóc felállt, elindult
- sosem felejtem el tekintetét -
én odaléptem hozzá
... és megfogtam a kezét ...

az Életet: 

- vésd kőbe -
- mintázd agyagba -
- karcold fába -
- rajzold papírra -
- kottázd hangjegyekbe -
- szedd versbe -
- írd prózába -

és az Élet:

- kőbe vés -
- agyagba mintáz -
- fába karcol -
- hangjegyekbe kottáz -
- versbe szed -
- prózába ír -

... Téged, s túl a Halál árnyékán - halhatatlanná váli a Lélek...

Ölemben vázlatfüzet
- rajzolok -
vagy inkább csak
vázolgatok:
vonalakat - félig behunyt
szemmel
ceruzával, tollal, ecsettel
oda se nézek, ott belül
látom a képet:
tó, sirályok, kék ég
- szemed - csillagok
álmok, képzelet...
"Te mindig ugyanazt látod,
nem változol soha?
Javíthatatlan, ostoba!"
Na jó, akkor festek zöld erdőt
bérceket, zúgó folyót
magas hegyet
itt egy patak, s egy
madár, ki csőrével itat
egy másikat
aztán felszállnak
lebegve, egymás mellett
a Végtelenben
repülnek, magasan...
"Te nem tudod, hogy aki
szárnyal lezuhan? Térj
vissza a földre!"
Rendben van - itt egy körte
- veszélytelen téma -
kicsattanó, kerek
akár egy vásott gyerek:
orra körül szeplők
- haja kócos -
kezében alma...
mintha te szaladnál ki
az udvarra öt évesen
játékra, nevetésre
éhesen, amikor
még minden mesének
jó a vége:
"Már megint ábrándozol?
Fel kéne nőnöd végre!"
"Igaz, fel kéne nőnöm
végre...
könyörgöm - még ne!"

... szája sarkában torz mosoly
szemében néma könnyek
tudja, hogy mulattatni kell
- az Élet így lesz könnyebb -
apró gitárját pengeti
"vidáman" énekel, hogy
szíve nemrég összetört
senkit sem érdekel
táncol a körben, elbukik
a közönség nevet
cukorkával dobálja meg
egy pajkos kisgyerek...
de a Bohóc csak énekel
arcán elszánt mosoly
csörgősipkája leesett
gitárja nincs sehol
arcán a festék olvadoz
lemosták már a könnyek
ám ő csak elszántan dalol
fittyet hány a közönynek...
tapsol, ha kell, ugrál, nevet
bukfencet vet, ha kéred
amíg játszik a zenekar
a Szám nem érhet
véget...

... homok, kő, sivatag ...
elhagyott Oázis a képen
- egy Szfinx arcát nézem -
milyen fenséges, mily nyugodt
mit tudhat, amit én nem tudok?
évezredek bölcsessége
ott ragyog homlokára vésve
s a redők között a Lélek
nyugalma, önmaga feletti
hatalma és ereje
- lenyűgöz tekintete -
pillám se rezdül, csak állok
megbűvölten nézem
- rohanó felhők az Égen -
lenyugvó Nap, szálló
homokszemek
 s könyörtelen kezével az Idő
... lassan mindent betemet ...