És itt az alkonyat...

Ametist•  2009. augusztus 16. 08:47

Anton Wildgans verse - ford.: Ametist

 És itt az alkonyat, mely házak kapujából
sötét hullámként hömpölyög elő -
mintha egy láthatatlan kéz nyitná az ajtót
s szélesre tárná lábaink előtt.

Az utcának már nem látni a végét
utunk magányos, és oly céltalan, mint
tetmetői ciprusok a kertben:
mert illatuk nincs - létük hasztalan.

Minden ember homlokán ott a bélyeg
és minden tette két szemében ég
a szűzleány, ki ma már csak hetéra, és
gyermek-arcát elvesztette rég...

S életre kelnek akkor ők, a holtak
kiket körülleng sápadt gyertyafény, már
ők sem tudják, hogy vajon kik  voltak
- csak néma árnyak - temetők ölén.

És álmatagon lebegnek a szélben,
a Holdsugár csókolja arcukat, míg
ködfátyolként terül szét a hajnal -
majd eltűnnek a bő lepel alatt.

Aztán, miként a piros vért a sejtben
szétszórja őket reggel sugara -
elevenen és holtan vánszorognak
 a néma sírkert mindük otthona.

Én jól tudom, a szó, amit kimondunk, és
minden tettünk akkor lesz igaz, ha
széttört szív és kínlódás a vesztünk, és
nem talál ránk éltető vigasz.

A sötétségből támadnak a szörnyek, kik
eltaposnak mindent, ami jó, s
mi kevesek, kik igazak maradtunk, a
mi szánkon is elhalkul a szó...

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Ametist2009. augusztus 16. 14:35

Köszönöm Marianna!!

mezeimarianna2009. augusztus 16. 14:13

Gratulálok!!!!Szép munka!!!:))

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom