Az elszalasztott lehetőség - befejezés

Angela hátrált kissé, majd megállt, és fölszegte állát: - Gratulálok Edgar, te nyertél... és most mi a szándékod? - Nekem semmi... perceken belül itt a rendőrség, a többi az ő dolguk. - Megengeded, hogy váltsak néhány szót John-nal, mielőtt... - Csak tessék, de vigyázz, le nem veszem rólad a szemem, mégegyszer nem hagylak futni, kedvesem! A lány odalépett a festmény elé, John komor hallgatással követte. - John, szeretném elmondani neked, mindennél fontosabb számomra, hogy tudd - téged igazán szerettelek! - A férfi szomorúan csóválta fejét. Angela rebbenő kézmozdulatokkal, akadozva folytatta: - Hidd el, tőled nem akartam elvinni semmit! Mikor veled találkoztam, ki akartam szállni az egészből. - Miért nem tetted? - Mert a társam megfenyegetett, hogy megöl - nem engem, téged. Ő az a fajta, aki nem tréfál, és soha nem ismer könyörületet. Nekem már mindegy, de azt nem tudnám elviselni, ha minden szavam hazugnak gondolnád... szerettelek, és mindig szeretni is foglak... John megfogta a lány könyökét, és szembefordította a festménnyel: - Nem kell magyarázkodnod, Angela, nem számít, mit mondasz most... az igazság tisztán világít ezen a képen. Én is vak voltam, nem csak te. Eddig nem tudtam, mi lenne a legmegfelelőbb cím, csak jobb híján lett "Lány az ablakban". - Milyen címet adnál neki most? - suttogta a lány, s a könnyek egymás után gördültek végig arcán. - "Az elszalasztott lehetőség" - találó cím, nem igaz, Angela? - s ez mindkettőnkre egyformán igaz... volt egy lehetőségünk, neked és nekem... de egyikünk sem ismerte fel!