Az elszalasztott lehetőség

Ametist•  2013. április 3. 18:41

- Csak egyszer figyelnél rám, amikor hozzád beszélek! - Angi felugrott a heverőről, és kikapta John kezéből a gondosan kettéhajtott újságot. A férfi meglepetten, kissé gúnyosan fordult a lány felé. - Nocsak! Újabb jelenet? Kösz, már a tegnapi is elég volt... ezt a stílust nem szeretem, drágám!  Angi hátravetette fejét, gesztenyeszín haja most rőten csillant a lámpafényben. Még mondani készült valamit, de ránézett a férfi gúnyosra torzult arcára, és a kitörni készülő szavak elhaltak ajkán. Pattanásig feszült izmai egyszerre csak elernyedtek, s az előbbi dühöt ólmos, tanácstalan szomorúság váltotta fel. Lassan megfordult, s a tárva-nyitva álló, vaksötét ablakhoz lépett: - Nem is kell szeretned - modta végül csöndesen - még ma este elköltözöm tőled...

S a kép... az a kép, most itt függött a lány előtt, a falon. Hiába akarta elűzni gondolataiból, s elfelejteni a John-nal töltött gyötrelmes időszakot, s a rákövetkező szakítást - ez többé nem lehetséges, mert az a bizonyos jelenet, amit örökre el akart felejteni, most itt látható, közszemlére téve. Ott van saját elgyötört arca - mi az, hogy arca! - a lelke, gondolatai... bárki ízekre szedheti, elemezgetheti, akinek csak kedve van hozzá. Amit buzgón igyekezett titkolni, azt a festmény tökéletesen visszaadja. Olyan érzés ez, mintha levetkőztették volna egy rakás idegen ember előtt. "Lány az ablakban"  - hiszen John művész... nem számít, mibe kerül, nem baj, ha valakin át is kell gázolnia érte. Egy festmény kedvéért a saját lelke üdvösségét is eladná. - Nos, hogy tetszik a képem? - az ismerős hang hallatára Angi szíve összeszorult, majd hevesen kalapálni kezdett. Meg sem kellett fordulnia, pontosan tudta, ki áll mögötte. Nagy nehezen összeszedte magát, s elszántan nézett John arcába... - Tőled nem is vártam mást. Remélem, ezzel a műveddel is sikert arattál! - Elnyertem vele a fődíjat, remélem örülsz, hogy megörökítettelek a halhatatlanságnak? - s szája sarkában megjelent, a jól ismert, gunyoros mosoly. - Talán örülnék, ha nem érezném, hogy csupán eszköz voltam a nagy cél érdekében...

Ezt a novellát nemrég találtam meg az egyik fiókom mélyén, már egészen megfeledkeztem róla.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Ametist2013. április 7. 07:41

Zsanett, örülök, hogy tetszett, folyt.köv. :)

cedrus492013. április 6. 19:28

Tetszett! A folytatás is érdekel.:)

Ametist2013. április 6. 19:19

Törpilla, örülök, hogy tetszett neked :)

Torpilla31812013. április 4. 10:43

''S a kép... az a kép, most itt függött a lány előtt, a falon. Hiába akarta elűzni gondolataiból, s elfelejteni a John-nal töltött gyötrelmes időszakot, s a rákövetkező szakítást - ez többé nem lehetséges, mert az a bizonyos jelenet, amit örökre el akart felejteni, most itt látható, közszemlére téve. Ott van saját elgyötört arca - mi az, hogy arca! - a lelke, gondolatai... bárki ízekre szedheti, elemezgetheti, akinek csak kedve van hozzá. Amit buzgón igyekezett titkolni, azt a festmény tökéletesen visszaadja.''

Nagyon tetszett...

Ametist2013. április 4. 08:30

Anna, köszönöm soraidat, folytatom, ahogy időm engedi, szép napot :)

Ametist2013. április 4. 08:29

Emi, örültem neked :)

Ametist2013. április 4. 08:28

Skary, Pepo, sziasztok :))

Ametist2013. április 4. 08:28

Sarolta, köszönöm :)

Mamamaci402013. április 4. 05:48

nagyon jó!

Törölt tag2013. április 3. 19:43

Törölt hozzászólás.

pepo2013. április 3. 19:37

:)

skary2013. április 3. 19:05

:)

dvihallyne452013. április 3. 18:59

Nagyon tetszett!:)))

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom