Alice99 blogja

                                                                             

 

-              Mindig történik valami - motyogta ősz bajsza alatt az aggastyán nagyapa. - Ez most sem lesz másképp - és fellapozta a dohányzóasztalon lustán heverő újságot. Egy kis ideig némán olvasgatott, aztán hirtelen felhorkantott.

-               Mi érdekeset találtál, nagyapa? - kérdezte kíváncsian az unokája, majd letelepedett az öregúr mellé a kanapéra és várakozón nézett rá. - Mi az a rablógyilkosság? - bukott ki belőle, amikor megpillantotta az újságon a szalagcímet.

-              Az, fiacskám, amikor azért halsz meg, mert megvéded a tulajdonod egy illetéktelentől - felelte a nagyapa. A kisfiú értetlenkedve felvonta a szemöldökét. - A könnyebb érthetőség kedvéért tegyük fel - folytatta az öreg -, hogy te egy rabló vagy, aki épp engem szemelt ki áldozatnak. Mivel fürge vagy és fiatal, én pedig gyenge és idős, így veled szemben hátrányban vagyok, mert jobbak az esélyeid nálam. A kunyhóban békésen alszom, amikor rám töröd az ajtót. Odakint hideg éjszaka uralkodik, körülöttünk civilizáció nincs, csupán a több hektárnyi erdő. Rajtunk kívül egy jó szándékú lélek sem tartózkodik a rengetegben. - A fiú izgatottan figyelte nagyapját, még levegőt is elfelejtett venni, olyannyira koncentrált, hogy minden részletet megértsen, s egy mondatról se maradjon le.

-              Kérlek, papa folytasd! - fészkelődött növekvő kíváncsisággal. Az öregúr feltolta orrnyeregén fekete keretes szemüvegét, miközben arcán félmosoly játszott.

-              Türelem, Misi, türelem. Tudod ez mindennek a kulcsa. Szóval - fordította komolyra a szót -, betörsz a házamba és az ingóságaimat igyekszed átkutatni, az értékes tárgyaimat pedig a hátizsákodba mélyeszted. Csakhogy áthúzom a számításaidat, mert még távozásod előtt felébredek. Vajon mit tehetek, hogyan óvhatom meg a tulajdonomat? - kérdezte cinkosan kacsintva. A kisfiú hosszasan gondolkozni kezdett. Különböző ötletek és azok számtalan variációja futott át az elméjén. A jelenetet maga elé képzelte, szinte annak résztvevője volt.

Látta, amint egy suhanó alak behatol a házba és ekkor hirtelen megörülve csavaros észjárásának felkiáltott. - Nagyapa, akkor hát miért nem csinálsz semmit? Csinálj semmit és lesz semmi! - ugrott fel a székéből hirtelen. Azt hitte, nagyapja majd megdicséri, hogy ilyen okos gondolatot osztott meg vele, de csalódnia kellett. Ugyanis az öreg hangos, krákogó nevetésben tört ki. Unokája vele együtt nevetett, úgy gondolta, most végre sikerült megfognia őt.

-              Fiacskám, olyat nem lehet csinálni, hogy semmi! - mondta és finoman megsimogatta a gyermek hamvasszőke haját. A fiú arcára mély döbbenet ült ki.

-              De, hát - szólalt meg vontatottan. - Biztosan lehet! Hiszen most semmit sem csinálunk!

-              Nos… - tétovázott a nagyapa. Mondd csak, jár a szád beszéd közben? Dobog a szíved, miközben lélegzel? Önkéntelenül pislogsz, amikor rám nézel?  Izgulsz, ahogy a válaszomra vársz? - A kisfiú a felismeréstől kikerekedett szemekkel bólintott.

-              Akkor, hát mégis csinálunk valamit - mondta kedvszegetten és visszahuppant a fotelba.

-              Igen, fiam az ember mindig csinál valamit, soha sem semmit. Öntudatlanul cselekszünk, még akkor is, amikor alszunk.

-              De, nagypapa! - csóválta a fejét a fiú. - Ez nem lehet igaz!

-              Márpedig így van. Amikor alszunk, álmodunk, az pedig szintúgy az evés, ivás ugyancsak a járás egy tevékenység. Az elménk továbbra is dolgozik, akár a szívünk. A szemünk csukva van az éj folyamán, mégis alvás közben intenzíven mozog a szemhéjunk.

-              Értem - bólintott figyelmesen a gyermek. - Akkor semmi nem létezik. De viszont senki igen! - kurjantott fel örömében. - Senki biztosan létezik.

-              Attól tartok, tévedsz matrózom - mosolygott az öreg, majd kezével a dohányzóasztal felé nyúlt és elvette róla vastag szivarját. Kinyitott egy gyufásdobozt és az egyik szállal meggyújtotta a szivarvéget. Hangosan pöfékelt, s lassan fújta ki a füstöt, mint megrögzött dohányos élvezte a rítust. - Azt kell, hogy mondjam, senki sincsen - szólalt meg végül. A kisfiú zavarodottan összeráncolta a homlokát.

-              Miért ne lehetne? - kérdezte értetlenkedve.

-              Hát, mert te is egyvalaki vagy a sok-sok ember közül! - csapta össze a tenyereit az öregúr. - Valaki vagy valakik közül. Tehát valaki nem lehet senki - szögezte le. - Mivel mindenki valaki, így nem létezhet senki. - A fiúcska szájtátva meredt a nagyapjára.

-              Akkor ahhoz, hogy semmit csináljak, szörnyen lustának kell lennem.

-              Nem igazán. Semmit valójában nem tehetsz, így csak ahhoz kell mérhetetlenül lustának lenned, hogy ne valld be még önmagadnak sem, hogy öntudatlanul mindig cselekszel - mutatott rá a nagyapa.

-              Én ezt értem, de valamit elfelejtettél, papa!

-              Mi lenne az? - vonta fel a szemöldökét kíváncsian az öreg.

-              Hát, a történet vége!

-              Igaz! - kapott a fejéhez. - Hol is tartottam?

-              Azt kérdezted tőlem, hogy mit tennék a helyedben! A válaszom, hogy semmiképpen sem semmit! - Az öregúr őszintén felkacagott és összeborzolta a fiú haját.

-              Hogy, te milyen elmés kisfiú vagy!