Aleksz.2 blogja

Szép a magyar nyelv. Sok költő, író megénekelte már szépségét.

Én nekem egy szó cseng a fülembe: szeretlek. Kilenc betű és mennyi jelentése van. Mindig más a jelentése, attól függően, hogy ki mondja kinek.

Ha egy édesanya mondja a gyermekének: te vagy a legszebb, aggódom érted, nehogy bajod legyen, ha elmész hiányzol, vigyázz magadra.

Ha egy édesapa mondja a gyermekének: büszke vagyok rád, valósítsd  meg álmaid - álmaim, tiszteld a nőben édesanyádat - gyermeked anyját.

Ha egy gyerek mondja a szülőnek: örülök, hogy vagy nekem, hogy vigyázol rám. Örülök, hogy gondoskodsz rólam, hogy irányítasz - aggódsz értem, ha rossz útra tévedek. Örülök, hogy melletted mindig gyerek lehetek. Ha elmész űrt érzek a lelkemben, szomorúan, de akkor már én is felnőtt leszek. /A gyerek akkor lesz igazán felnőtt, ha a szülei már magára hagyták, mert elmentek..../

Ha egy szerelmes mondja a kedvesének: na azt nehéz megfogalmazni. Ebben a kilenc betűben minden benne van, amit eddig elmondtam!

Te vagy a legszebb, aggódom érted. Ha elmész hiányzol, ezért vigyázz  magadra. Büszke vagyok rád, hogy engem szeretsz, mert szerethetlek. Örülök, hogy vagy nekem és gondoskodsz rólam, mert együtt vagy velem jóban, rosszban.

Ezek csak szavak, gondolatok. Mégis milyen sok mindent mondanak.

Szép nyelv a magyar, az édes anyanyelvünk!   

Olvasom a bíztatást: Irjam meg az első blogomat. Gondolataim szárnyalnak, miről írjak? Talán a szüleimről: - Édesapámról, édesanyámról? Hát megpróbálom, csapjunk bele.

Egy régi eset jut eszembe:'98-as években történt. Akkor már közel három éve halt meg apukám, 72 éves korában egy meleg júliusi napon elbúcsúzott tőlünk. A második rosszulléte után mikor a kórházba került már tudtuk: - Nagy baj van. A viselkedése is elárulta. Érezte nemsokára találkozik a testvérével. Egyre többet volt a szabadban, sokat sétált. Mintha mindent magába akart volna zárni, mindentől el akart búcsúzni. Utolsó beteglátogatáson is a családdal foglalkozott, még akkor is a család volt a mindene. Mintha egyszerre akart volna mindent megoldani, bennünket a sok bajtól megvédeni.

Édesanyám is nehezen viselte a halálát. Aztán lassan beletörődött, és kezdte berendezni a saját életét. tudatosult benne, hogy egyedül kell boldogulnia.

Egyszer meg is jegyezte a temetőben: - Tudod fiam hiányzik apátok! Hiába rendezkedett be az egyedüllétre, hiába foglalta le magát a ház előtti kiskert rendezésével, hiába töltötte ki a szabadidejét más elfoglaltsággal is.

Március közepén feljött névnapot köszönteni. Beszélgetés közben a napi gondokról lassan áttértünk az emlékekre. Felemlegettük a gyerekkorunkat, s jókat nevettünk a csínytevéseinken.

Lányomat a fáradság és a nátha gyötörte. Sürün pislogó szemmel nézett bennünket, néha elmosolyogta magát. Nem vettük észre mikor aludt el. Összegömbölyödve, fejét édesanyám ölébe hajtva csendesen szendergett. Az egyre sötétedő szoba jelezte az idő múlását. Édesanyám most már, mint nagymama automatikusan kezdte a lányom fejét símogatni, ő csendes szuszogással válaszolt. Édesanyám suttogása, visszafogott hangja zárta le a múlt felidézését.

Kedvesen, mosolyogva, csillogó szemmel mondta:

- NÉZZÉTEK MILYEN JÓÍZÜEN ALSZIK AZ ÖLEMBEN!

Még most is itt cseng a fülemben a mondata, szívünk megtelt melegséggel e mondat hallatán, egymásra néztünk és csillogot mind hármunk szeme.

Mintha azt mondta volna anyukám: - Nem vagyok egyedül, mert szeretnek, mert szerethetek.

Az unoka csak a nagymamától kaphatja meg a legnagyobb szeretetet:

"A NAGYMAMA SZERETETÉT"

Nos a végére  értem. Nehéz volt, de jó volt. Remélem elfogadható.