Aleksz.2 blogja

 

    

                                               Mese a szívről

 

Hajdanában danában, amikor a kurta farkú kismalacnak sem volt kedve túrni a nagy kerek erdő szélén, amikor a tárgyak és az állatok beszéltek egymással, élt egy pici baba.

Nagy szeretet vette körül, mindenki szerette. Esténként mégis nehezen tudott elaludni,

egyedül volt a szobában, a szülei másik szobában aludtak. Figyeltek rá, mert nagyon szerették, de most nem akarta őket zavarni.

-         Úgy érzem mintha fáznák, nem tudom miért. Megsimogatja a takaró lágyan:

-         Aludj kedves- suttogja- én vigyázom rád!

-         De én még mindig fázom.- mondja a pici baba.

-         Majd én, felmelegítelek-, mondja, a búbos kemence- jó meleget sugárzok.

-         Még mindig nem jó, valami hiányzik.

-         Én felfogom a hideget az ablaknál, nem engedem hozzád. Így a kemence melege jobban melegíti, a kis tested- mondja a függöny.

-         Kevés, még így sem jó- panaszkodik a pici baba.

-         Nem tudom, mi ad több meleget, mint én- mormolja a kemence, és csak duruzsol, duruzsol.

-         Én tudom-, szólal meg halkan a kis egér a sarokban- a szív ad a legtöbb meleget, gondolj rá.

A pici baba ezen elgondolkodott, tényleg, milyen jó meleget ad a pici szívem, átjárja a pici testem, milyen halkan dorombol.

 -    Tat am,tat am. Milyen jó hallgatni. Tudjátok, rájöttem mi hiányzik, anyuci szíve.                  

       A legtöbb meleget anyuci szíve adja, annál nagyobb kincsem nincs is- suttogja a pici baba és csendes álomba szenderül. Anyuci szívére gondol, kis testét átjárja az anyai szív melege, és már nem fázik, álom manó álomport szór pici szemébe, már csak a halk szuszogást lehet hallani, meg a pisszegést:

- pisszt, a pici baba anyukája szerető szívére gondol, és alszik!