Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

Agi63•  2020. augusztus 20. 06:25  •  olvasva: 118

Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   feltámadtam a világ ellen, 

   dúdolva szálltam, ténferegtem, 

   nem álltam meg – nem is siettem, 

   port rúgtam, ragyogtam a mennyben, 

cirógatott minden levél.


Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   minden levéllel paroláztam; 

   utamba álltak annyi százan 

   fák, erdők, velük nem vitáztam: 

   – fölényesen, legyintve szálltam 

   ágaik közt, szép suhanásban, 

merre idő vonzott s a tér.


Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   nem erőszak, s akarat által, 

   ó, szinte mozdulatlan szárnnyal 

   áradtam a világon által, 

   ahogy a sas körözve szárnyal: 

   fény, magasság sodort magával, 

szinte elébem jött a cél.


Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   a dolgok nyáját terelgettem, 

   erdőt, mezőt is siettettem, 

   s a tüzet – égjen hevesebben, 

   ostort ráztam a vetésekben: 

   – így fordult minden vélem szemben, 

   a fű, levél, kalász is engem 

   tagad, belémköt, hogyha lebben, 

a létet magam ellen szítom én.


Szőkén, szelíden, mint a szél; 

   nem lehetett sebezni engem: 

   ki bántott – azt vállon öleltem, 

   értve-szánva úgy megszerettem, 

   hogy állt ott megszégyenítettem 

   és szálltam én sebezhetetlen: 

– fényt tükrözök csak, sár nem ér.


Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   jöttömben csendes diadal van, 

   sebet hűsít fényes nyugalmam, 

   golyó, szurony, kín sűrű rajban 

   süvített át, s nem fogott rajtam, 

   s mibe naponkint belehaltam, 

   attól leszek pusztíthatatlan, 

s szelíden győzök, mint a szél.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Agi632020. augusztus 20. 08:43

@negyvenkilenc: szerintem is

negyvenkilenc2020. augusztus 20. 07:12

Gyönyörű!