Unokám idéz...

Belépett az emlék a szobámba,
míg ültem kicsit a magányban,
milyen fura, megtöltötte a csendet,
gyermekhangok nekem csicseregtek.

Mintha újra átéletné velem,
még az apró és serdülő gyermekeimet,
mikor szanaszét hevert a baba,
vagy éppen egy autó vijjogó hangja.

Hangzavar volt, vita és kacagás,
időnként mentem volna feléjük,
olyan élethű volt a hatás,
mégis ültem, nem mozdított a látomás,

Olyan rég volt....vagy még sem?
Most itt egy gyermek, gyermekem kezében,
és én újra átélhetem ifjú anyaságom,
mikor még tőlem függött fiam és leányom.

Jó, nagyon jó érzés ez az emlék,
kérem is, hogy maradjon még
itt velem, most és míg élek,
megszépíti a még hátralévő létem!
Pécsi Ágnes 2016.10.05.