Szólj csak rám...

Szólj csak rám,
ha neked nem tetsző szavam,
mert nem bír reménnyé válni a gondolat,
mely kikiált belőlem, s lám, csak zokog,
szólj csak rám, és én elmondom az okot!

Mit vársz, nem erényem az érdektelenség,
törtem s török több darabra még,
mert nem vagyok márvány, mely rideg,
az idő foga sem sérti meg,
egy karc, vagy ezer még keményebbé teszi,
én látok és érzek, puhán olvadok ki,
és, melegszem kicsit, ha a jóság elér,
majd meg fázom, ha fájdalom a tét,
s ki tudja miért, de így élek és halok,
nekem ennyi, de ez - ez vagyok,
más nem tudok lenni... ez kevés?

Szólj csak rám,
ha neked ez áldozat,
zavarja benső látomásodat,
mondd, csak mondd,
"nem így, ez nem helyes,
csak jót, szépet hirdess és keress",
és én felvállalom magam
visszakérdezve:
"mutasd, hol keressem hirdető szavad,
mely mögött ott van az igaz,
a jó, a szép, az a nagy adag remény?"
na lám, a sok szó ugye üres...
mert én nem vagyok rideg,
látok, átérzek...
és nem bánom, ha megvetsz ezért!
Pécsi Ágnes