Szívkarommal a sírig

Bársonyba bélelt szép fájdalommal,
könnyeden átsimít szemednek fénye,
mely csillogást küld árnyas napjaimba,
szívemlékek vágyaival telve.

Rózsának nincs oly hajtása,
illatát a szellő meg sem érzi,
mint gyermeki ölelésednek éltető virága,
hervadásomat felejti a sírig.

Látod messze tűnő szemem,
visszanéz szemed rám simuló fényébe,
benned, s bennem izzik az érzelem,
szívkarommal kapaszkodik anya, gyermekéhez.

Pécsi Ágnes 2015.