Radnóti Miklós: TÖREDÉK

Agi63•  2020. április 29. 07:11  •  olvasva: 233

 

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bújhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő irigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
.......................................

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal újra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más,
a rettentő szavak tudósa, Ézsaiás.
.................................

1944. május 19

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

DanyiDenesDezso2020. április 30. 03:14

Mintha az ítéletosztó Isten szájából zuhogtak volna ki e versszakok...
Jó, hogy felidézte, Kedves Ágnes! Nem tudom, minden nép múltjában élnek-e ilyen 'félelmetes korból' ilyen félelmetesen tökéletes korrajz-költemények, de ha nem, remélem csak azért nem, mert nem volt minden nép életében ilyen félelmetes korszak, mint a miénkben... És ne is legyen a miénkben se több ilyen!!
- Jó éjszakát, szép álmokat! / "Borítsd ránk nagy szárnyadat, virrasztó, éji felleg!"

DanyiDenesDezso2020. április 30. 02:43

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.