Ludas a kutyus turpissága

Kicsi falu, kicsi porta,
udvarában nagy a por ma,
ugyan nem csoda az eset,
hiszen mindennap megeshet.

Ludas, a foltos négy láb,
mi más, mint a ház őre,
éppen a szomszéd gúnárját hajtja,
játszadozik, lesz itt csörte!

(Nemhiába Ludas a neve,
sokszor turpisságon jár a feje,
na és persze a lúd minden álma,
szívesen látná tányérjában).

A gúnár a kergetést megunta,
szembefordul a hajtóval,
sziszeg, fújtat, nyakát támadásra hegyezi,
félelmetes, ahogy a szárnyait lebegteti.

Ludas, mert ugye, mint tudjuk,
nemhiába ez a neve,
megiramodik és máris
fondorkodik az eszese.

Mivel már többször pórul járt,
van rajta bőven sajgó táj,
mert bizony fáj ám a lúd csípése,
nem szaporítaná, mert nem kéne.

A gazdasszony nemrég teregetett,
lepedők, terítők az udvaron lebegnek,
Ludas pont a ruhák felé szalad,
tervéhez kell az a sok tiszta anyag.

A lúd nem ismer félelmet,
törtet nyakán a fegyverrel,
mosott ruha, ő nem bánja,
dehogy gondol turpisságra.

Ludas kicsit lassít, majd ugrik,
lerántja a lepedőt, pont jól időzít,
a gúnárt betakarja a lepel,
most már azzal szalad kétségbeesetten.

Ludas boldogan hancúrozik,
fark-csóválva körbeugrándozik,
szinte nevet, ahogy ugat,
ej te, lesz itt nemulass!

Gazdasszony, mert már nagy a zaj,
ugyan éppen főz, kezében fakanál van,
kilép az ajtón, hirtelen lemered,
majd elkapja a méreg, de nagyon hevesen!

Szaladj, Ludas, mert nagy baj van,
csőr helyett fakanál csattan rajtad,
lohol már, hogyne iramodna,
gazdasszony utána, de már nevet rajta.

Hát így, a kis Ludas már csak ilyen,
játékos, csalfa, rosszaságra termett,
mégis szeretik, mint egy gyermeket,
hiszen ez a vers is ezért született!
Pécsi Ágnes