Kormos István: Kegyelem

Feküdtem, hemperegtem
mocsokban, feketében,
ráment komoly húsz évem,
míg ilyen tiszta lettem.

Fölálltam, lezuhantam,
loptam, de ma se bánom,
mosolygó nyomorban
éheztem, azt se bánom.

Kamasz, ki szalmazsákon
töpreng a népe sorsán,
Józsefet, Illyést mondván
léptem át pocsolyákon.

Éljen, ki leparasztoz,
simuljon mosolyomhoz,
higgyen a kegyelemben,
tisztuljon szerelemben.

(Valóság, 1948. 2. 84.; Az átdolgozás során a cím nem változott.)