Agi63 blogja

Vers
Agi63•  2020. augusztus 20. 06:25

Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   feltámadtam a világ ellen, 

   dúdolva szálltam, ténferegtem, 

   nem álltam meg – nem is siettem, 

   port rúgtam, ragyogtam a mennyben, 

cirógatott minden levél.


Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   minden levéllel paroláztam; 

   utamba álltak annyi százan 

   fák, erdők, velük nem vitáztam: 

   – fölényesen, legyintve szálltam 

   ágaik közt, szép suhanásban, 

merre idő vonzott s a tér.


Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   nem erőszak, s akarat által, 

   ó, szinte mozdulatlan szárnnyal 

   áradtam a világon által, 

   ahogy a sas körözve szárnyal: 

   fény, magasság sodort magával, 

szinte elébem jött a cél.


Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   a dolgok nyáját terelgettem, 

   erdőt, mezőt is siettettem, 

   s a tüzet – égjen hevesebben, 

   ostort ráztam a vetésekben: 

   – így fordult minden vélem szemben, 

   a fű, levél, kalász is engem 

   tagad, belémköt, hogyha lebben, 

a létet magam ellen szítom én.


Szőkén, szelíden, mint a szél; 

   nem lehetett sebezni engem: 

   ki bántott – azt vállon öleltem, 

   értve-szánva úgy megszerettem, 

   hogy állt ott megszégyenítettem 

   és szálltam én sebezhetetlen: 

– fényt tükrözök csak, sár nem ér.


Szőkén, szelíden, mint a szél, 

   jöttömben csendes diadal van, 

   sebet hűsít fényes nyugalmam, 

   golyó, szurony, kín sűrű rajban 

   süvített át, s nem fogott rajtam, 

   s mibe naponkint belehaltam, 

   attól leszek pusztíthatatlan, 

s szelíden győzök, mint a szél.

Agi63•  2020. augusztus 4. 05:45

Dsida Jenő: Ne haragudj!


 

Uram, ki vagy az örök Lényeg,
ne haragudj, ha újra felszáll
egy vallomásos szürke ének!

Uram, nekem már hullt a lombom,
hát felgyujtottam a Nagyerdőt:
Ég. Majd elalszik. El nem oltom.

Uram-Istenem, aki végett
álmosan is mennem muszáj:
Én unom már a fényességet!

Uram, fáradt napok után
nem tudnád megmondani nékem
hogy minek sír az Édesanyám?

Uram, álmok lengenek előttem.
Selyem-paplan alá bujok
patyolat-fehér lepedőben.

Uram, szabad álmodni szépet,
úgy-e szabad, úgy-e szabad,
ha már az erdő le is égett?

Már csak egy fáklya fénye hull...
Mért nem hagyod, hogy angyalod
földnek fordítsa szótlanul?

Agi63•  2020. augusztus 4. 05:42

Dsida Jenő: Mi lesz?


 

Uram, Te láttad:
Homlokom tele kőzúzással, vérrel,
kis lelkek köve milliószor ért el,
de sohse dobtam mással vissza őket,
mint édes, puha, krisztusi kenyérrel.

Uram, Te láttad:
Foszlós-belű volt, fehér és igaz,
haragviszonzás s békét lehelt mégis,
meleg illata csupa ős-poézis,
s az őrjöngőnek fékező vigasz.

Uram, most kérdem:
a világon torz gyűlölet arat.
Állok ostoros kőzápor alatt,
de hogy töltsem be akkor majd igédet,
ha - énnekem már kenyér sem marad?...

Szatmár, 1926. február

Agi63•  2020. augusztus 1. 10:08

Vajda János: Kell-é hivatal?


És hivatalt vállaljak én is?
Már mint én, ugy-é? - hivatalt?
Szép, gyönyörű valóban a terv,
S nem utolsó a gondolat.
Egy kevés munka, s azért a
Szerelmes arcu huszasok
Halk csöpögése, csurogása...
Nagyon fölséges szép dolog.

S talán ideje volna is már
Hogy meggondoljam magamat?
Hadd lám csak hát: egy porció rang,
Majd egykor tőkepénz, kamat.
És felemás csizmám helyett is
Egy egész újat vehetek, -
Úgy van! nincs mit tovább tünődnöm,
Hivatal után sietek.

Menj hát az anyaszentegyháznak
Eltévedett birkája te!
Csakhogy megtérél valahára,
Eredj az isten nevibe,
Simítsd alá égbekiáltó
Jakobinusi hajadat,
S egy pohár vízben kereszteld meg
Pogány, korhely hibáidat!

No indulj hát a kegyelemnek
Öles hosszú ajtóihoz!
Vesd el magad, mint a darabfa
A főnök úr csizmáihoz.
Előtted a rózsás jövendő,
Csak egy kevéssé könyörögj...
Ördög, pokol! hát mégsem indulsz?
Hiszen kegyelmes urak ők!...

Nem, nem megyek!... ne bántsatok; még
Van egy falatnyi kenyerem;
Oh, várjatok csak egy napot még,
Talán majd jobban éhezem...
Most elsétálok a Dunához,
S a napsugár alá ülök,
És míg a zápor el nem oltja,
Makrapipámból füstölök.

Oh, hadd maradjak, ami voltam,
Rongyos szabadság! a tied;
Bocsáss meg, hogy ha gondolatban
Megbántottam szentségedet.
Hadd látogassam ezután is
Könnyel szentelt oltárodat,
Hadd harcolok megszaggatott, de
Becsületes zászlód alatt!...

Ábrándjaim, ti lelkem apró
Tündéri! ne féljetek;
Egy világért se engedem, hogy
Aranybilincsbe verjenek.
Jertek ki bátran a szabadba,
Mulassatok itt keblemen
Nyugodt örömmel, nevessünk jót
Az öreg Szentgellérhegyen.

- De ne bántsuk; hisz tönkre vágta
Szegényt a revolució;
A jó öreg! ő volt hazánkban
A legelső táblabiró.
Mérgében szinte zöldül, kékül,
Majd meg vörös lesz, mint a rák,
Hát még ha tréfából fülébe
Súgnám e szót: köztársaság!...

Agi63•  2020. július 26. 06:48

Weöres Sándor: A KILYUKADT VILÁG


Külön árkaink s gátjaink miatt
az Áldás tengerét fövény elissza.
Világunk mint sutba dobott kulissza,
tekints rá, itt is ott is átlyukad,

de résein nem tárul a valóság
a szétfeslő tarka látszat helyett,
csak a poros sűlyesztő-gépezet,
a döglött jelmezek, a papír-rózsák,

néhány részeg dühödt komédiás
markában bicska játssza még a régi
rémdrámát és únja mindenki más,
filléreit sok kis statiszta félti;

vászonrongy-fal zuhan a koponyákra:
a Végitélet korcs paródiája.