Agi63 blogja

Mert amíg van,
reményekkel játszol,
győzködöd mindennapjaid,
rakosgatsz napról - napra
bár, már látod,
közeleg egyre jobban...nincs!

Lejjebb, egyre lejjebb
adod terved, vágyad,
- majd, jobb lesz,
majd, túl leszek.
Panaszkodni nem illendő,
nekem még van mit veszítenem! -

 

...és, ez így megy
napról-napra,
...és, még hálát is rebegsz,
- köszönöm, mert nekem
még van mit veszítenem! -

...és, akinek elfogyott,
se remény, se veszteség,
vele még nem "barátkozol",
- nekem még van,
még ha csak épp több a semminél -

 

Mert amíg van...
addig ő, meg ő
külön jár...
Aztán...egyszer elveszik,
se remény, se veszteség,
akkor, talán lesz "barátkozás"....

Mikor nevetnek,

lám, tarka,

sírni kezdenek,

lám, kopna,

irigy mellette,

lám, sárga,

hazug biztatja,

lám, árnyalt,

igaz szólamra,

lám, bújna.

Éppen dobálnak,

ő, tölti,

visszakapnának,

ő, löki,

számot vetnének,

ő, eltűnt,

éppen osztanak,

ő, feltűnt,

visszakérnének,

ő, senki.

Tarka mindenit,

mert, tudja,

olvad érdekbe,

mert, bírja,

számít számítón,

mert, csalárd,

puha gerince,

mert, nyalánk,

mégis előnyben,

mert, irány!

Pécsi Ágnes

Menjél fiam katonának,
férfi ember legyél,
Csuhás gyermek játékának,
lejárt idő..elég!

Tegyed dolgod családodnak,
király sarja így tégy!
Hímes tojás dinasztia,
kötelesség...legény!

Apanázsod biztosítom,
kincstár mind az enyém!
Jó gyerekem jussod meg lesz...
szófogadó legyél!

Intrikáknak gúnyos mosoly,
feszes tartás...derék!
Köpönyeget úgy forgassad,
apád vére te légy!

Drága fiam, nevem vigyed,
méltó utód legyél!
Ha meg veszted érne téged,
tudod hova menjél...

Szövetségnek kezet ráztam,
adok, kapok...így kell!

Menekülő útvonalunk,
biztosítva pénzzel!

- Királyoknál így szokás ez,
ne is törd a fejed!
Királyságok királyai,
utódokért remeg!
Az hogy aztán mi marad fenn,
rossz híre, vagy bölcs-e,
életében minden király,
jó létéért küzde!
Baj bíz ott van...véleményem:
neve mégis marad,
történelem lapjaiban,
rossz is bele ragad! -

Vajon sírnak-e még anyáink,
s apáink töprengnek-e,
elfeledett, vagy hamis múltak,
gyalázatuk, ki mossa le!

Mind, kik itt élünk-e korban,
számít vajon a számvetés?
Kell-e nekünk a szülők múltja,
vagy csak megyünk üres jövőnk felé?

Miből táplálkozik szívünk,
erőnket mibe vetjük be,
honnan ered az akaratunk
s ha van, vajon jóra vezet?

Ki feledi a múltat,
vagy éppen hamissá teszi,
s hagyja, igazat ne is tudja,
jövőjéből az eredő elveszik!

Vagy meg esik, újra, és újra,
nem tanul, ki csak feled,
vagy nem kíváncsi a sírra,
vajon hogy, s mi lepte be.

Sírnak-e még anyáink,
s apáink töprengnek-e,
vagy már ők is szemet hunytak,
itt már nincs miért kísértsenek!
2017.

Tudom én, hiába írok,
itt-e földön nem olvasod,
bár, lehet visszajár lelked,
itt bolyong törve szíved...

...sajog, múltad őrzőjén,
szószátyárkodó sötét,
gyalázkodó beszédén,
Ej Sándor, szégyen, szégyen!

Mellveregető hamis
magyarkodás, csaló,
mézesmadzagra tapadt
birkamód elbutulás,
hős szólamok üresek,
mégsem látnak, szűkölnek,
hajlonganak, kezesek.

Tisztelt Petőfi Sándor,
kellene tüzed, "mámor",
mely buzdít, nem henyélve,
lánc helyett, kard a kézbe.