Agi63 blogja

Tudok-e még úgy gondolni rá,
megváltása tisztaság...
ó, pedig nem is ő hibás,
mégis nevével hirdettek halált...

együtt járt keresztel gyűlölet,
fegyver lett maga a hit,
az-az ördög mintha belé bújna,
mégis ördögöt kiált ki...

...emberre, tettre, másra,
aki, ami nem olyan mint ő...
eljátssza nevével azt a hitet,
ami nem más mint gyűlölködő!

...hát ez lenne a hit maga,
ami óvna bántani egymást?
Ez lenne az-az élni, élni hagyni
mindenkori megbocsájtás?
Ez lenne az-a nekem rossz,
neked miért kívánnám?
Ez lenne az-az adok, ha tudok,
...és te is adsz, mert te is vágynád?
Ez lenne, ez lenne a hit maga,
szóval, tettel, közönnyel is, igen,
...ez, maga az ördög,
ki, hitet hirdet, az ő nevében!

Tudok-e, vajon tudok-e...
...hidd el nagyon akarom,
mert az-az emberi mivoltom
esendő, és nagyon kopott!
Mégis bízok, igen, ha másban nem is
itt, belül magamban....és benned,
mert ez - az esendő ember
tudom jó lehet, és szerethet!

"Az anyák csak éjjel sírnak!"

Bevallom, én soha nem tagadtam, ha fájt,

nem bújtam el az éjben,

vagy egy eldugott sarokban,

rajtam látszott mindig is,

ha valami bánt.

Gyengeség-e, vagy nem voltam jó anya?

Meglehet, de ember az vagyok,

esendően és mélyen érezve

nem titkoltam soha,

ha fájt a szó, a tett,

vagy megtörtek a hétköznapok.

Talán, jobb is volt így, ki tudja,

hiszen látták gyermekeim,

nem vagyok több, mint ők,

ugyanúgy fájhat, mint nekik...

Igen, fájhat a közöny,

fájhat a szeretetlenség,

fájhat, ha másnak fáj...

s ők is átérzik velem együtt,

mennyire fájhat, ha fáj!

Miért is tagadtam volna le,

nem is tehettem meg,

hiszen a gyermek túl okos,

megjátszani a keménységet

előttük egy színdarab, mely elbukott!

"Az anyák csak éjjel sírnak!"...

Ki így teszi, lehet, hogy jobb anya, mint én vagyok,

mégis bevallom, nem bántam meg,

hiszen mindhárom gyermekem

szerető és mély érzelmekkel megáldott!

Elfárad az a szív,

és fárad vele a lélek,

még tenne, hiszi, dolga van,

de a test is megkopott,

hajlik háta, már bizonytalan.

Pihenne úgy egészen,

semmibe néző tekintettel,

csak ülne egy padon

megtörten, roskatagon,

elhagyva magát, gubbasztva,

aprón, mintha ott sem lenne,

maga elől is eltűnve.

Így! Most egy nagy levegő...

Már érzi az illatot, hallja a szót,

mintha nem történt volna semmi,

feláll, lépdel, siet... egyre gyorsabban

lüktet, már mosolyog, tervez...

az a fáradt szív nem adja fel,

s csak pumpál, pumpál,

létezni akar, még, még,

dolgom van!

Eredj, öreg testem!

"Felejtsem el a múltat,
amin már nem segíthetek,
ne vegyem fel más baját,
sőt, csak a szépre emlékezzek,
ha meg én bukok bűnnel,
s tudom vétkemet,
orvossága megbánás,
s majd minden rendben lesz?"

Na, és mit rakjak talonba
mint értéktelen,
gondolataimat ne nyomja,
mi az amiből csak romlok,
bánatom, fájdalmam etetem,
mondod.

Ki dönti el, hogy mi épít,
mitől leszek, vagyok az ami szépít,
ott belül, még ha könnyben is fakad,
parancs szóra más legyek,
hát kifordítsam magam?

...amire törekszem,
egy, csakis egy lehet,
esendő emberként,
mégis ember legyek,
hiszen nem vagyok hibátlan,
bukok, és buktatnak,
törekvésem mégis egy,
magamból legjobbat hozzam!

Fura egy helyzet, ezt én mondom,
lelkivilágom nem a te gondod,
bár jó szándékkal vagy teli,
de az utat az élet kövezi,
én meg járom, így, vagy úgy,
nem veheted át lépteim!

...majd nem akarok fájni

neked, gyermekem,

mikor itt az óra,

hidd el, csak továbbmegyek

úgy, mintha utaznék

messze, nagyon messze,

búcsúzzunk úgy, ahogy

kell, mint szoktunk:

"vigyázz magadra,

tudod, szeretlek"!

...majd úgy lenne jó

nekem, gyermekem,

mikor itt az óra,

megfognád kezem,

arcodhoz emelnéd tenyerem,

én meg... simogatnám...

búcsúzzunk úgy, ahogy

kell, mint szoktunk:

"vigyázz magadra,

tudod, szeretlek"!

...majd nagyon szeretném...

nagyon, gyermekem,

mikor rám gondolsz,

mosolyt csillogjon szemed,

mert hidd el,

én is ezt teszem,

így könnyebb és szebb

meg igaz is:

"vigyázz magadra,

tudod, szeretlek"!