Agi63 blogja

Van még bennünk forrongás?

Mondják: sírva vigadunk! 

Kikönnyezzük ami fáj,

aztán újra és újra "láncot hordunk"!

Meddig tűrünk, meddig bírjuk,

szétszórt minket a múlt,

lám a jelenünk, na meg jövő utunk,

tovább forgácsol szerte-szét!

Mi kell még nekünk, hány kereszt,

"vidd, vidd ezt mérték rád",

lehetsz büszke, lehetsz elesett,

volt, van..lesz-e még magyar hazánk?

A szív még megmaradt,

még akkor is, ha sajog,

félelem ad rá bilincset...

ismétli magát a múlt?

Ó te büszke Magyar,

határon innen, és határon túl,

annyi vér, kín, gyalázat,

s most testvér is gyűlölni tanul..

Látom apám szellemét,

mellette tündöklik anyám....

átadott lángjukat élesztem,

mert menni kell, élni kell tovább!

Anyjának szoknyáját rángatja,
figyeljen most rá...ő, még kicsi,
átkarolja lábát megbújva,
ne lépjen tovább...karba veszik...

...ő, érzi fél, nem tudja mitől
de, fél, nagyon fél...ő, még kicsi,
- mi baj van kincsem, mit mondanál,
kis szád, szívedből mit szólna ki... -

...csak mosolyog, anyját ölelve,
nem tudja mitől fél...vagy nem is,
anyja karjába kívánkozik,
...ott nagy lehet...lent olyan kicsi...

Azt adja meg
ez az új év,
amit eddig
meg nem adott,
adjon abból,
amit elvett,
kéretlenül
rabolgatott,
adjon tehát
az enyémből,
tiedéből
nagy bőséggel,
adjon, adjon
igazságot,
hazugságból
van már bőven.

Azt adja meg
ez az új év,
nekem, neked
kijutna már,
elődei
továbbvittek,
tanulhatna
jó modort már,
nincs még késő
bűnbánatra,
vagy ha van is,
csiszolható,
adjon, adjon
becsületet,
ne legyen már
vitatható!

Azt adja meg
ez az új év,
ki nem mondom,
csúnya lennék,
cifra szavak
bizony, mondom,
így meg úgy is
megilletnék,
azt adja meg,
amit elvett,
többet nem kell,
de azt igen!
Azt adja meg...
na, meg vegyen,
fosztogató
remeghessen!

Csak úgy elgondolom,
mit szólhat a csengő
amikor előhúzzák
sötét dobozából,
azon az egy-két napon
karácsonykor.

Egész évben bezárva vár,
szeretetet nem remél már,
képzelheted hogy vakítja
az a pompa, csillogás!

Szegény csengőt sajnálom,
dobozában magányos,
s bizony talán meg is szokta
csendben legyen
nyelve hossza!

Mégis rázzák, és ő nyelvel,
- hagyjatok már nyugton engem,
jól el voltam, már megszoktam,
nem zenélek, hol mi "koncra",
egész évben rám sem néztél,
esetleg időnként letöröltél,
mondhatom nagy dolog,
ennyit érek, no szép,
hát most nem kolompolok!-

Így a csengő, csak nyelvel,
s lám nem értik, mit szól lelke,
csak rázzák, rázzák,
egy-két napra,
aztán elfelejti
apraja-nagyja!
2019.

...az idő gyógyít,
vagy így, vagy úgy,
megold,
könnyebbé válik
talán a bűn is,
hiszen elmúlt,
"lépj tovább"
ami volt, az volt.

"Ne nézz vissza,
minek, miért
cipeled,
vissza nem fordítható,
nézz előre,
jövőd ezen múlik,
gyötrődésed csak fojt!"

Én meg azt mondom:
az idő érlel,
átrendez,
talán tisztítja tudatom,
jó annak ki visszagondol,
tanmeséknél hasznosabb,
saját bőrön átélt,
jó, vagy rossz!

Voltak, s lesznek,
vérző lelkiismeretek,
gyógyír rá lehet,
egy-egy jó cselekedet.

...az idő..az- az idő!
Olyan gyorsan elszalad!
-én már csak tudom,
hiszen ötvenöt,
nekem sok,
bár másnak röpke falat.
Úgy tovaszállt,
mintha csak látogatna,
aztán egyszer nem jön,
vége szakad...

...és én viszek mindent,
amire csak emlékezem,
van, bizony van,
mire lehajtom fejem,
de van, mire oly büszke vagyok,
kedvencem, szeretem,
és még ami megadatik,
múltból a jelenbe,
jövő utamon,
tisztán, bűntelenül,
ha tudom, ha tehetem,
tudatosan továbbviszem!