Dsida Jenő: Ne haragudj!

Uram, ki vagy az örök Lényeg,
ne haragudj, ha újra felszáll
egy vallomásos szürke ének!

Uram, nekem már hullt a lombom,
hát felgyujtottam a Nagyerdőt:
Ég. Majd elalszik. El nem oltom.

Uram-Istenem, aki végett
álmosan is mennem muszáj:
Én unom már a fényességet!

Uram, fáradt napok után
nem tudnád megmondani nékem
hogy minek sír az Édesanyám?

Uram, álmok lengenek előttem.
Selyem-paplan alá bujok
patyolat-fehér lepedőben.

Uram, szabad álmodni szépet,
úgy-e szabad, úgy-e szabad,
ha már az erdő le is égett?

Már csak egy fáklya fénye hull...
Mért nem hagyod, hogy angyalod
földnek fordítsa szótlanul?