Azok a csendek...

Azok a csendek,
talán nem is kellenek,
pedig úgy hittem bennünk,
megnyugvást ad nekem,
meg, csak az enyém,
senki másé nem lehet,
azok a csendek,
most riasztanak.

Már, fáj a hangtalan,
annyi kérdés bizonytalan,
hiszen választ magamban,
tőlem várom, kapom,
ha kapom....
minek is a csend,
inkább beszélni,
hallatni akarok!

Azok a csendek...
majd tudom, újra vágyom,
most, most elengedem,
neki is kell álom,
hit, s majd nagy akarat,
...és összeér vágyunk,
csendem lesz, saját magam.
Pécsi Ágnes