Az utolsó babám

Agi63•  2020. május 22. 19:22  •  olvasva: 15


Emlékszem az utolsó babámra,

lehettem kilenc vagy tíz éves,

ahogy kézen fogott apám

akkor még óriásnak tűnő tenyerével.


Még büszkén, feszes háttal lépkedett,

mellette apró voltam és gyenge,

mégsem volt bennem félelem,

ő volt a védelem az életemben.


És csak mentünk vagy inkább ő ment,

engem csak vitt, vitt magával,

időnként keményen rám szólva,

"egyszerre lépj velem, ne dülöngélj pityókásan!"


Én annyira igyekeztem,

kezéhez simultam, hogy érezzem,

ki is húztam magam,

ha rám néz, elégedett lehessen.


Emlékszem, a baba szőke volt,

loknik és fürtök hulltak arcába,

Apám megvette a babát,

s engedte, hogy szökdécseljek utána...

Pécsi Ágnes

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2020. május 23. 11:56

szép érzelmes vers

SzaipIstvanne2020. május 22. 20:03

Szép emlékek, SZÉP vers.

Békés, szép hétvégét kívánok.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom