Rózsaszirom blog
Önismeret (Ilyen vagyok)
hibás génekkel megáldva, így születtem,
szegénység keresztjét magamon cipelem.lehettem volna akár dáma úrinő,de akkor is szorított volna a cipő!mindezek terhére mégis boldog vagyok,hibás gének ellenére szívem ragyog.kenyerem annyi, éhen ne tudjak halni,de lelkemből szeretetet tudok adni.
sugárzom boldogan, mint kék égen a nap,ki kér belőlem, nem sajnálom, mindig kap.szeme vagyok én sötétben a vaknak,utat mutatok a sűrűben vándornak.
ki éhes, az asztalomnál helyet adok,szegény vagyok igaz, de nem fukarkodom.életem élem, nevetve vagy épp sírva,úgy, ahogy a nagykönyvben pont megvan írva.
egyszerű vagyok, nem lakom palotába,nem öltőzöm fel másokért flancruhába.ez vagyok én, egy nemes, de szegény legény, Isten nem hordoz engem sem a tenyerén.
de dolgozom míg lehet, becsületesen, csak hagyom kicsit, hogy más rajtam nevessen!
Nézd halál
Nézd a temető csendjét,oly sivár,
itt a lélek már csak most hálni jár.
Nézd meg halál, ez itt a temető,
nézd jól ,látod, de nem a feledő!
Mindenkit forrón szerettek egykor,
itt mindenkit várt valaki otthon.
Hiába raboltad el a testeket,
a dobogó szív el sosem felejt.
Ez a halott szívek temetője,
a már kihűlt testek sivár terme.
Emberek sírva gyászolnak ,itt jártál,
ismét egy lelket végleg raboltál.
De az élő ember sosem felejt,
szíve dobog , addig ő még szeret.
Nézd halál, test tied, nem az emlék,
szeretet még van, velünk ők élnek!
Pénztelen világ
Lyukas a zseb, üres a has
pedig enned kell, hogy dolgozhass.
Adó a csekk , fizetésed megy erre,
ez az idegeid lassú őrlődése.
Rettegsz, hogy jön a végrehajtó,
s nem lesz házad, marad az aluljáró.
Koszos kövén fekszel mely hideg,
nem kell félned,hogy lesz meleged.
Kalapod tartod, koldulni fogsz,
különben csontsoványra fogysz!
Ha adnak eszel, ha nem akkor éhezel,
takarod papír, hálótársad a remény.
Remény ,hogy egyszer lesz pénzed,
újra lesz szép házad valós életed.
Lesz csekkmentes felépített otthonod,
a ha kell bundával béleled ki az aluljárót!
Születésnapomra
Ács nagy Éva
Születésnapomra
Evokáció.József Attila.Születésnapomra
Már nem is számolom,minek,
megvan írva mindenkinek,
egyre
megy.
Nézem néha a tükrömet,
képem torz, nyelvet öltöget,
gagyi
mami.
Negyvennyolc éves lettem én,
nap is rám ragyog kék egén,
finom
bírom.
Ráncaim már sajnos vannak,
köszönhettem a sok bajnak,
jaj
baj.
Fiatal énem bennem él,
a tükörben még látom én,
igaz,
vigasz.
De most élvezem a korom,
nem bánt ki voltam egykoron,
sorsom
tűröm.
Azt hittem nekem nincs remény,
az igaz szerelem terén,
szegény
legény.
Szerelmes lettem újra én,
mert megjelent egy fess legény,
fúra
ura.
Hajam ősz , de szívem, lobog,
most szemem boldogan ragyog,
nevet
szeret.
Már vén szerelmesként élek,
rám köszöntek a remények,
adtam
kaptam.
Mit nekem
Mit nekem a csodás Riviéra,
ha itt van előttem a Balaton,
mit nekem a Mount Everest,
ha itt van szépségével a Badacsony.
Mit nekem a tenger az óceán,
mikor fodrozódik itt is a hullám,
itt is ring lágyan csónak a vízen,
itt is terem szőlő bőven a hegyen.
Mit nekem csábos idegenföld ,
mikor fontos itt nekem minden rög,
Dunántúl az én igazi hazám,
nem megyek túl az Óperencián.
Maradok,
kedvesek itt nekem a csillagok,
nekem itt Magyar nap ragyog!