Abraks_Anna blogja

Abraks_Anna•  2018. január 1. 13:35

A poet. hu értékelése 2017



Elérkezett az év vége, és ebből az alkalomból szeretnénk néhány érdekes statisztikai adattal meglepni téged.

2017-ben egy-egy alkotónak a Poeten átlagosan 7 verse jelent meg. Tőled 22 verset publikáltunk ez idő alatt, ami jóval meghaladja az átlagot. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 16.6 naponta került fel tőled vers a Poetre. Nagyon termékeny vagy, csak így tovább! :)

A 2017-ben publikált verseidet összesen 44  499 alkalommal tekintették meg látogatóink, ezzel pedig az év legolvasottabb szerzőinek felső 1%-ába tartozol. Ez nagyon kiemelkedő teljesítmény, gratulálunk! Édesanyámhoz című versed volt a legnézettebb 21 560 megjelenéssel (egy-egy alkotást átlagosan 215-en szoktak megtekinteni).

1432 alkalommal voltak olyan hatásosak soraid, hogy az olvasók kedvencnek jelöljék őket. A mi Esztink című versed volt a legnépszerűbb 108 kedvencnek jelöléssel. Ez a versed az idén publikált művek legsikeresebb 5%-ában szerepel. Gratulálunk! 2085 hozzászólással is gazdagodtak műveid az év folyamán. E tekintetben is A mi Esztink című versed vitte a pálmát 175 hozzászólással. 

A napi legnépszerűbb verseket tartalmazó hírlevelünkben 4 alkalommal is megjelent a te versed. Ez rendkívül kiemelkedő teljesítmény!

 

Köszönjük, hogy megosztottad velünk a verseidet, és ihletben gazdag új évet kívánunk!

Mint minden évben, idén is publikussá tettük az oldalunk statisztikáit. Ha pedig még nem követsz minket, várunk téged a Facebookon is!


Abraks_Anna•  2017. december 9. 21:20

Szerelmes üzenet

Szeretek a hajadba túrni,
Csendesen hozzád odabújni
Akkor szíved nagyot dobban,
Csókot csensz azon nyomban.
A gyertyát el kell fújni.

Abraks_Anna•  2017. december 9. 21:17

Eszter kalandjai

  Esztikénk nemrég, 15 hónapos korában oltást kapott. A bal kezén, az alkarjába kapta és nem sírt, nagyon bátor és ügyes volt. A napokban jött ki a tizenharmadik foga, az egyik bal alsó őrlőfoga. Megszenvedte szegénykém! Magas láza volt, nyugtalan és álmatlan éjszakáink voltak. Étvágya nem volt.   Hétfőn lehullott az első hó! Eszterke örvendezett, sétáltunk, hógolyóztunk és szánkóztunk. Nagyon élvezte! Sokat nevettünk. 

  Most már nemcsak puszit kér este, a lefekvés előtt, hanem azt akarja, hogy  az apjával, mi is pusziljuk meg egymást. Ilyenkor lelkesen tolja az apja arcát az enyémhez! (Meg kell zabálni!) 

  Integet az embereknek, amikor köszönünk el. Ha telefonálunk a nagyszülőkkel, akkor is integet és újabban puszit is küld. Megtanítottam őt minderre. Hála az Úrnak! Övé a dic sőség mindörökké! Mostanában a mi telefonunkat a füléhez teszi, mutatja, hogy úgy kell telefonálni. 

Abraks_Anna•  2017. november 11. 12:42

Apám emlékére

Egy novemberi napon,
Apám örökre itt hagyott,
Már hat esztendeje,
Ő jár ma az eszembe,
Hiánya fájt nagyon.

Abraks_Anna•  2017. november 3. 20:12

Eszter kalandjai

 Eszti baba már elindult. Egyedül jár kb. október 20-tól. Tizennégy hóna pos korátólNagyon örülünk, hogy ilyen ügyes! Hála az Úrnak! Először csak az asztalba kapaszkodva járt, majd tolta a babakocsit. Vagy a fitlabdát görgette maga előtt. Most már mindenhová ügyesen oda megy, ott terem egy szempillantás alatt. A lépcsőn felmászik, lefelé pedig, megfordul és tolat le. 
 Amikor örül, akkor tapsikol, és huncutul mosolyog, máskor nagyokat kacag. Ha ki szeretne menni, hozza a cipőjét, mag a kabátját, néha az én cipőmet is. Odamegy az ajtóhoz és püföli, vagy a kocsiba akar bemászni. Amikor apa öltözködik és megy el, integet neki. Evésnél összeteszi a kezét és imádkozik. 
 Sétálunk úgy, hogy egyedül megy, vagy tolja a babakocsit, ilyenkor nagyon komolyan összpontosít, és nyomja a kocsit. Közben összeszedi az útról a kavicsokat. Már van tíz foga. A legutóbbi a napokban jött ki.