A.Sz. blogja
Lehet, hogy így lesz
Lehet, hogy felkel a nap ma,
fénye sötétben aratna,
Lehet, hogy ragyog az égkék,
s eltűnik a csillagtérkép,
Lehet, hogy leszáll az este,
pihennék álmot keresve,
Lehet, hogy felkelek másnap,
és tudom, új csodák várnak.
Lehet, hogy még megtalálom,
és lesz egy igaz barátom,
Lehet, hogy hiszek szavának,
s ha elvész, majd jön a bánat.
Lehet, hogy lesz egy hű társam,
kedves lány fehér ruhában,
Lehet, hogy ismerem, s talán
nélküle megöl a magány.
Lehet, hogy maradok mégis,
s látom a vég ünnepét is,
Lehet, hogy lesz egy ítélet,
ha száz eszme semmivé lett,
Lehet, hogy én akkor sírnék,
gyászolnám az élet ízét…
S nem zavar, ha most legyintesz,
mert lehet, semmi nem így lesz.
(© 2000 – a Hallgatag álmok című kötetből)
Nélküle...
Két kezem’ szétteszem,
s kérdezem, m’ért nekem
jut ez a fájdalom?
Szívemen kín terem,
hirtelen nincstelen
lettem, és átkozom
A szókat, marókat,
a rosszat adókat
megbántam. Már tudom
Hibáztam, imádtam,
Kívántam, kivártam
volna, de más úton
Elszaladt perc alatt,
egy darab megmaradt
emlékül... változom.
Tettettem, nevettem,
szerettem, engedtem,
s többé nem láthatom...
Bíbor
Egy hideg pincében ültem
Gondolatokba merülten,
Szememben színbor világlott,
S láttam egy bíbor világot:
Bíbor volt a nap s palástja,
Az ég is bíborra válva
Borult a bíborszín tájra.
Bíbor volt az út s a járda,
Hol bíbor emberek álltak:
Bíbor testek, bíbor árnyak,
Kabátjukon bíbor váll-lap,
S a bíbor már mindent áthat.
Egy lány bíbor éjszakában,
Könnyei folynak hazátlan’,
Kezében törött virág van,
S bíbor hangon szól: „Hibáztam!”
Bánatát bíborba zárja,
Szívében még bíbor álma,
Szeme bíbor szikrát hányva,
Mérgesen néz a világra,
S az tüzet fog, bíbor lángot,
Pusztulnak bíbor országok,
Nap s ég, csak én egyedül nem,
Bíborban megmenekültem.
(© - a 2000-ben megjelent Hallgatag álmok című kötetből)
Országom
Az álmom egy kis ország,
Hol én lennék az elnök,
Én lennék a bíróság,
S a hóhér, aki felköt.
Én lennék a büntetés,
Mit a törvényszék rám ró,
A nép, aki tüntet,
A nemzetiszín’ zászló.
Én lennék a mindig új
És mindig múló másnap,
A mindenségből indul,
És a semmibe sápad.
Én lennék a szép tavasz,
Nyíló virág a réten,
A sétány, hol két kamasz
Szerelmet vall félénken.
Én lennék a zivatar,
A mennydörgés s a villám,
Polgár lennék, ki szaval,
Vagy kisgyerek a hintán.
Az álmom egy kis ország,
Mi bennem él, így enyém,
S ha százszor legyilkolnák,
Én újra építeném.
Hallgatag álmok
Egyszer, egy sötét éjjelen
Rámtörtek lopva, hirtelen,
Rémeket festettek elém,
És semmit sem tehettem én,
Mert ők túl-erős szellemek,
És vasra verték lelkemet
A hallgatag álmok.
Jött a reggel, felébredtem,
És rájöttem, nem véletlen,
Hogy így történt, és nem másképp,
Hogy követnek, mint egy árnyék,
Ők szólnak, és én cselekszem,
Mert foglyukká tettek engem
A hallgatag álmok.
Harcolhatnék, de m’ért tegyem,
Hisz’ én hagytam, hogy így legyen,
Rút rabságom azóta tart,
Hogy megírtam az első dalt,
S tán soha véget nem érhet,
Mert még mindig bennem élnek
A hallgatag álmok.
( © - a 2000-ben megjelent Hallgatag álmok című kötetből)