Meditáció

Az embert megtanították gondolkodni. Gondolatok által “létezni”, azokat követve élni mindennnapjait. Egészen kiskorától kezdődően arra tanítják, hogy gondolkodáson keresztül jusson el a válaszaihoz. Arra terelik, hogy az Élet nagy eredményeihez csak a gondolatokkal övezett életutak vezetnek.Eleve olyan tárházból táplálkozhat, hol csak gondolatok léteznek. Olyan gondolatok, amik már idővel, úgymond korral rendelkeznek. Korábban születtek, korábban más élethelyzetekből, mások által megélt tapasztalatokból vagy azokra a tapasztalotokra irányuló gondolatokból. Valamelyest a múltat próbálják ezzel ráfeszíteni a jelenre. Ezeket használják sablonnak, ezekre építve  tanítják az embert gyermekkorától gondolkodni. Azaz, fékezik. …és egyben beoltják mások gondolatvilágával. Mielőtt még megismerhetné a tapasztalásnak a természetes módját, telenyomják mások gondolatcsíráival. Ezek a gondolatvilágok, amik képesek olyan társadalmakat kialakítani, ahol szokások, tradíciók, izmusok, elvek, törvények és szabályok irányítják az életünket. Tehát a gondolataink javarészt nem sajátok, hanem már egy betáplált alapból származnak. Azaz az első pillanttól fogva befolyásoltak vagyunk, ha gondolkodunk. Nem adnak, nem tudnak jelent adni az embernek. Képtelenek olyan nevelést, olyan utat nyitni az embernek a társadalmunkban, ami korszerű és előremutató lenne. Mert akik erre hivatottak, azok is gondolatokból táplálkoznak. Bizonyos értelemben féloldalt állnak a fejlődésnek. A tanáraink, a pedagógusaink, és itt minden szinten értem a társadalmi kereteken belül politikusoktól egészen a szüleinkig, többnyire gondolkodó lények, akik mások gondolatait tolmácsolják kisebb nagyobb tehetséggel és lelkesedéssel. Az avatott, a beavatott Mester szinte nem létezik köztük. Mivel az igazi Mesterek nem gondolatokkal élnek… Egy gondolatokkal élő ember képezheti magát olyan szintre, ahol lexikális tudása hatalmasra nő, okossága, logikai képessége messze túlhaladja a környezetében élőket, agyafurtsága magasabb szinteken áll. Képes olyan összefüggéseket alkotni, amivel elmei vonatkozásban behozhatatlan előnyt szerez másokkal szemben…és ezt rendre ki is használja. Ám ez az előny nem jelent értelmi, lelki értelemben vett magasságot. Ezek az emberek azok, akik képesek magas pozíciókat betölteni a mai társadalmi hierarchiákban. Ők azok, akik a gondolatvilágokat uralják és erősen befolyásolják. De ezek az emberek nem Mesterek. Még csak meg sem közelítik a Mesterek árnyékát sem. Képtelenek, egyszerűen el vannak zárva azoktól az életminőségi szintektől, ahol valóban érdemleges és pozitív erőket tudnának megérinteni. Egyszerűen képtelenek a társadalom vezetésére. Azt csak törvényekkel, szabályokkal, büntetéssel, korlátozással, fenyegetéssel, és terrorral tudják elérni. A gondolatok a társadalmi osztályozódás magasabb köreiből csak ilyen erőket képes leáramoltatni, hogy az legitimitását megtartsa. Előremutató világképük nincs, mindinkább öncélú alapokon nyugszanak. A magasabb szférák energiái megérinthetetlenek számukra. Ezek az emberek az emberiség vezetésére teljesen alkalmatlanok. Világunk hanyatlása és társadalmaink folyamatos bukásai hűen tükrözik ezt a sajnálatos képet. Végső soron elmondható, hogy a gondolatokkal átszőtt életvitel kialakulása egy emberben…kényszer, és az erre rászorító lépés pedig a bebörtönzése az emberi léleknek.Gondolkodnunk kell azon, hogy mit tegyünk. És mikor, és hogyan, és miért. Azért kell gondolkodnunk, mert ezt követeli meg tőlünk a megélhetésünk a társadalomban. Egy végtelenül leegyszerüsített túlélési mechanikát kell elsajátítani, követni és gyakorolni. Gondolkodni. Számolni. Következtetni. Kitalálni. Kiszorítani magadból valami kézenfekvőt. De csak a társadalom keretein belül. Mert ott élsz…a társadalom karámjában. Valaki azt mondta, hogy “gondolkodom, tehát vagyok”. Én inkább azt mondom, hogy akkor csak félig vagyok. És egy hatalmas részem érintetlen marad. Pedig az a részem a fontosabb. Az a részem az, ami igazán emberré tehet. A gondolkodás valójában a Létezés lefokozása túléléssé.  Ez a lefokozás vezetett ahhoz, hogy az ember elszigetelődjék a Természettől. Ez vezetett oda, hogy most már egyenesen szembe kerüljön vele és pusztítsa is. Végső soron ez az eltávolodás és szembefordulás jutott arra a szintre, ahol az ember a Természet pusztításával saját magát is képes pusztítani. Hiszen ő maga is a Természet része. Ám a gondolatok kusza erdején már nem lát el ennek a végére és nem tudja felfogni cselekedeteinek következményeit. Mivel a gondolat pusztán túlélésre elengendő. Ami megegyezik az állatnál az ösztönnel. Nos, ez az embernél a gondolkodás. Így a gondolkodás felső határa nem érinti azt a területet, ahol az eltávolodási és szembefordulási folyamat kivédhető lenne és azon képes lenne az ember felülemelkedni. Racionális, szinte számtani precízióval kisilabizálni olyan összetevőit az életünknek, ami a Természethez való kapcsolatunkról szól...ez lehetetlen.  A gondolatokon át való megtapasztalás faltól falig terjed. Határai vannak. Egyrészt maga az ember, maga a téma, amin gondolkodik. A gondolkodás nem tud túllépni saját árnyékán. Mindig valami, már létező szabályhoz akar kötni, többnyire vagy mindig racionális, és folyamatosan visszaigazolást és törvényszerűséget keres. A gondolkodás koránt sem olyan szabad cselekvés és emberi tulajdonság, mint az elsőre annak tűnhet. Nincs olyan témája, ami képes lenne határok nélkül mozogni. Persze erre rögtön rá lehetne vágni, hogy akkor gondolkodjunk a Végtelenen…és akkor máris eltűnnek a falak és a határok. Pedig nem így van. Pontosan a Végtelenen való gondolkodás ütközik a legnagyobb akadályba. Mivel a gondolat emberi logikával van felruházva. Emberi forrása van, ami az esetek többségében végesnek éli meg önmagát. Így képtelen eljutni az abszolút fogalmához, ami egyenlő a Végtelennel. Egy fogalmi fallal találja újra és újra szemben magát, amin nem képes áthatolni. Egy láthatatlan gát van az elmében, amikor gondolatokat sző és képtelen olyan magasságba emelkedni, ahol az abszolút fogalmából bármit is meg tudjon érteni. A gondolat egy félreismerhetetlen tulajdonsága az, hogy ebből a világból származik. Mind a gondolatot ébresztő esemény, mind a gondolat célja és iránya is ezen világ határain belül mozog. Ha ez valamilyen úton túlmutatna a világunk, a Létszféránk határain, az a gondolat azonnal vagy forrását veszti, vagy eredménytelenül hullik ki az elméből. Beteljesületlen marad. Van egy, az ember által elérhető szint, egy kommunikációs csatorna, egy lelki állapot, egy Létezesi forma, ami sokkal messzeb visz minden gondolatnál. Sokkal tisztább, intelligensebb és áthatóbb minden gondolatnál. Ez a meditáció. A Természet nem gondolkodik. A Természet Létezik. Ha gondolkodna, akkor akadozna. De a Természet kikezdhetetlen. Egységes és Egész képet mutat. A Természet meditatív állapotban van. Létezik. Ebből fakadóan megközelítése is csak meditáció útján lehetséges. Ha bármely titkához vagy eseményéhez egy gondolat közel is tudna férkőzni, azt egy újabb már kétségbe vonja, és a következő már képes is megcáfolni. Minőségi különbség van a gondolkodás és a meditáció között. Sokszor a határ szinte elválaszthatatlannak tűnthet, az avatatlan szemlélődő számára. Holott mind az áramlás irányában és a következmény és az eredmény megszületésében is lényegi különbség van. Mára divattá vált meditálni. Divattá vált a gondolatok fölé emelkedni és meditálni. Legalábbis divattá vált ezt mondani. Hogy…meditálok. Ám a valóságban ez nem így van. Értem ez alatt azt, hogy nagyon kevesen képesek a gondolataik fölé emelkedni és meditatív állapotba kerülni. De nem egy rövid időre, nem egy alkalomról beszélek. Hanem egy életszemléletről, a Létezéshez való elválaszthatatlan kapcsolat minőségéről. Egy életútról. Egy állandósult létminőségről. A mai ember túlél. Túlélésre lett tanítva, arra rendezkedett be. Ehhez pedig éles elme kell, és koncentrált gondolkodás. Összpontosítás. És ez nem kevés időt és energiát emészt fel, történjék bármilyen szinten is. Pontosan ez az, ami meggátolja a valódi meditáció elérését a többség számára. A gondolatok áradatát nem lehet megállítani úgy mint egy gépet. Fogod és lekapcsolod egy gombnyomással…így nem lehet. A gondolatok, mint egy elgurított labda, kell neki egy bizonyos idő, hogy zéró pontra, azaz mozdulatlanságba érjen. És amikor ez a zéró pont beáll, nos akkor van lehetőség arra, hogy a Létezés átlépjen meditatív állapotba. Minél nagyobb és nehezebb a gondolatok tengere az elménkben, ez a labda annál tovább fog gurulni. Az ellazultságot, a pihenést, a kellemes gondolatok sorozatát vélik sokan meditációnak. Pedig ez távolról sem így van. A meditációnak semmi köze a gondolkodáshoz. A gondolkodás és a meditáció közti lényegi és döntő különbség, a forrása. A gondolat forrása mindig az ember. A meditációé pedig maga a Forrás, nagybetűvel. A Létezés otthona. Az Univerzum. A Legfelső. A Logosz. Isten. Bizony, nem kevesebbről beszélünk…A gondolat passzív. Bármilyen furcsán hangzik is, de passzív. A gondolat befejezetlen. Nagyon ritkán ér célba, nagyon ritkán érinti és tartja meg a lényegét. A gondolat csak körbetáncol, körülír, vázol, magyaráz, de a magba elenyészően kevésszer képes behatolni. A gondolat hajlik, idomul, változik, és arra is képes, hogy eltűnjön az emberből. Képes elfelejtődni. Ebből is látszik, hogy olyan képződmény, ami véges határok között született. Ezért passzív. Pontosan ezért válhat passzívvá, mert nem alkot önálló egységet a megjelenése pillanatában. A meditáció ezzel szemben merőben más képet mutat. A meditáció aktív. Aktív Létezési állapot az ember számára. Pedig a meditációra az egyik legjellemzőbb tulajdonság a mozdulatlanság. Az elme mozdulatlansága. A tükörsima tó. A felhőtlen égbolt. A tiszta, zajmentes hang. A meditáció pontosan a gondolatokból való kiemelkedést jelenti. Mint amikor a gép a viharfelhőkön áttörve az atmoszférának abba a szeletjébe ér, ahol mindig ragyog a fény. A meditációt nem lehet tenni.  Nem tudod csinálni. A meditáció a “ nem cselekvés”. Elengedettség. A meditáció odaadás. A meditáció a mai értelemben vett mindennapoktól való elfordulás és a Forrással való összekapcsolodás. A meditáció, lebegés. Az elme üres, kiüresedik gondolatokból. Így határai is eltűnnek, és a tudat maga mögött hagyja az elme partjait. Kilép a szakadékról és szárnyakat nyit. A meditáció állapotába lépő emberen egy magasabb szférából leáramló érintés vesz erőt. Ez az érintés belső. Minden más érzéstől külön. Összetéveszthetetlen, és egyben feledhetetlen. A meditáció állpotba való megérkezés nem más, mint talákozás Önmagad felfedezetlen belső világával. A meditáció állapotában az ember elúszik. Az áramlás iránya az ember felé irányul, az Univerzum felől. Ezért ilyenkor az ember fogad. Lehet ezt energiának, töltésnek, erőnek, fénynek és ezer más szóval átszőtt állapotnak hívni. A lényege az, hogy az ember meditatív állapotban…fogad. Ez az a fogadás, ami a kaput jelenti az univerzális lénnyé váláshoz. A meditációt nem lehet tanítani. Mivel maga a meditáció a tanár. És erre nem létezik kidolgozott séma, sem rendszer, sem módszer. Vannak valóban olyan ősi, de akár újkori eljárások, amik segíthetnek ellazulni, segíthetnek nyugalmat találni bizonyos értlemben. De ezek még nem adnak semmi garanciát arra, hogy a gyakorlat meditatív állapothoz fog vezetni. Mivel, a meditatív állapot jön el hozzád először. Az első lépést a meditáció teszi feléd. Te csak fogadhatod… Maga a meditálás tulajdonsága, az arra való képesség minden emberben ott van. A különbséget a meditatív állapothoz való eljutás, az ahhoz vezető út gyakorlása teszi. Magának a meditációnak, az állapotnak a meditatív szintnek a felismerése és a szellem ott való megtartása, stabilizálása is egyénre szabott. Ha meg is teszel minden jóga gyakorlatot, ha elkövetsz minden csakra tisztítást, ha teljesen képes vagy uralni a prána légzést is a testedben, még akkor is az első lépés a meditációé lesz. És onnét már nincs is több lépés…nincs többre szükség. Onnantól már csak egybeolvadás van. Egyesülés, felvilágolás. Egyetlen lépés van közted  és a Világmindenség között. Egy téves gondolat kiküszöbölése. Méghozzá az, hogy Vagy Te és van az Univerzum, és e kettő különbözik egymástól. Hogy e kettő, nem ugyanaz. Hogy e kettő két külön dolog. Ez az a gondolat, amin át kell lépni a meditáció állapotában. Ez az az egyetlen lépés, ami elválaszt az igazi Önvalódtól. Egy téves gondolat, az hogy nem vagy teljes, hogy véges vagy… és ezen a téves gondolaton, ennek a gondolatnak a transzformálásán dolgozik benned a Forrás a meditatív állapotodban. Te Egy Vagy. Mindennel!Pontosan ezért válik a meditáció az aktív állapottá a gondolatokkal szemben. Mikor ez a lépés,ez a közeledés és megérkezés megtörténik és stabilizálódik az emberben. Rég tisztában van ezzel a ténnyel az emberi lélek. Az ősi civilizációk és azokat átható kultúrák mind erre a tudatosságra épültek. Azok a kultúrák, amik mára már eltűnőben vannak vagy csak megfogyatkozott árnyékuk vetül az emberi tudatra, mind ebben a minőségben Léteztek. A régi világok állapota a transz volt. A meditáció volt az alapja, a meditatív állapot volt az Élet alapja az ősi időkben. Az emberi lélek a mai napig törekszik erre az állapotra vagy tudatosan…vagy tudat alatt. A keleti elemeken nyugvó világ mai napig próbálja tartani a meditációval való állandó kapcsolatot. Vallások alakultak ki és tartották meg magukat a mai időkig ezeken a pilléreken.A nyugati, gondolkodó világ is próbál a kezdetek óta visszatérni a helyes útra. Ez az út a drogok és a hallucinogének, a pszihedelikus szerek világát jelenti. Ezek a szerek és ezek használata mára már teljesen kitöltötte és egyben át is törte az ésszerűség határait és könnyen át-át fordul ésszerűtlenségbe, azaz önpusztításba. Pontosan olyan, mint a nyugati- gondolkodó világnézet. Türelmetlen és önpusztító. A drogok a meditatív  állapot szimulálásával teszik meg a kierőszakolt lépést az egyén és az Univerzum között. A gondolkodó ember lelkiismerete tudja tudat alatt, hogy az amiben él, egy kényszerpálya, és végső soron szolga sors, így ebből menekülni próbál. Ám befolyásolt sorsát képtelen megváltoztani, így egy kitörési szándékkal a magasabb szférák felé tör. A meditatív állpotot és azok szintjeit külső behatással, szerekkel kierőszakolja magaból. Gondolatait úgymond…kiüti. Vagy eltompítja gondolkozó képességét, vagy túlpörgeti magát azokon, hogy fölébük érjen. Az addig mélyen a gondolati világba ágyazott egyén a révület és transz állapotában nem képes elmével értelmezni és feldolgozni a gondolatok felett álló szférák belépését a tudatába. Így egy automata és végtelenül egyszerű, önkéntelen módon, a gondolkodás leáll. És amikor a gondolkodás egyszerűen leáll, mert túl primitív az előidézett élmény felvételére, a tudat a meditáció állapotába csap át. Végső soron ez ugyanaz a pont, amit a keleti világok tanítási alapján az egyén belülről fakadóan, tanulás módszerével sajátít el és stabilizál magában. Az élmény az avatatlan számára olyan erős és magasztos, hogy annak állapotától és emlékétől nem akar elszakadni. Elmondható, hogy így alakul ki a függőség ezekkel a szerekkel szemben. Ezek az élmények emelik a használóikat olyan spirituális magasságokba, ahol meditatív, transz állapotban létezhetnek rövidebb-hosszab ideig. Tehát a drogoknak a függőségi kialakulását elsősorban a pszihére tett mély és erős behatás váltja ki, és csak másodsorban a fizikai, testi kényszer. Ez a lényegi különbség a meditációhoz vezető két járható út között. Vagy egy rendezett és kontrollált belső energiával felruházott utat választunk, vagy egy külső katalizátor, egy külső behatás folyamán beálló kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan folyamat végén érkezünk meg . Meg kell jegyezni, hogy ha az egyén befogadó és értelmező képessége megfelelő, mindkét úton elért kapcsolódás és tudattágulás hozhatja egyformán azt a mély és egyéniség formáló pozitív behatást, ami az egyén fejlődéséhez szükséges. Így kijelenthető az is, hogy mindkét út járható. Azonban tudni kell, míg a tudatosságot követő keleti tanításokon alapuló meditáció teljesen biztonságos és következetes, ritmusos fejlődést eredményez az emberi tudatban, ezzel szemben a külső behatásokon alapuló, végül is kísérletező nyugati módszer tartalmaz negatív eredményeket is, melyek végzetes és visszafordíthatatlan tudatállapotokat is okozhatnak az egyénnek. Azaz veszélyesek is lehetnek. Odaadással átszőtt meditatív gyakorlatokba, magába a meditációba még senki nem halt bele. Ezzel szemben a külső szerekkel való stimulálás módszeréről ez sajnos nem mondható el. Persze élesen nem lehet meghúzni a határokat e két út között, hisz ötvöződés és kapcsolat is fennáll köztük…ám klasszikus formáik erősen eltérőek. A meditáció a bizonyíték az élő Univerzumra. Bizonyíték arra, hogy a Forrás szándéka az első pillanatától fogva , egyöntetű, tiszta és világos. Ez pedig az emelkedés és teljesedés. Ez az a fő vonal, amivel a meditáció állapotában találkozhatunk. Ez az a tiszta információ és egyben szándék is, ami az ember felé áramlik a Forrásból. Mind anyagi és mind szellemi aspektusban egyaránt. Anyagi aspektusban az Ősrobbanás első pillanatától fogva az ember felé fény árad. A fény az Univerzum szőttese. Spirituális szemszögből pedig magát az Ősrobbanást megalkotó és elindító Ősszellem, az Egy szándéka és akarata áramlik az ember felé. Ez pedig, a Teljesedés. A Szeretet-Teljesség. Az Ősszellem a ma ismert Univerzum fölött és mögött, benne és körülötte tartózkodik Teremtőként. Létezése megérthető, de állapota nem érhető el az emberi tudat számára. Ez a Teremtő Ősszellem tekinthető és nevezhető…Istennek. Élettelen, üres, halott dolog nem képes olyan hatást tenni az egyén tudatvilágára a meditáció állapotában, mint ami az konkrétan megtörténik akkor. Élettelen mag ebben az esetben nem létezik. Élettelen érintés nem tudna az egyénbe gazdag és gyönyörteljes létállapotot varázsolni. Sőt, a meditatív állapotban megtapasztalható eufórikus és egyben elmélyült állapot azonnal megérteti velünk, hogy bizony nagyon is élő az a szféra minden egyes eleme, ami éppen körbevesz minket. A meditációba érkező ember tudata azonnal rádöbben arra, hogy a szemmel látható fizikai világ határai nem csak a Világmindenség irányában tágulnak, hanem úgymond befelé a Lélek Végtelensége felé is nyitva áll az út. Itt döbben rá, hogy a szemmel érzékelhető nyitott égbolt semmivel sem végtelenebb, mint önnön Lelke és belső Szellemének bejárható távlatai. Hiszen kézenfekvő, hogy ami egy irányba indulva végtelen visszatükröződést mutat fizikai és gyakorlati értelemben, az nem lehet másképpen a Lélek szeme előtt sem, befelé haladva. Azaz a Szellem által aktívan bejárható világ is rendelkezik egy belső Univerzummal. Ez pedig egy olyan lényegi része ismét a meditációnak, ami Önnön teremtő erőnkhöz vezethet el. Mivel ennek a Belső Univerzumnak két szereplője van. Te magad, és Isten. Ebből következően világosan látható, hogy a világunkban működő pusztító erők a gondolat világ szintjéről táplálkoznak. Azok az erők és az őket megalkotó emberek képtelenek meditatív szintekre lépni és onnét meríteni. A pusztító ember nem ismeri a meditációt, így nem ismeri sem Önmagát, sem Istent. Ezért képes olyan gondolatokat szőni, ami pusztítást és agressziót hordoz a méhében. Amikor hazudik, akkor gondolkodik. Gondolkodnia kell azon, hogy miképp változtassa meg a valóságot. Nem kevés gondolatot sző egy valós életobjektum köré, hogy az hihetővé váljék a szemlélő számára. A hazugsághoz csak gondolat, csak gondolati világ vezethet. Hazugság nem származhat meditatív állapotból. Onnét minden önkéntelenül és természetesen ömlik át az egyénen. A gondolat foszlánya sem merül fel akkor, amikor egy ember őszinte. Ott, akkor, nincs min gondolkodni. A tisztaság minden ember alapállapota. A gondolatok végletes elferdülésének végén így van ez a pusztítással és a gyilkolással is. Elképesztően sok és életidegen gondolat kell ahhoz, hogy tudatos pusztításra adja a fejét az ember. Teljes elfordulás a Forrástól és teljes Önmegtagadás kell ahhoz, hogy szembe fordulj az Élettel és a Természettel. Egyik sem ismeri a pusztítást és a gyilkolást. Rendelkeznek egy belső, leépítő folyamattal, egy természetes halállal. Minden létforma, minden tudatszintű életforma ezen a földön rendelkezik, egy a fizikai testre, anyagra ható leépülő tulajdonsággal, ami természetes visszaépüléshez és halálhoz vezet. Történjen ez akár a szerves vagy szervetlen világot szemlélve, az atomokat, köveket, növényeket, állatvilágot. Magát az embert is. A bolygókat, planétarendszereket, csillagokat, galaxisokat…Az erőszakos halál elszenvedése beteljesületlenség. Ebből fakadóan a tudatos pusztítás, történjen bármilyen szinten is, a Forrással való szembeszegülést jelenti. A meditatív állapotban való találkozás a magasabb szférákkal egyből és tévedhetetlenül rámutat az Élet járható útjára, elmondja, megmutatja, megérteti az egyénnel a Forrás célját és szándékát, ami szögesen ellentétben áll a világunkban eluralkodott erőszakkal és szellemi sötétséggel. Az állandó és elmélyült kapcsolat a Forrással, az emberi létezés és az Élet legmagasabb értelmi célját adja az egyénnek. Ez pedig a legmagasabb megnyilvánulású Élet-Szeretet extázisa. A külső világ többnyire minden egyes egészséges ember számára ugyanazt a képet mutatja. Ezért vagyunk képesek benne felfedezni ugyanazokat a rendszereket, törvényeket, folyamatokat, és eseményeket. Hasonló ez a belső Világgal is a meditáció első rétegein áthatolva, ám itt a kapcsolat sokkal bensőségesebb és közvetlenebb az egyén és a Forrás között minél mélyebbre hatolunk. Kijelenthető az, hogy kellő elmerültség után már nincs két egyforma belső Univerzum. Ha ez nem így lenne, nem volna szükség egyénekre. Nem volna szükség rám, rád, és senki másra. A belső világok felfedezése egyenlő az individum kiteljesedésével, és a saját teremtő erő felfedezésével. A meditáció legnagyobb titka az, hogy közted és a Forrás között pusztán a Világmindenségre jellemző folyamat a különbség. Semmi más. A folyamat az, amiben a Forrás eljut hozzád, és te eljutsz a Forráshoz. Időkön és Tereken át.  Azaz, fizikai értelemben te létezel Istenben, és spirituális értelemben Isten benned létezik. Bele születtél és Benned született.Ennek az útja pedig semmilyen módon nem vezethet gondolatokon keresztül. Ennek az Útja a meditáció. A meditáció pillanatában elengedhetetlen, hogy a test pozitív rezgésben és egybeolvadt, békés állapotú kölcsönhatásban legyen a környezetével. A szellem a meditáció állapotában a testre nem tulajdonként, hanem a Természet részeként, annak egy elemeként tekint. Ez jelenti a zéró pontot a testnek. És egyben ez adja át a lehetőséget az elmének, hogy elcsendesítse magában a gondolatokat, azokat szintén a zéróra redukálja, és beengedje az átáramló belső világot magán. Innentől az elme leáll és a tiszta tudat marad, ami érzékel.Ennek a pillanata egyértelmű és eltéveszthetetlen lelki és szellemi kiteljesedést is eredményez, ami együtt jár a belső szem aktivitásával is. Erős vizuális tevékenység indul meg a belső világ megérkezésének pillanatában, amit kísérhet a Belső Ember, a Lélek hangjának megjelenése is. A belső látás a spirituális tanításokból ismerhető “harmadik szemmel” történik. Ez egy belső szem. Nem test, nem testrész, nem kifejezhető és leírható forma. Ám ez a szem sokkal több tulajdonsággal rendelkezik, mint fizikai értelemben létező párja. Ez a szem nem csak néz, hanem lát. A látást ebben az esetben magasabb értelmezésben és terjedelemben kell minősíteni. Ez a szem egyszerre lát és abban a pillanatban értelmez is. Értelmez, érez, konstatál, megfejt, ráébred, hall, tapint, és végső soron kellő idejű gyakorlás és meditatív állapotban való tartózkodás után, örökre aktív marad. A belső ember ébredése után ez a szem már a fizikai, külső Univerzumot is képes a testen keresztül figyelni és az egyén számára addig nem tapasztalt új, merőben más, emelkedettebb, gazdagabb és összemérhetetlenül több intelligenciával értelmezni ezt a világot, és egyben magát az emberi életet. Azaz, a bennünk élő Belső Ember születésével a világunk is újjászületik. Amit eddig észre sem vettünk, nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget, az megtelik élettel, önálló sorssal és kommunikációval bír. A Belső Szem a karma lámpása is egyben. Ez azt jelenti, hogy az életepizódok értelmezése már nem a gondolatok logikai csatolásával fog megtörténni, hanem egy magasabb, intelligensebb szintről éli és értelmezi az ember életeseményeit. A belső Szem olyan valódi színeiben tünteti fel az egyén sorsát, ami jól látható ösvényt nyit életútjában. A gondolatok zilált és túlélési logikájával szemben egy sokkal szárnyalóbb és gazdagabb életút bontakozik ki az egyén előtt a Belső Szemen át követve életének fejezeteit.Ez a fénygyúlás az emberben a szellem ébredését jelenti, a második avagy az igazi és teljes születést. Ehhez a ponthoz érve az ember már csak és csakis örökkévalóságának mezejéről képes és egyben akar önmagára, életére, és életének minden elemére, minden szereplőjére nézni. Ez az a pont és állapot, ahol a Szellem már nem a testből, hanem a Lélekből, a Szívből Létezik és Él. A Lélek Hangja, és megjelenése a tudatban szintén elementálisan megrázó és katartikus élmény az ember számára. Tiszta, félelemmentes, elmélyült meditatív állapotban a Forrásból való kiáramlás fogadásánál találkozhatunk magasabb szférákban és Létsíkokon létező Énünknek hangjával. Lelkünk hangja audiovizuális formában jelenik meg, többnyire rokon a földi síkon használt hangunkkal. Az audio szót itt is jóval hatványozottabban kell értelmezni. A hang egyben érzés, töltés, érintés, rádöbbenés, visszaigazolás és gyönyör. A Lélek Hangja közlésében tömör és célrairányuló. Kendőzetlen, elfogulatlan, és mindenek felett megkérdőjelezhetetlenül… Igaz. Nem összekeverendő az elmében megjelenő gondolatok néma hangjával. Amit gondolkodásnál vehetünk észre ahogy, úgymond belül diktál és közöl. A Lélek Hangja a meditációval elért magasabb létszinteken egyértelműen hallható és megjelenése extatikus érzést ad az egyénnek.A meditáció lényege a valóság felfedezetlen varázsának kitárulkozása. És ehhez teljes, feltétel nélküli odaadás szükségeltetik. Félelemnélküliség, elengedettség a mindennapi világtól. A meditatív állapotban az egyén találkozhat olyan fizikai állapotokkal a testében, a szellemében megjelenhetnek olyan idegen elemek, amik addig mindennapi életében nem voltak jellemzőek. Ezek átlépése félelemnélküliséget és erős bizalmat igényel mind saját magával szemben és mind a Forrással szemben az egyéntől. A csakrák működése, a test teljes passzívsága, a szellemnek a spirituális kapukon való áthaladása a kezdő meditációs gyakorlatokat végző egyénnek tartogathat ismeretlen és ebből fakadóan ijesztő érzéseket, megnyilvánulásokat. Idővel ezek az érzések ismerté, és természetessé válnak és nem jelentenek visszafordító pontot az utazó számára. A meditációt nem lehet irányítani. Pontosan a meditáció az, ami az egyént oda visszi, ahol annak lennie kell. Ha megpróbálnánk irányítani, az már elme tevékenységre, befolyásolásra, azaz gondolkodásra utalna. Ezzel pedig pontosan azt az eredményt érnénk el, hogy a meditatív állapot szertefoszlana és mi visszahullanánk a gondolatokkal átszőtt világ értelmi és intelligencia szintjére. A meditáció azt hozza el az egyénnek, amire az akkor, életének abban a szakaszában a legnagyobb szüksége, kizárólagos szüksége van. Nem többet és nem kevesebbet. Legyen az egy, a lélekben gomolygó kérdés, egy múltbéli titokból származó nyugtalanság, egy jövőbeli eseményre való figyelemfelhívás, egy univerzális üzenet, egy univerzális tanítás, a meditatív állapotban érkező életélmény tárgyilagosan és félreérthetetlenül meg fog mutatni mindent. Mint ahogy említettem, a meditáció egy kendőzetlenül őszinte, nyílt, bensőséges, intim, erős és aktív kapcsolat közted és a Forrás között. A Forrás nem befolyásolható, mivel a Forrás abszolút értelemben véve is teljes. Tehát, ami a kapcsolat eredményességét meghatározza az mindinkább az egyén befogadóképessége és a Forrásba vetett bizalma. Ez a bizalom természetesen csak és csakis pozitív tapasztalatok alapján épülhet fel. Ám a meditatív állapot beálltakor ez a bizalom, hit, és tudatos tudás azonnal felmerül, kialakul és stabilizálódik is. Pontosan ez a varázsa a meditatív állapotnak, hogy a gondolatvilág kiszámíthatlansága, és következetlenségével szemben, állandó és elemi erejűen átható. Már egy, akár csak egy mélyebb meditatív állapot erős megtapasztalása elindíthat egy olyan folyamatot az egyénben, kialakíthat egy olyan új szellemiséget, ami végérvényesen egy magasabb létezési szintre emeli. A meditáció, a belső világ őszinte. De ez nem döntés kérdése, hanem elemi és egyetlen tulajdonsága. A belső világ nincs tekinetettel az egyénnek a külső világban zajló életével. Nem befolyásolja az ott jelenlévő anyagi érdek, érzelmi állapot, vagy ezek ötvözete és azokhoz kapcsolódó függőség, vagy akár kiszolgáltatottság. Nem befolyásolt sem abban, hogy megmutassa a legédesebb, vagy akár a legfájóbb válaszokat. Mindent elkövet azért, hogy az egyén fejlődése, teljesedése végbemenjen, még ha az “gyötrelmeken” keresztül is vezessen olykor. A belső világ nem diszkrimnálja az egyént semmilyen szinten. Hisz a belső világ a Forrással való kapcsolatot és az ahhoz vezető út gyakorlását jelenti. A Forrás pedig ahogy már fent említettem, Önmaga abszolút és teljes kinyilatkoztatása. Ebből fakadóan a meditáció a lehető legeredményesebb jellemfejlesztő tulajdonság és lehetőség az ember számára. Ez a lehetőség szintén nem különbözteti meg az egyént úgy, mint azt a társadalmunk rétegződése és hierarchiája teszi. A meditációt gyakorló ember egy teljesen elfogulatlan belső világgal találja magát szemben. A belső világ egó nélküli mindig. A gondolatvilág uralta társadalmunk azért képtelen fejlődni, mert kilöki magából azokat a tehetségeket és indittatásokat, amik a meditatív szférákból szívják magukba a tudást. A gondolat irányítása alatt a meditatív tehetség elhal, nem talál sem táptalajt, sem felvevő réteget. Ezért látható stagnálás és visszafejlődés a mai időkben az emberiségben, mert nem engednek utat benne a valódi építő és előre mutató törekvéseknek. A gondolatok világa  töredezett világ. Darabokban hever, nem alkot egységet. Szabályai és rendszerei többnyire képesek szembe kerülni egymással, és megütközni is ha kell. Mind elvi, mind pedig gyakorlati értelemben is egyaránt. Pontosan ezért mutatja azt a vad és agresszív képet az emberi társadalom, mert a gondolatvilág uralta irányzatok nem ismernek el magukon kívül semmit. Teljesen mindegy, hogy milyen irányból közelítünk a gondolatokon át egy rendszerhez, az mindig tökéletesnek és felsőbbrendűnek fogja titulálni magát, és semmit nem ismer el egyenrangúnak magán kívül. Nézeteltérés esetén pedig képes elmenni a végletekig.  Azaz, ha kell pusztít. A gondolat világ pontenciálisan hazug. Tartalmazza magában a hazugság alternatíváját. Nem csak fogalmi, hanem gyakorlati vonatkozásban is. Azaz, bizonyos szemszögből nézve, építő eleme. Ezzel szemben a meditatív állapotban lévő ember a belső világ megérkezésekor azonnal rádöbben, hogy az addig ismerteknél jóval egységesebb és teljesebb szférába kap bebocsájtást. A meditáció egy hibátlan és egészséges világba visz el. A lélekre, ezáltal a személyiségre gyakorolt hatása pontosan ezért olyan meggyőző és katartikus, mert az egyént egy olyan, akár isteninek is nevezhető spirituális szintre emeli fel, ahol az új és örök Önmagával képes megismerkedni és egyesülni. Az ott tapasztalható tükörsima Igazság és Szépség, az ott uralkodó Béke és Rend az, amit az egyén lelki világát átmosva egyfajta szellemi beavatást és tanítást nyújt számára. A meditáció állapota az igazi és elfogadható tanítás az ember számára, ahol valódi és univerzális törvényekkel és irányt mutató tanításokkal találkozhat. Itt értheti meg önmagáról, hogy őt sokkal szorosabb és intimebb kapcsolat fűzi a Forráshoz, mint azt a gondolatok világán át valaha is képes volna megérteni és elsajátítani. A meditatív állapot az, ahol mind test, szellem és lélek is békét és egyben orvosságot is találhat bármilyen problémájára. Egy meditáción alapuló életvitel kialakulásával és az abban való elmerüléssel az egyén tapasztalni fogja, hogy belső világa ugyan olyan tágulásnak indul, mint ahogy az a külső világgal történt az idők kezdetén. Persze ez a tágulás azt jelenti, hogy maga az egyén képes egyre mélyebbre hatolni a Forrás belső világában. Így a Forrás felé tanusított hűséggel elérhetővé válik egy ponton, hogy az ember külső világa és belső világa metszésbe kerüljék.Amit a gondolkodás eddig teljesen kizárt és lehetetlenné  tett azzal, hogy az esetlegesen felbukkanó belső intuíciókat és sugalmakat az elméből származó logikai és megalkuvó zárakkal megfojt, azt a meditatív életvitel feloldja és a felsőbbrendű értelem áramlását szabaddá teszi. Amire az egyén a gondolatok világából idegenkedve, elutasítással és félelemmel nézett, azt most bátran és örömmel fogadja. A két világ fedésbe kerülésével a meditatív állapot belevegyül mindennapi életünkbe. Belőlünk a belső fény ragyog és a belső szem lát és hall mindent. A folyamat természetességéből fakadóan a tetőponton a két világ teljes egységbe kerül, eltűnik a kint és a bent és a Szellem jelenléte állandósul minden pillanatban. Ezt lehet nevezni a beteljesülés pillanatának és életérzésének. Bármikor is történjék ez az emberrel, életének bármelyik pillanatában is érkezzen el a beteljesülés mezejére, az élmény katartikus lesz. A külső és belső Univerzum egybemosódása, egy abszolút pillanata az Ősszellem emberként megtett utazásának. Élménye örök és kitörölhetetlen. Fénye örökre rávetül életünkre, és annak epizódjait, szereplőit, és minden elemét valódi formájában és lényegében mutatja.Ami addig  talán felületesen volt jellemző életünkre, azok részletei megváltoznak. Eltűnik az idő, az értékrend kapitális átrendeződést mutat, a kisugárzás felerősödik és élettel telítődik. A Belső Ember él a testben és többé nem a társadalom kiszolgáltatott bábja. Innentől életünk minden epizódjára a belőlünk ragyogó értelem fog rávetülni és válik meghatározó teremtő és irányító erővé. Érdemes megjegyezni, hogy az ősi kultúrákban a Belső Szem ábrázolása erős és egyértelmű utalás volt a Lélek és a felső intelligencia  jelenlétére. Megannyi ősi civilizáció tisztában volt ennek jelentőségével és létezésével. Ábrázolását a mai képességeinkkel még elérhető ősi kultúrák karcolatain mindenhol megtalálhatjuk. A meditatív állapot kiterjedése a mindennapjainkra végérvényes eredményeket hoz. Pozitív minőségi változás fog beállni jellemünkben, emberekhez való viszonyunkban. Megnyílvánulásaink magukba fogják hordozni a Forrás emberi szinttel értelmezhető erejét. Az áramlás iránya egyszerre fog mindkét irányba zajlani, és körforgássá alakul. A külső és belső világ immáron egy világként él és pulzál bennünk és megnyílvánulásai, kinyilatkoztatásai mindenhol megtörténnek és megjelennek önkéntelenül, önzetlenül. Mind magunkban, mind környezetünkben tapintható lesz a Forrás átszűrődése. A meditációhoz nem vezet gondolat, és a meditációból nem származik gondolat. Amit a meditáció állapotában nyer az ember, amit ott kap, az nem szorul kiegészítésre. Nincs mit benne kipótolni a gondolatok világának szintjéről. Amit a meditáció ad az egy teljes egész, egy kidolgozott tömb. Sem elvenni, sem hozzá tenni lehetetlen és képtelenség. Önmagában alkot egységet, nyitott, érthető, világos, és komplett. Egyszerűen nincs szükség semmilyen gondolatra, ami rákérdezzen, vagy egyszerűen megfejtésére törekedjen, mert a meditatív állapotban elérkezett életobjektum e fölött álló intelligenciával rendelkezik. Ez egy mag, ami az egyénbe költözve kihajt, és életélményét, eredményét idővel meghozza. Kivétel nélkül. Minél több ilyen mag kerül a tudatba a meditatív állapottal feltárható és elérhető szellemi szintekről, az egyén tudatvilága és életútja, magas művészi, alkotó, kreatív, az élet minden területén kibontakoztatható magas értelmi állapotba virágzik fel. A tudatvilág maga mögött hagyja a gondolat és az elme rendszerét és tudatossága intelligensebb és szeretet-teljesebb szintre költözik. Ennek a folyamatnak egy bizonyos pontján érhető el az ember számára a Mesterek tudatvilágának spirituális magassága. A Földön a mai napig meghatározó szerepet töltenek be ezeknek a Mestereknek vallássa degradálódott emlékei. A meditáció a jelen észlelése. Minden ami az elme partjain gondolatokat és időt igényel, az a meditációban egyszerre zajlik le. A megjelenés és a hatás azonnali. Közte idő nem telik el. Pontosan így válik lehetővé mély meditatív állapotban a múltban vagy pedig egy alternatív jövőben tett utazás és bepillantás lehetősége, mivel ezt a meditáció a jelenbe tükrözi át. A gondolatnak ideje van…a meditáció gondolat üres.A meditáció a Létezés mintáinak lenyomata benned. Ezek a minták vagy a külső vagy a belső, de már az egybemosódott Univerzumból is származhatnak. Utópisztikus látomásoktól kezdve egészen az életazonos, élethű vizuális érzékelésekig. Éppen ezért nincs két egyforma meditációs élmény. Hasonló előfordulhat, de azonos nincs. Hasonló alkotó elemkből valóban épülhet fel meditatív élmény, de azonos nincs. Mint ahogy kétszer nem haladhatunk végig egy adott életen belül ugyan azon az életeseményen, így két azonos kimenetelü meditatív élményt sem élhetünk át. Mind más. Mint ahogy fent említettem, a meditáció maga az, ami megszabja az egyén számára az élmény tartalmat és annak lecsapodását a tudatban. A Forrás nem ismétli magát, állapota folyamatos és állandó. A meditáció egyszemélyes szerelem. A mély és tartósan ismétlődő meditatív élmények következtében az egyénben kialakul egy erős Életszeretetnek-szerelemnek hívható érzelem és állapot. Ezek az egyének azok, akik olyan mély kapcsolatba esnek a magasabb szférákkal, a Belső Emberrel, hogy életükön egyértleműen felcsillan a szerelem létállapota. Szerelmessé válnak az Életbe. A Forrás felől leáramló életenergiák oly erősen átjárják egész lényüket, hogy kisugárzásukba beleszövődő jellemvonásaik és kinyilatkoztatásaik, a környezetükre vetülve egyfajta szerelmes érintés és behatás érzését keltik. Ezek azok az emeberek, akik sorsfeladatukat, választott útjukat kitartóan, sikeresen és teljes áthatottsággal, odaadással járják. Ők azok, akik maradandó művészi alkotással ajándékozzák meg az emberiséget. Ők azok, akik kapitális és sorsfordító felfedezéseket tesznek, ők azok, akik a tudományok terén új fejezeteket nyitnak az emberiség krónikájában. Teljes elemerültség és áthatottság, teljes énfeladás után ők azok a varázslók, a mágusok, a próféták, a Mesterek, akik életben tartják  az emberiség szellemét. Ők a legnagyobbak a meditációban. Az ő életük már színtiszta meditatív állapot, ők már színtiszta Szellemként léteznek. Testükre úgy tekintenek, mint egy avatárra, amivel erre a világra csatlakoznak, és dolgukat végezve az emberi faj felemelkedésén szorgoskodnak. Megkérdőjelezhetetlenek. Kezük visszaér a Forráshoz, nagyon közeli mezőkhöz, és tudást onnét merítenek. Ezt, mint életet adó esőt szórják szét ebben a világban, magvait karmikus útjukat követve, jól megválogatva helyezik el az emberekben.