955kondoros blogja

Csak úgy betoppanok,
Sosem tudni mikor,
Mindig biztos vagyok,
Van,hogy megrendelnek,
Aljas módon másnak,
S van ki,önmagának,
Sokan félnek tőlem,
Mások meg,rám várnak,
És úgy vannak velem,
Mint az egyszeri pap,
Amikor a hívek,
Megkérdezték tőle,
Plébános úr,egyszer,
Meg kell halni ugye?
Persze,válaszolta,
Meghalt Krisztus Urunk,
Meghalnak maguk is,
S lehet,hogy még én is!

Utam erdőn visz át,
jó lenne maradni,
megvárni az estét
amikor az alkony
sejtelmes árnyai
a szép nyári erdőt
magukhoz ölelik.
Galagonya bokor,
virág sátra alá,
csak úgy lefeküdni,
megmarkolni időt,
vándorló felhőket,
álmokat,éveket,
s a percnyi életet.

Sziklából vizet kézzel,
De csak a vérem spriccel,
Beles az ég kulcslyukon,
Igaz lélek ne aggódj,
Hét kavicson átfolyt víz,
Már tisztának mondható.

Kettő éves lettél,
mutatni is tudod,
már a kis kezeden.
Felragyog a szemed,
mikor meglátsz engem.
Fogod az ujjamat,
magad után húzol,
s színes ceruzákkal,
ülünk az asztalhoz.
Megrajzolunk mindent,
holdat,és napocskát,
a kis esernyődet,
amit tőlem kaptál.
A nagy-nagy esőben,
kezedbe,hogy tartod,
körbe-körbe járva,
azt is bemutatod,
Drága kis unokám,
bármit mondunk érti,
Jóisten éltesse,
kétéves lett Téti!

Kinyílott a tavasz,
Mint egy hű imádság,
Jelzi ezer kis hang,
Ezer kis moccanás,
Madarak pittyegnek,
Rigók tilinkóznak,
Hangjuktól a füzek,
Sorra barkát nyitnak,
Kis csermely csörgedez,
Patakba sietve,
Köszön egy hóvirág,
Halkan csilingelve,
Búcsúzunk tőled tél,
Isten véled hó,s jég,
Új élet,kikelet,
Szép tavasz,üdvözlégy!