955kondoros blogja

Szavak téglái rakódnak
egymásra,emelkedik a
babilóniai fal bőszen
törve egyre magasabbra,
az értetlenség habarcsa
gyengíti nem tartja össze,
a magas röptű eszméket,

az  építő gondolatok

így szerteszéjjel szóródnak.

A sötét szemgödör
Vonz,hív,s megbabonáz.
Fekete lyuk a száj,
Elnyel,magába ránt,
És örökkévaló
Benne a zuhanás.

Törött fosztottan
földforgás szele zörget,
száraz kóróként.

El kell indulni
vakon is valamerre,
nincs mire várni.

Egyszerre dobban
a Létben szívverésünk,
de nem egymásért.

Ránc-barázdált arc.
Szeretet és féltő harc
gyermekeinkért.

Őszi vetésű
búzaföldön,tank tipor
drága Életet.

Megöregedve,
jóra s rosszra jön a vég,
és a feledés.

Porszemek szállnak,
s a mérhetetlen Idő,
hegyeket görget.