Nyáron ismertem meg (történet, emlék)

Nyáron ismertem meg

D. K. Ez volt a neve,

A srácnak, kit nyáron ismertem meg.

Még nem tudtam és nem is sejtettem,

Mi lesz majd ennek a legvége.

Csak úgy elkezdtem vele beszélni,

Mintha rég ismerném.

Teltek a napok és egyre közelebb

Kerültünk egy bizonyos ponthoz:

A szerelem és a barátság határpontjához.

Ő a kedvemben járt, furcsákat kérdezett.

Egymást megvédtük, s ő segített nekem.

Fájt neki az, mivel engem megbántott,

S a végén eltalálta a legjobb pillanatot.

Jókat szórakoztunk, viccelődtünk együtt,

Még a vonaton rákérdeztünk.

„Mondd ki, mondd már ki!”- hangzott.

„Mondd már ki!”, s mi: „Mit, de mit?”

„Mondd ki, hogy szereted!”- hallatszott.

E sorsdöntő pillanat után elpirult,

Majd arcát kezébe temetve hallgatott.

Bármit mondtam: „Igaz ez K.?”

Csak ült vérvörösen, de választ nem adá.

„Nem baj, ha igaz!”- mondtam neki aztán.

És mély csönd volt.

Hogy leplezze igazunk: „Vááá!”

De hiába volt minden,

Mi tudtuk, hogy mi ez.

Vége lett a tábornak.

Eltelt két hosszú hónap.

Közben én törtem a fejem:

„Mi is legyen ezzel?”

A végén az e-mail-t választottam,

S leírtam mit érzek.

De a válasz ez lett:

„Maradjunk csak barátok, szerintem!”

Azt hiszem e mondatot soha nem értem meg!

Két hónap eltelte után

Rájöttem, felesleges a várakozás,

S a karkötőt, melyet egykor ő kapcsolt be,

Saját kezemmel kapcsoltam szét, s újra be.

De ennek a reménytelen szerelemnek,

Legalább hamar lett vége.

2007. ősz