8rigit8elle blogja

Azt hiszem, hogy ezekhez nincs is mit hozzáfűzni, úgyhogy csak itt hagyom őket, mint emlékeket a múltból :)

Imádlak Téged minden pillanatban

Hűvös éjszakán álomra hajtom fejem,

A sapit, mit Tőled kaptam átölelem.

Rád gondolva próbálok elszenderülni,

Mikor a telóm elkezd rezegni.

Egy kedves kis szerelmes üzenet Tőled,

Mely felvidította komor éjjelemet.

Messze voltál, mégis éreztelek,

Éreztem csókjaid és lágy érintésed.

Hallottam és éreztem szívverésed,

Éreztem, hogy lelkem érinti lelked.

Az ölelésed átjárta mindenem,

Ha tudnád mennyire Hiányzol nekem!

Egy borús napon az esőben sétálva

Óvó karjaidban nem ér cseppek árja.

Hiába vagy az elérhetetlenségben,

Ha szerelmedet ily távolból is érzem.

Bármit megtennék, hogy most Veled legyek!

Hogy megfogjam kezed, s átöleljelek.

Hogy szemedbe nézhessek, s azt mondhassam:

Imádlak Téged minden pillanatban!

2009. tavasz

 

Éji búcsúzó

Későre jár, sötét is van,

Hosszú is volt már ez a nap.

Búcsúzkodni kellene már,

Szép álmokat, jó éjszakát!

Legyél jó, vigyázz magadra!

Holnap majd beszélünk újra!

Ezer puszi kicsi Macim!

Csókol Téged a Te Brigid!

2009. nyár

 

Ébresztő sugallat

Ébredező hajnalként érinteném arcodat,

Napsugarak fényével ébreszteném Mackómat.

Harmatcsókkal, halk szavakkal keltenélek,

S szívem csak azt dobogná Neked: Szeretlek!

2009. ősz

 

Álmod

Könnyed szellő hozza szemedre az álmot,

Varázsoljon köréd egy új világot,

Melyben együtt vagyunk, Szerelmem,

Együtt járunk egy szép kertben.

Mosolygó tündérek pille járása,

Csillogó égbolt ránk ragyogása,

Kísérjen e mesebeli világban,

Hogy reggel boldogan kelj az ágyban.

Ott megöleld a macit, ki én vagyok,

S tudd: minden éjjel Veled álmodok:

Együtt járunk a rózsás kertben

Összeforrva hű szerelmünkben!

2010. eleje

 

Egy este

Drága Kincsem, Egyetlenem!

Irtóan hiányzol ám nekem!

Remélem, hogy jól vagy,

Az ajtót jól álltad.

Pici fáradt fejecskéd,

A párnádra letévén,

Gondolj puha csókomra,

Melyet nyomok arcodra.

Simogató tenyerembe,

Puha arcod gondold bele,

Ölelésem takaród lesz,

Szerelmembe burkolva be.

Csókolva szeretlek örökké

Imádlak és Veled álmodék

Szép álmokat Kedvesem!

Köszönöm, hogy vagy nekem!

2010. tavasz

Annyi reménytelennek tűnő várakozás és vágyakozás után, aztán egyszercsak megérkezett a kölcsönös szerelem.

Egy társkereső oldalon kíváncsiskodtam.

2009. áprilisa volt, amikor először találkoztunk. Addig hetekig beszéltünk a neten. MSN... van, aki még emlékszik rá? Atya ég!

17 voltam. Ő 18.

Több, mint 100 km volt köztünk az utazás. Akkor szerettem meg vonatozni, azt hiszem. Pedig mennyit rohantam a pályaudvaron, hogy elérjem a csatlakozást.

Hétköznap az iskolapadot nyomtuk és vártuk az esti chat-elést, vagy telefonbeszélgetést. Hétvégente felváltva utaztunk egymáshoz.

Miatta lett FB profilom. Valahogy meggyőzött, hogy nincs mitől félnem. Talán mert nagyon bíztam benne.

Megrészegített ez az első megélt szerelem. Sosem voltam normális, de akkor voltam először őrült :).

Őrült szerelmi vallomás

Életemnek adott értelmet,

Mikor Téged megismertelek.

Szálltam távoli felhők felett,

Mert csak álomnak képzeltelek.

Féltem és remegtem először,

Hisz szívem már sokszor összetört.

A múltam csalódások sora,

S a fájdalmas emlékek kora.

És most mégis itt vagy nekem Te,

Aki minden álmom képzete,

Ki mellett varázslatosan jó,

És szívem lávakőként izzó.

Aki rólam olyanokat mond,

Ami fülemben még most is zsong.

Aki megfogja a kezemet,

S mindig megnyugtatja lelkemet.

Aki, ha megcsókol, azt érzem,

Hogy tüzes folyó jár eremben.

Gyönyörű álmok és képzetek,

Énbennem ezek terjengenek.

Most pedig elmondom, hazudtam!

Hazudtam, és igen megbántam!

Csak nem akartam, hogy félreértsd,

Azt, mit én sem nagyon értek még.

Nem tudom hogy mondjam el Neked,

Hogy meddig titkolhatom még ezt.

Azt tudom, hogy megijesztelek,

De hidd el! Én is nagyon félek.

De meg kell már végre vallanom,

Mert e terhet nem bírom.

Mikor először írtam Neked,

Én csak egy próbának véltelek.

Nem gondoltam, nem is sejtettem,

Hogy egyszer majd irántad ezt érzem.

De pár hét beszélgetés után,

Ott voltam Veled egy találkán.

Az a nap csoda volt számomra,

Ugyanúgy, mint a Fradis meccs napja,

Amikor (még most is érzem ám)

Oly gyengéd csókod érte a szám.

 

Ezt legelsőként élhettem át

Az addigi életem során.

S köszönöm, mert a Te érdemed,

Hogy nekem ilyen szép emlék lett!

Aztán újra találkozhattunk,

Volt egy újabb pompás napunk.

De a legcsodásabb akkor volt,

Mikor szorosan ölelt karod.

Magadhoz húztál szépen, lassan,

Öleltél, de olyan szorosan,

Hogy talaj nem volt lábam alatt,

De, hogy majd megtartasz, azt tudtam.

Azóta érzem, amit most is:

Nélküled az életem semmis!

És tudom korán van még ehhez,

De már ellene nem tehetek.

Szívem rabod, s Nálad a kulcsa.

Remélem sosem szabadula!

De a kulcsra szükség lesz még,

Őrizd azt a szíved legmélyén!

És, hogy mi is volt hazug szavam?

Nem is tudom hogy fogalmazzam.

Határozatlannak vélsz majd,

Ki nem tudja, hogy mit akar.

Pedig nagyon is jól tudom ám!

Hát íme, egy újabb vallomás.

Nem tagadhatom azt már tovább,

Hogy minden porcikám Reád vágy!

Érezni szeretném szívedet,

Érezni meztelen testedet!

Érezni forró csókjaidat,

Érezni óvó karjaidat!

Akarlak Téged! Úgy vágyom Rád!

És ezt a napok csak fokozzák.

Nem tudom miért, nem is értem,

De Szeretlek Téged őrülten!

2009. tavasz

Kamaszkoromban (szerintem) egész későn, 17 évesen érkezett az első viszonzott szerelem az életembe. Pedig nagyon vágytam már a párkapcsolatra. Sokszor azt éreztem, hogy ez nekem már sosem fog megadatni, és örökre egyedül maradok. Nagyon nehezen éltem meg, hogy a kortársaim szinte mindannyian randiztak már addigra. Persze én nem jártam el szórakozóhelyekre, mint ahogy más tinédzserek, vagy nem lógtam a tereken (mert akkoriban még ez volt a módi). Nem voltam városi, én tanyasi lány voltam. Igazodnom kellett a buszhoz és a tanulás is fontos volt számomra. Amolyan jókislány voltam. Ennek így felnőttként érzem is az útóhatásait, hiszen aki nem lázad kamaszként, az egyszer úgyis fog. Mert a lázadás a személyiségfejlődés kihagyhatatlan része. Na, igen...

De térjünk vissza... Tehát 16 évesen én a reménytelennek tűnő vágyakozást éltem meg. Így írtam erről az alábbi versemben:

 

Vágy=remény

 

Vágy. Nekem már nincs több.

Eláraszt a nagy szomorúság.

Minek az a tengernyi jóság,

Ha érte nem jár az öröm?

Minden egyes napom:

Csak reményteli álmodozás,

És az örökké élő vágyás,

Hogy eljő végre egy napon.

De nem! Még mindig vár!

Csak egyet nem vesz figyelembe,

Hogy én csak nagy fájdalmat érzek:

Hisz ott az a sok pár!

És én csak állok most.

Nézem, hogy mindenki szép, boldog.

Mégis: még mindig csak mosolygok,

Ám nem vagyok boldog!

A remény is elfogy.

Egyedül állok egy szobában.

A szoba ajtaja kinyitva.

Egy „betörőt” sem vonz.

De a vágy most még él.

Nekem ez az egyetlen remény:

Vágyni egy felejthetetlen éjt,

Az első csók hevét.

És ha a vágy is múl,

Nincs más csak én és egy üres szoba,

Mely sötét, rideg, zárt ajtaja.

Bennem örök harc dúl.

2008. tavasz

 

Aztán most jön a vicces része a dolognak, mert van akire meg nem is emlékszem. Pedig a következő versrészlet szerint volt egy fiú, aki felfigyelt rám, még ha csak egy szép nap erejéig is. Milyen jó, hogy dátum szerint pontosan megőriztem ezt az emléket, a keresztnevét is, őt, de milyen kár, hogy nem emlékszem rá, hogy ki is volt ő és milyen is volt.

 

2008. október 23.

 

 Volt egyszer egy csütörtök,

Ami rosszul kezdődött.

Kerékpártúra volt aznap,

[...]

 

 Hát én aztán végeztem:

Nem kérem a végzetem.

Keresek olyat, ki kedvel,

Olyat, ki velem is jófej.

Beszélget velem sokat,

S „nem hagy ott soha”.

Nem is kellett énnekem

Oly nagyon messzire mennem:

Régi ismerőst találtam,

Kit ilyen túrán még nem láttam.

Ő volt D., ki velem

Igen kedvesen viselkedett.

Egy nap alatt megkedveltem,

Pedig előtte nemigen ismertem.

Olyan szép napot hozott,

Mit soha senki nem okozott.

Nem kezelt le engem soha, 

Úgy bánt velem, mint senki soha.

 

 Jó érzés volt mellette lenni:

Kedves volt és nagyon ari.

Hozzámbújt és becézgetett,

Persze tudom: csak hülyéskedett!

Puszikat küldött, „ismerkedett”:

Sok igen közeli helyzet.

Bolondozott mindig velem,

És én is vele, csak kevesebbet.

Hát nem csoda e különbség:

Idegen e közelség!

Sajnos énutánam aztán

A fiúk nem fordulnak meg az utcán.

 

[...]

 Furcsa volt ez számomra,

De haragudni mégsem tudtam.

Azért persze mindig tudta,

Hol a határ a kalandban.

Tehát ez a rosszkezdetű

Lett aztán oly jó végzetű,

Hogy még másnap,

Sőt még két nap

Hiányoltam őt nagyon, 

S még most is hiányolom!

2008. ősz

 

Előfordult nem egyszer, hogy valaki olyan erős hatással volt rám, hogy azt nem bírtam magamban tartani és kerestem rá alkalmat, hogy elmondjam neki az érzéseim. Igen. Lányként. De azt hiszem én már akkor is a nyílt kommunikációért rajongtam. A mai napig hiszem, hogy csak annak van értelme és nem csak hiszem, hanem tapasztalom és élem. Nyilván a kinyilatkoztatásaim nem arattak túl nagy sikert. Mondhatni csupán csalódásokat okoztak. Valahogy nem értettek engem. Akkor jóformán senki sem. És ma is csak kevesen. Mindenesetre minden bátorságomból tanultam valamit. Persze mai fejjel olvasva, úgy érzem, hogy még messze jártam az igazságtól. Itt egy emlék, amit személyiségi jogok miatt csak részletként tudok megosztani.

 

Az utolsó üzenet

 

Soha ily hibát nem vétek!

Zárva tartom majd szívemet.

Egy nagy hülye voltam:

Rólad álmodoztam.

Egy nagy hülye voltam:

Te előtted álltam,

Lelkemet kitártam,

Előtted vállaltam.

Késő volt már akkor,

Talán butaság is volt.

Én viszont szenvedtem,

Gondoltam megteszem,

Elmondom: szeretlek!

De választ nem leltem.

[...]

2009. eleje

 

Ilyen kis álmodozó, reményvesztett reménytelen szerelmes voltam valaha. Ja, de én még most is az vagyok ;)...

Amikor verseket kezdtem írni, volt egy plátói szerelmem. A nevét sem tudtam, csak találgattam, mire évekkel később fény derült rá, hogy ki volt ő. Igazi kamaszkori álmodozós, vágyakozós, illuzórikus, csacska szerelem volt ő. Lerajzoltam őt, készítettem valami oltárfélét, népi hiedelmes játékokat játszottam az általam neki képzelt névvel és persze verseket írtam hozzá, róla.

A verseimben csak Szőke Hercegnek hívtam. 2005 nyarától 2007 őszéig ő volt a "múzsám", ha lehet ilyet mondani.

Ebben a bejegyzésben néhány versrészletet szeretnék kiemelni ebből a szerelemből. Több álmaimból ihletődött vers is szerepel köztük a valóságban "megélteken" túl. Ez a szerelem végül sosem teljesült be, sőt sosem ismertem meg az illetőt még bemutatkozás szintjén sem. Mégis neki köszönhetem az első pillangókat a gyomromban... no meg az első verseim is.

Milyen is ő nekem?

 

 Égbolt az ő szeme kékje,

Csillag az ő szeme fénye.

Búzamező szőkesége,

Napfény az ő haja fénye.

 

[...]

 

 Csillag, búza, ég és napfény,

Bármi legyen rá emlékszém.

Szőke haját, két szép szemét,

Soha őket nem feledém!

2005. nyár

 

Hiába, szőke, de nem herceg

 

[...]

Hiába is igyekeztem,

Vegyen végre észre engem,

Nem számított neki semmi,

Nem figyelt rám, történt bármi.

Hiába, szőke, de nem herceg,

Ki megment bármitől engemet!

[...]

2005. nyár

 

Szerelemima

 

 Szerelemnek Istene!

Segíts nekem, kérlek!

Ámor nyila találja el

Drága Szőke Hercegem!

[...]

2005. nyár

 

Gondolatok

 

 Szőke Herceg! Merre jársz?

Személyedben király vált!

Szememben te fenség vagy,

Fehérlovú, kedves, nagy.

Felnézek az ég színére,

Szemed jut az én eszembe.

Gabonaföld mellett járok,

Szőkeséged megtalálom.

Napra nézek, süti szemem,

Reád nézek, tüzel szívem.

Álomképem te vagy nekem,

Rád gondolok minden este.

[...]

2005. ősz

 

Szőke álom

 

[...]

 Bár valóbban ez lett volna,

Bár itt lenne valahára,

Ám az ördög kínoz engem,

Mert csak álom volt a versem.

2005. ősz

 

Újabb álom

 

[...]

 Álmomban is azt kívántom,

Valóság legyen az álmom.

Veled szemben legyek végre,

Beszélgessünk egymást nézve.

[...]

2005. ősz

 

Végetlen vers...

 

[...]

 Mintha az álmom

Egy fényképalbumot

Vetített

Volna le,

A jövőmből valót.

Mintha egy jel lett volna

Arról, hogy bizakodjak,

És legyek türelmes,

Mert eljön,

Csak egy kicsit várjak.

 

…

2006. eleje

 

Hercegem!

 

Hercegem! Ha meglátsz engem,

Mondd nekem, hogy szeretsz engem!

Ez a legfőbb kívánságom,

Még létezek a nagyvilágon.

[...]

2006. tavasz

 

Szerelemes mese

 

Ő volt az én mindenem,

Ő a nagy és egyetlen.

Számomra egy életet,

És szerelmet jelentett.

Tiszta szívből szerettem,

Nem tudom ő hogy érzett.

De lehetetlen dolgokat,

Álmodoztam őróla.

[...]

2006. tavasz

 

Hercegem, Hercegem...!

 

Egy év volt csupán

Az eddigi vágy,

De én még most is,

Szeretlek most is.

És örökké még élek,

A szívem mélyén 

Mindig szeretlek téged!

[...]

2006. nyár

 

Tévhitek

 

[...]

 Szemem le sem vettem róla:

„Mikor fordul felém arca?”

Azt is néztem: „Merre mozog?

Mikor nyomja meg a gombot?”

És, mikor a lámpa zöld lett,

Ugrott a busz, s ő is jelzett.

Készülődött leszállásra,

Sajna szeme rám nem szálla.

Leszállt, de még őt néztem,

Talán reám tekinte.

De nem, és nem, és nem:

Nem is érdekeltem.

Jött egy csaj, és aztán

Jól elvoltak a járdán.

Én meg csak hülyén 

Indultam hazafelé.

2007. tavasz

 

Nem véletlen

 

[...]

 Vártunk a többiekre,

Míg mindenki megérkezett.

Közben én észrevettem

Őt abban a nagy tömegben.

Alig láttam, de felismertem.

Gondolkodtam: „Hogyan lehet? 

Tuti ez már nem véletlen!”

[...]

 Le se vettem aznap este

Az égboltról tekintetem,

Folyton- folyva keresgéltem:

„Vajon az esthajnal hol lehet?”

Persze mindig megtaláltam, 

S pár percig csak Rá gondoltam.

2007. nyár

 

Költészetem ezen első, szárnypróbálgatós időszakát (2005. nyarától 2007. őszéig) Hercegem! névre kereszteltem. Néhány versemet folyamatosan megosztom teljes formájában a profilomon.