8rigit8elle blogja

Négy verset osztok meg ebben a bejegyzésben. Mindegyik hosszú, ezért kiemeltem bennük azokat a szavakat, amik miatt így együtt osztom meg őket.

Az első szerelem sokszor általánosításokkal, túlzásokkal, véglegességgel teli. Nem volt ez velem sem másként. De akkor tényleg elhittem, hogy ez már mindig úgy lesz, ahogy akkor volt.

A neki, róla írt versekben máshol is megjelennek az itt kiemelt szavak, gondolatok. Van amit pedig nem emeltem ki, de visszatérő elemek, vagy akár utalások más, korábban íródott verseimre (pl.: 'Másnak hozzá nincsen kulcsa!'; 'Reményvesztett halacskaként').

Itt, a blogon csak azokat a verseket osztom meg ezek közül, amelyek inkább gondolatébresztőek, önismereti lenyomatok, és visszatekintésre alkalmasak. (Lásd a korábban feltöltöttekben és a következőkben ;) )

A többi versem, ami erről a szerelemről született szépen sorban kerül fel a publikált versek közé. 2009-2010 volt ez az időszak, 17-18 éves voltam.

Nem kell más!

Mélybezuhant madárkaként,

Reményvesztett halacskaként,

Fájó emlékekkel s szívvel,

De őszinte szerelemmel

Kerestelek!

Angyalokkal járva-kelve,

Vidáman és énekelve,

Jó lélekkel, csillagszemmel,

Őszinte, nagy szerelemmel

Találtam Rád!

Te voltál s vagy a megmentőm:

Úgy éreztem itt az időm:

Búcsút intek a világnak,

S vége életem kínjának.

De jöttél Te!

Nem véletlen nem hittem el,

Hogy Te valóban létezel!

Értelmetlen életemnek

Attól fogva értelme lett:

Te, Kedvesem!

S boldog vagyok most már végre,

Hisz érzem: itt vagy nekem Te,

Akit végre szerethetek,

Repülve a felhők felett.

Együtt Veled!

Újjászülettem Melletted!

A patak újra csörgedez,

A hervadt rózsa tündököl,

Az életem ismét gyönyör.

S ezt köszönöm!

Sebeimet bekötözted,

Új világba vezettél el,

Hol még előtte nem jártam,

Miről soha nem álmodtam.

Csodás Veled!

Szívem egyetlen lakója

(Másnak hozzá nincsen kulcsa!)

Egy pillanat alatt lettél,

Mikor szemeimbe néztél

Én nagy Mackóm!

Csillámport szórnak szemeid,

Amelynek ködje elvakít.

Méz csepeg az ajkaidról,

Íze édes, könnyű mámor,

Hisz a Tiéd!

Érintésed forró lázát,

Ölelésed szorítását,

Szíved heves dobbanását,

Tested minden porcikáját,

Úgy szeretem!

Nekem többé nem kell senki,

Veled akarok maradni!

Szép életet élni Veled,

Majd a sírban is Melletted!

Erre vágyom!

Hogyha aztán mégsem menne,

Felköltöznék a mennyekbe,

Aztán hamar rá is jönnék:

Nélküled a menny is tűzvész,

Pokolba le!

Ott sínylődnék mocsok között,

Ott csak egy volna az öröm:

Figyelni az életedet,

Látni azt, hogy boldog lehetsz

Mosoly’gtatna.

Mert akármi is történjen,

Mindig ott leszel szívemben.

Veled lennék mindörökre,

S remélem, hogy sikerüle,

Mert nem kell más!

2009. nyár

 

Egy fáradt szív ajándéka

Mit keres egy fáradt szív,

Ki megjárta a poklot?

Mit keres még mindig itt,

Ha reménye elfogyott?

Mi az, mi marasztalja?

Ki az, ki elrabolta?

Mélybezuhant, szárnya tört,

Megsebzett és megkínzott.

Vára már rég összedőlt,

Harc után sok a halott.

S e csatavert szív vérez,

Mint patak, úgy csörgedez.

De felfogták esésit,

Egy felhőre fektették,

Sebeit és szárnyait

Már mind-mind bekötözték.

Csatának már nyoma sincs,

És a szív már nem vérzik!

Ki volt a Megmentője?

Ki volt hű ápolója?

Ki volt, ki segítette?

Ki volt az őrangyala,

Ki rá még most is vigyáz?

Ki e várva várt Áldás?

Ki szívem megragadta

A reménytelenségben,

És lelkemet ápolta

Az ínséges időkben.

Aki boldogságot hoz,

És sok örömöt okoz!

Aki megóv és megvéd,

Ki mellett biztonság van.

Kinek, ami a szívén,

Az az ajkain is van.

Ki felhők fölé repít,

És mindent megédesít!

Mellette a télfok hő,

És mindig ragyog a nap.

Vele a nyár hűsítő,

Gyengéd és lágy fuvallat.

Rózsák örökké nyílnak,

Folyók felfelé folynak.

Ősszel nem hullik levél

Az elmúlást mutatva,

A tavaszon egy dal kél,

Mely címe: A Szív dala.

A tenger vize mézes,

Mikor két szív szerelmes.

Ha így néz ki a jövőm,

Én csak Téged akarlak,

Hisz Te vagy a Megmentőm,

Aki új életet ad!

Kivel szívem együtt száll,

Ki mindig mellettem áll!

Talán egy nagy butaság,

Amit Irántad érzek,

Vagy fiatal bujaság,

Melytől ismét elvérzek.

De érzéseim tiszták,

És tudod minden titkát!

Így őszinte maradok:

Bár lehet még nem kéne,

De az ÉLETEM adom,

És nem csak úgy, emlékbe!

Lehet nem fogadod el,

De nem is várhatom el!

A fáradt szív megpihent,

Felszállott a mennyekbe.

Meglelte, mit keresett,

Visszatért a reménye!

Tudja, mi marasztalja,

S hogy ki volt elrablója!

2009. nyár

 

Mindenség

Te vagy Kiért még élnem érdemes,

Te, Ki mellett életem értelmes,

Létem alapja, szívem éltetője,

Heves vérem forrón égető hője,

Mint fű a tehénnek, zab a lónak,

Mint víz a fának, nap a virágnak,

Mint eső a szikkadó rétnek,

Mint madárfütty az ébredőnek,

Mint pokróc a fázó embernek,

Mint hűsítő jégkrém melegben.

Te jelented a ragyogó napot,

Mely így sokkal csodásabban ragyog,

Te vagy a virág a kertemben,

Mely így szebben virul, Kedvesem,

A hangod szebb a madárénál,

Kedvesebb a hang, mit Te adál,

A kezed selymes érintésével

Nem versenyezhet még a bársony sem,

Csókjaidban fürödve, karjaid ölelésében,

Jobban érzem magam, mint bármilyen másik helyzetben,

Sötétben fényem vagy hogy lássak,

Az erős napban árnyékot adsz,

Angyal vagy, ki vigyáz reám,

Miattad élek még tovább.

Úgy szeretlek, mint éhes farkas a húst,

Úgy imádlak, mint egy rajongó a Blues-t,

Úgy, mint madárfióka a mamáját,

Úgy, mint édesanya a fiát s lányát,

Úgy, mint ahogy Sába Salamont szerette,

Kleopátra Antoniust hogy szerette,

Vagy mint Rómeó és Júlia szerelme,

És ott vannak még Dante és Beatrice,

Úgy szeretlek, mint virág a harmatot,

Mint a kakas a felkelő napot,

Úgy, mint gólya, s fecske a nyarat,

Úgy, mint horgász a kapós halat,

Úgy, mint sportoló a győzelmet,

Mint koldus az óvó fedelet,

Mint iszákos a jó vörösbort,

Mint hentes a bővelkedő tort,

Mint dohányos, ki nem tud füst nélkül élni,

Úgy szeretlek, mint ahogy Tekergőt Susi,

Szeretlek, mint Jázmin Aladdint,

Mint szerette Iluska Jancsit,

Vagy ahogy Bell az elvarázsolt herceget,

Úgy szeretlek, mint fénylő csillag az eget,

Mint koala az eukaliptuszt,

És úgy, mint pandamaci a bambuszt,

Szeretlek, mint uralkodó a hatalmat,

Úgy, mint pénzéhes a vagyoni javakat.

Sok mindent szeretek, de Te vagy az első,

Érted a kerékpárom is letehető,

Ha úgy szeretnéd nem írok verseket,

Ha úgy szeretnéd több csokit sem eszek,

Te vagy, Ki mindent jelentesz:

Élet, boldogság, szerelem.

Teérted én bármit megteszek,

Csak szeress, én csak ennyit kérek!

A Szíved, és a Lelked minden báját,

Érezni szeretném egy életen át!

Nem kell semmi és senki más, csak TE,

Nem kell ajándék, és egyik sztár se.

Kihúztál a reménytelenség tengeréből,

Kimentettél a magány kegyetlenségéből,

Megmutattad, hogy milyen viszontszeretni,

Hogy milyen, ha valakit szeret valaki.

Mit mondhatnék még? Mit írjak még le?

Mit szeretnél? Mit súgjak füledbe?

Mondd el az álmaid, hogy teljesítsem,

Mondd el, hogy mire vágysz, óh, én Szerelmem!

2009. nyár

Szeretek egy fiút messze

 

Szeretek egy fiút messze,

Mindig velem van a lelke,

Szívem Érte dobban folyton,

A Hiányát nehezen bírom!

Szeretek egy fiút messze,

Bármit megtennék Érette,

Ha szívem kérné, Néki adnám,

Ha lelkem kérné, átnyújtanám!

Szeretek egy fiút messze,

Lángolok, ha megérinte,

Bájjal, kéjjel fűszerez Ő,

Mint szerelmi varázskő!

Szeretek egy fiút messze,

Szeretni szeretném örökre,

Életemet Néki adom,

Mindhalálig Övé vagyok!

Szeretek egy fiút messze,

Talán nem is tudja, hogy mennyire!

Hát remélem e versike

Elárulja mennyit jelente!

Szeretek egy fiút messze,

Szeretlek Téged Örökre!

2009. ősz

Vannak olyan helyzetek, amikor nem mondhatjuk ki a másiknak, hogy mi minden kavarog bennünk róla, vele kapcsolatban: érzések, gondolatok, kérdések...

Mind feszíti, nyomja az ember lelkét.

Kamaszkoromban a toll és a papír voltak az igaz barátaim, akikre tényleg mindig, bármikor, bármilyen kérdésben számíthattam. Csak hallgattak, figyeltek rám csendben, megértően, ítélkezéstől mentesen, elfogadással. Néha ennyi is bőven elegendő egy baráttól, sőt néha többet ad egy ilyen meghallgatás, mintha még reflektálnának is.

Hiszen az ember bizonyos kérdésekre csak maga találhatja meg a válaszokat. Például akkor, amikor nem tudja feltenni annak, aki választ adhatna.

De amikor kimondjuk, leírjuk, néha elég ahhoz, hogy közben megtaláljuk a válaszainkat, az irányt, amit keresünk.

E versemnek életem legnagyobb kérdése a címadója. A mai napig a legfontosabb kérdéseim úgy kezdődnek, hogy "Oké, de miért...?", "Jó, jó, én értem, de miért...?" :D Ha megkapom a magyarázatokat, akkor vagyok nyugodt, mert igazán csak azt tudom megérteni, amiről tudok.

Foghatjuk arra, hogy a gyermeklelkületemhez ez is hozzátartozik. De én ennél összetettebben gondolkodom önmagamról. :)

Visszatérve... ebben a versben elég sok kérdés, bizonytalanság van, de végül azért jutottam valamire, mire a végére értem.

 

Miért?

Mikor azt mondta, hogy nem,

Azt megértettem.

De ott volt egy nagy miért,

S választ kerestem,

Hittem, könnyen meglelem.

Ám ez nehéz feladat,

Most is kutatom,

És válaszom nincs sehol,

De fel nem adom,

Mert torkomon a falat.

Egy kérdés nyugtalanít,

Egy szó az egész.

Mondd meg nekem, hogy miért?

Megértem, ha félsz,

Ha valami elnémít.

Okod nincs, nem bántalak.

Csak egyet kérek:

Őszinte legyen szavad!

Bármit is érzel,

Hidd el, hogy kár nem ér majd.

Mondd meg! Miért nem kellek?

Mért menekülsz el?

Mért nincs egy megértő szó?

Mért nem kérdezel?

Mért nem mondod: „Ég veled!”?

Hallgass csak tovább, mélyen.

Az úgyis jól megy.

Te nem fogsz megérteni.

Bezárult lelked,

A szíved élettelen.

Hogy is lehet így élni?

Vakon, magányban.

Hiába érsz el sikert

Bármily munkában,

Ha nem tudsz boldog lenni.

Hát mondd meg végre! Miért?

Hogy mi tart vissza?

Miért nem tudsz szeretni

Senkit és soha?

Nem! Ne válaszolj, hogy mért!

Hisz soha nem fogsz tudni…

2009. tavasz