8rigit8elle blogja
Mókus az erdőtűzben I.
Mókus az erdőtűzben I.
Csillogott a magas égbolt,
Fénye földre ért a napnak,
Száraz avar felett gyémánt
Sugarú cseppek ragyogtak.
Kicsi mókus ült az ágon,
Szertenézett a lombok közt,
Ide-oda ugrándozott
Még pici lába kitörött.
Egyre-egyre tűzött a nap,
Forrók lettek a vízcseppek,
Majd aranyparázs ragyogott
Alattuk, a pázsit felett.
Szegény kicsi mókuska várt,
Nem tudta, hogy mit is tegyen,
A tűz egyre csak lobogott,
Így nem menekülhetett meg.
Tudva vesztét döcögött el,
Átölelte pici makkját,
Behunyta a szemét lassan
És szép jó éjszakát kívánt.
Arra járt az erdő baglya,
Észrevette odújában,
Odarepült, felkeltette,
S megfogta a két markában.
Odakünn az erdő szélén,
Hol a tisztáson ürge ült,
S a kis pataknak hűs a vize,
Ott a bagoly földre repült.
Kicsi mókus nagy lihegve
Megköszönte ezt a tettet,
Még a bagoly kötötte lábát,
A mókuska pihengetett.
Nosza, arra járt a róka,
Lompos farkát megégette,
A kicsinyeit oltalmában,
Maga alatt vezetgette.
-Héj, te bagoly, segíts nekem,
Hisz büszkeségem oda van.
-Gyere róka, egyet se félj!
Majd bekötözöm én magam.
Kis mókusunk megmenekült,
És a róka is gyógyulgat,
A büszke, hős baglyunk elszállt,
Az erdőt nézik a vadak.
Majd tavaszodván az erdő
Zöldül, mint az üde, friss fű,
Pici virág színesíti,
Újra hallik a hegedű.
2010. nyár
Emlékőrző verseim
Néhány versem leíró jellegű. Mint egy fénykép, vagy egy videófelvétel, őrzi az emlékek részleteit. Némelyik már kicsit poros, kicsit kopott, kicsit elmosódott. Némelyik szakadozott filmként vetíti emlékeimbe a történteket. De hű lenyomatai annak, amiket átéltem magam, vagy másokkal együtt.
Korábban is töltöttem már fel ilyen emlékőrző verseket, ezeket itt találjátok:
- https://blog.poet.hu/8rigit8elle/a-polly-tortenete
- https://blog.poet.hu/8rigit8elle/az-elso-randik-emlekkepei
- https://blog.poet.hu/8rigit8elle/nyaron-ismertem-meg-tortenet-emlek
Ezúttal egy különleges este történetét osztom meg:
Elvittél vacsorázni
Ültem a gép előtt némán,
És közben hangodat hallám:
„Hány óra van?”
„Öt körül jár.”
„Fürödjünk lassan.”
S ültünk tovább.
Majd úgy fél óra múltával:
„No, akkor megfürdesz gyorsan?”
Csodálkoztam.
- Korán van még –
De indultam,
Hogy megfürdjék.
Vizes testem megtöröltem,
Pizsamámat felöltöttem.
Hajat mostam,
Kifésültem,
S hogy kész voltam,
Eléd léptem.
De azon nyomban rám szóltál:
„Héj, hohó, öltözz gyorsan át!”
„Tessék? Miért?”
„Csak öltözz át!”
„De hát miért?”
„Vedd a ruhád!”
Felmentem és átöltöztem,
Megfürödtél még végeztem.
„Szárítsd hajad!”
Szóltál hozzám,
Míg Te Magad
Veszed ruhád.
Hajam száraz, jössz le ingben,
Hová megyünk, már sejtettem.
Elkészültünk,
Elindultunk,
Beszélgettünk,
Úton voltunk.
Izgalmamban csacsogott szám,
Összehordtam mindent kukán.
Kis falukon
Autóztunk,
Sötét úton
Kocsikáztunk.
Átléptük a megyehatárt,
De még mindig mentünk tovább.
Alsópetény,
Hármaskönyv várt
Az út szélén
Lassan megállsz.
Kiszállunk és kedves hangod
Ünnepli e hat hónapot.
Úgy éreztem,
Úgy, úgy tudtam,
Téged néztem
És ragyogtam.
Beléptünk a fogadóba,
Beültünk egy kis sarokba.
Italt kértünk
És egy tálat,
Élt érettünk
Minden falat.
Úgy éreztem otthon vagyok,
Nyugodt, békés hangulat volt.
Csak ültem ott
S figyeltelek,
Szemem csillog:
Hogy szeretlek! –
Egy felejthetetlen este,
Az égre szerelmünk festve.
Horizonton
Kékeslila,
Ott magason
Éj csillaga.
Csodálatos volt az Veled,
Kocsiból néztünk az eget,
Mosolyogtam,
És emlékszem:
Ott ragyogtam,
Ott, Melletted.
Köszönöm e varázslatot,
Melytől még most is mosolygok,
S habár messze,
De ragyogok,
Szemem fénye
Neked csillog.
S sötét rideg éjjeleken
Találsz egy csillagot ott, fenn.
Ha hiány ver
Csak nézz felé,
S tudd: Szeretlek
Mindörökké!
2009. ősz
Szeress még!
Szeress még!
Ragyogó napsütéses idő volt,
Amikor leszálltam a vonatról.
Elindultam egy ismeretlen felé,
Szívem kalapált, ahogy közeledé.
Az a szűk folyosó két vonat közt…
A lelkembe nyugtalanság költözött.
Gyors lépteimnek hangját hallottam csak,
Az embertömeg köröttem zsibonghat…
Nem hallottam mások baját, gondját.
Nem hallottam gyerekek sírását.
Elvakított valami idegen szép,
Mikor sietve közeledtem Feléd.
Izgatottan fürkésztem szememmel,
És kíváncsian tekintetemmel.
Minden olyan egyforma unalmas volt,
Mégis volt egy ismeretlen alak ott.
Megláttalak, szemedbe néztem,
Hozzám szóltál, s Beléd szerettem.
Minden olyan gyönyörű szép,
Amikor ránk ragyog az ég.
Szeress még!
És teltek a napok, hosszú hetek,
Melletted csillogtam, és csak Neked.
Mikor nem voltam Veled hiányoztál,
Lelkembe üresség, szemembe könny szállt.
De akárhányszor feltűntél nekem,
Én repültem magas fellegekben.
Te fogtad kezem és repültél velem,
Szánk egybeforrt s mindent elfeledtetett.
Ha szemedbe néztem lángolt szívem,
És szemed csillogása felperzselt.
Ahogy hozzám értél nem volt a világ,
Csak Te voltál és én, meg egy puha ágy.
Ott voltál, mikor szükségem volt Rád,
Szoros öleléseddel nyugtattál.
Karodban mindig biztonságban voltam,
A szavaidtól mindig elolvadtam.
Megláttalak, szemedbe néztem,
Hozzám szóltál, s Beléd szerettem.
Minden olyan gyönyörű szép,
Amikor ránk ragyog az ég.
Szeress még!
Megismertelek, s jónak látszottál.
Megértéseddel bizalmat adtál.
Tanúsítottad a hűséged azzal,
Hogy velem voltál, mikor nagy volt a baj.
A könnyeid bebizonyították
Szívednek erős ragaszkodását.
Imádtam Benned ragyogó mosolyod,
Szerettem mélyen kényeztető hangod.
Ha férfias felsőtested láttam,
Egy pillanat alatt bevadultam.
Romantikus lelked mélyen érintett,
Szerelmem Irántad csak növekedett.
Türelmes természeted tisztelet,
És megbecsülés alapjává lett.
Őszinte szavaid mindig köszöntem,
És áldottam a sorsot, hogy ismerlek.
Megláttalak, szemedbe néztem,
Hozzám szóltál, s Beléd szerettem.
Minden olyan gyönyörű szép,
Amikor ránk ragyog az ég.
Szeress még!
De egy kis idő eltelte után,
Valami megváltozott köztünk ám.
Egy ideig tudomásul sem vettem,
De aztán megijedtem, félni kezdtem.
Úgy éreztem harcolnom kell Érted,
Láttatnom, hogy mennyire szeretlek.
Írtam sok-sok verset, küldtem dalokat,
És hiába vártam, nem jött viszonzat.
Ha mégis, ott volt benne a kényszer,
És e szörnyű érzés sarkallt egyre.
Már mindennaposak voltak a bókok,
De nem kaptam vissza és ez fájt nagyon.
Félelmemmel meg is bántottalak,
Mert nem éreztem azt, hogy őszinte vagy.
Mosolyodból hiányzott a varázslat.
Megláttalak, szemedbe néztem,
Hozzám szóltál, s Beléd szerettem.
Minden olyan gyönyörű szép,
Amikor ránk ragyog az ég.
Kérlek, szeress még!
Szemedből kihulltak a csillagok,
Ajkad hallgatott, semmit nem mondott.
Történt valami kettőnk között, érzem.
Hogy kijavítsam megoldást kerestem.
Gondoltam naivan, hogy megleplek,
És mire hazaérsz, Nálad leszek.
Láttam boldog arcodat magam előtt,
Így biztatám szívemet kapjon erőt.
De álmom összetört, s látnom kellett
Arcodon a bosszús, rideg jelet.
Már akkor haza kellett volna jönnöm,
De nem tudtam, hogy lelkem összetöröd!
Számomra Te voltál az Életem,
S kiderült, én vendég vagyok Neked,
Aki olykor-olykor betoppan Hozzád,
S szólnia kell, mert különben gondot ád.
Megláttalak, szemedbe néztem,
Hozzám szóltál, s Beléd szerettem.
Minden olyan gyönyörű szép,
Amikor ránk ragyog az ég.
Kérlek, szeress még!
Nem figyelsz rám, megalázol, nevetsz.
Szerinted mindez hogy esik nekem?
Azt mondtad komoly kapcsolatot akarsz,
S azzal viccelsz, hogy elkötteted Magad.
Azt mondod ne legyek olyan komoly,
De ha én viccelnék, hol a humor?
Már magam sem tudom, hogy ismerlek-e,
Csak azt, hogy Te vagy szívem egy szerelme.
Szeretném tudni ki vagy valóban,
Megismerni gondolataidat.
De néha szótlanságba temetkezel,
Akkor is ha kérdezlek, Te nem felelsz.
És ha mégis? Te csak nevetsz rajta…
Akkor is, ha nem vicces a téma.
Mert talán kínosnak érzed a kérdést,
S őszinteség helyett inkább nevettél.
Megláttalak, szemedbe néztem,
Hozzám szóltál, s Beléd szerettem.
Minden olyan gyönyörű szép,
Amikor ránk ragyog az ég.
Kérlek, szeress még!
Csak tudnám miért teszed ezt velem?
S csak tudnám nekem mit kéne tennem?
Mert úgy érzem, hogy kifogytam a szavakból,
Kifogytam a bizonyító gondolatból.
Úgy érzem erőm is elhagyott engem,
És még ha lenne is egy új ötletem,
Már nem tudnám megtenni, mert gyönge vagyok…
Nem tehetek hát mást, mint várok és várok.
Értsd meg kérlek: többet nem tudok tenni,
Mostantól Neked kell bizonyítani.
Csak egyben vagyok nagyon, de nagyon biztos,
Hogy számomra ki az és mi az egy fontos:
Egy Életem, egy Kincsem van a földön,
És ezer álmom van egy Életemről.
Élet, Kincs, Álom: Te nekem ezt jelented.
Szívem nem éli túl, ha nem marad Veled!
Megláttalak, szemedbe néztem,
Hozzám szóltál, s Beléd szerettem.
Minden olyan gyönyörű szép,
Amikor ránk ragyog az ég.
Hát könyörgöm! Szeress még!
2009. ősz
Nyáron ismertem meg (történet, emlék)
Nyáron ismertem meg
D. K. Ez volt a neve,
A srácnak, kit nyáron ismertem meg.
Még nem tudtam és nem is sejtettem,
Mi lesz majd ennek a legvége.
Csak úgy elkezdtem vele beszélni,
Mintha rég ismerném.
Teltek a napok és egyre közelebb
Kerültünk egy bizonyos ponthoz:
A szerelem és a barátság határpontjához.
Ő a kedvemben járt, furcsákat kérdezett.
Egymást megvédtük, s ő segített nekem.
Fájt neki az, mivel engem megbántott,
S a végén eltalálta a legjobb pillanatot.
Jókat szórakoztunk, viccelődtünk együtt,
Még a vonaton rákérdeztünk.
„Mondd ki, mondd már ki!”- hangzott.
„Mondd már ki!”, s mi: „Mit, de mit?”
„Mondd ki, hogy szereted!”- hallatszott.
E sorsdöntő pillanat után elpirult,
Majd arcát kezébe temetve hallgatott.
Bármit mondtam: „Igaz ez K.?”
Csak ült vérvörösen, de választ nem adá.
„Nem baj, ha igaz!”- mondtam neki aztán.
És mély csönd volt.
Hogy leplezze igazunk: „Vááá!”
De hiába volt minden,
Mi tudtuk, hogy mi ez.
Vége lett a tábornak.
Eltelt két hosszú hónap.
Közben én törtem a fejem:
„Mi is legyen ezzel?”
A végén az e-mail-t választottam,
S leírtam mit érzek.
De a válasz ez lett:
„Maradjunk csak barátok, szerintem!”
Azt hiszem e mondatot soha nem értem meg!
Két hónap eltelte után
Rájöttem, felesleges a várakozás,
S a karkötőt, melyet egykor ő kapcsolt be,
Saját kezemmel kapcsoltam szét, s újra be.
De ennek a reménytelen szerelemnek,
Legalább hamar lett vége.
2007. ősz
Nehéz érzések, sötét gondolatok
Régen volt már, de ha jól emlékszem, akkor ezt magamnak írtam...
Igen... akkor még nem nagyon voltunk barátok magammal :D.
Ma már az ellenségemnek sem kívánnék ilyesmit! Magamnak meg pláne! ;)
Szeretet van <3
Átok
Háború közelgett.
Oly régóta éreztem ezt.
S kitör megállíthatatlanul.
Tőr forog a csatamezőn,
Szívekből vér tódul
Pirosan fénylőn.
Mit tettél ember?
Te okoztad ezt!
Mire volt ez jó?
E tett öngyilkoló.
Most hát vess magadra!
Szenvedj, fájjon haragja!
Tépje szíved, marja lelked,
Úgy, ahogy azt mással tetted!
Kezet nyújtott, békét adott,
De kezét nem kérted,
Békéjét elítélted.
Hát legyen mindened halott!
Ily kegyetlen hogy lehet,
Ki boldogságot hirdet?
A sebek bekötése helyett,
Hagyta vérezni azokat.
Semmi embertársi érzés,
Fájó halálhörgés
Kegyetlen szenvedést hallat.
Mit tettél ember?
Mire volt ez jó?
Szenvedj hát! Fájjon!
Tépjen Isten haragja,
Szakítson szíveden sebet
Éles, magas szikla,
Lelked égesse pokol,
Életed fagyjon meg.
Átok üljön örökké
Nyomorult fejeden!
2009. ősz