Trója II.

Háború és mély fájdalom lett úrrá rajtam,

Százsorú, mint egykor, egy katona-dalban,

Fájdalmam, étel híján, a hidegben felfaltam,

S e magányban, derekamat, életemet is leadtam,

Elárultam, magam, őt meg feladtam,

Ellenségből néz rám, a messzeségből, szól az ajkam:

Hitvány vagy! Az, aki megtámadott, hogy halljam,

Meg a keserű hazugságait, amivel őt, meg magam,

Álltattam, a bánatban, fáradtan, tova tűnt, hagytam.

Elbúcsúztál, én meg egymagamban, itt maradtam.