7blogjaP

Elgondolás szívében hajlik az alázat,

E gondolás lapátja zajlik, míg nyugszik a magyarázat,

Révész, az értelem gyökere hoz mélyebb hírt, mint az érdem,

Régész, mi ért, elem, mit a hit parázsló szóval kérdem,

Véletlen tán a cél, mit védtelen hagy az ok,

Életlen mi fán terem, fél, mint a gyerek, újra bújik, fájdalmat okozok,

Alak házalás nélkül gagyog, rejti menő alkalmazás, utolsó állomás,

Falak, árasztás, tájfunban tiszta fény ragyog, míg tompul a látomás.

Fák lombjainak elbújása,

Kofák fogainak elmúlása,

Ez, a hazugságnak ellenszere csend,

Kérdez, szótlanul és ellenszenve rend,

A lelke mindennek páratlan,

Teste kincseknek pártatlan,

Az igazságtalanság az szagtalan,

Válasz, hogy nincs vígasz, gazság számtalan,

Szavak száma kincs, a pimaszság színtelen,

Agyával érez, vágóhíd, birkaság szívtelen,

Javak árnya bilincs, az ember szemtelen,

Nyarad túrázásokat kaphatna, de szenvtelen,

Sarad, bárcsak adhatna valaki szárnyat,

Végleg elrepülhetnék, agyad nem tűrné a sok árnyat,

Részleg összecsomagolhatnék elkerülhetnék és újra láthatnám párnámat,

Tényleg nem marad más, csak a bánat.

Agyak melyek kihasználatlanul, csak ágyak.

Az igazak néha a legnagyobb gazak, kik megölnek, ha tudatos vagyok és vannak benned vágyak.

Fájdalom, ha belegondolok fáj, dalom,

Ártalom, magamat átvernem nem átallom, felfalom,

Lehervadtság, frusztráltság, kiégés, a kapzsiság,

Enerváltság, átver a jólétben lévő hamisság,

Vadság helyett riadtság, kasztrált emberek,

Hadság helyett, szabadság háborúban maradt szellemek,

Kemények azok a tények, hogy nincsenek remények,

Szerények, az igazok féllények nem léteznek, csak festmények,

Eredmények vannak vigaszok, kereszttel érkeznek, délceg fogoly,

Keresztények a pimaszok térítenek, míg éheznek, félszeg mosoly.

Az Élet Szimfóniája, eszmélet iróniája,

Képlet bája, hazugság, elmélet irodája,

Kínt hagyunk, kinek a hibája, tanulság, a természet ágyékában,

Itt vagyunk, enyészet ligája, halál árnyékában,

És mi levágunk magunkból egészet és leszünk önmagunk birkája.

Szél, derűs, ép,

Ocsmány és nedűs kép,

Elrettent erős, sovány és szép,

Esős, felrebbent a csótány és rezzen a gép,

Szétesős, Világos és bársonyos életkép tép,

Sötét lábos, vért mos, egyről a kettőre lép,

Fut végig az ér, a hús a rost, a lép,

Kitépem falusi világomból a várost, széttörik az énkép.

Színes álmok, fényes út, míves álnok, érdes kút,

Minden nap érdekes, kényes, törni egy újabb csúcsot,

Isten kap értékes embert ölni, hagy belőle csúfot,

Szél simítja, mértékes, ráncolni hívja arcomat,

Nem beszél, érdes hangja, ritkítja szemmértékes, sírja faragó, karcomat,

Benned szól, "pikírtja", eszméletes kínja, érdekes, az élet hangja,

Szellemed dühöng, perdül a gól, elméletes, végzet harangja,

Lassan őrjöng, rezdül, lépked, csendben vár,

Harsan, hőzöng, ferdül, kérked, a szem tengelye féltékeny bár,

Lágyan súgja vétked erdeje: „Most már kár,

Álmost játszod, fogyasztod étked, beüt a krach és a félelem ajtó mögé zár,

Lehull minden, érzékeny, mint Bach, süt a nap, elfogy az élelem, elhaló szél,

Láttam egy filmben üt a végszó, felfog a golyó, a hős beszél,

Megbántam, mert a saját filmem, mint vámpírnak só, karó, sosem eszmél,

Búcsúzásnál hó, nem velem, hanem az elmúlással szemeztél.

Patak partján madár dalol, eljő,

Adtak kardján, halál karol, feljő,

Lel, a szívben tűz még felragyog,

El, szűz ívben harsány fény gagyog,

Minden kény, perc egy új esély,

Gyékény borítja agyam szép estély,

A világ vár, bókol, hisz élni kell,

A király szónokol nem érti és nem szégyell,

Üvölt, mint sirály, fekete köpeny, hideg árny,

Süvölt a szél szemete fújja ideg, látszólagos szárny,

Másodlagos álmok között, remete éled vágy,

Utálatos álnok, szökött árva életed penge étvágy,

Minden lélegzet oly szelíd, csak kell, hogy hidd,

Mint sem élvezeted nihil szél, idd,

Kincsem mutatok neked díszben, mit sötét ruhában áhít,

De a szívben már kutatok, bármit megreked, nincs hit.

Élet, te tánc, te végtelen,

Értéktelen, mellette sánc, értetlen,

Tűnékeny, mégis végtelen,

Élhetetlen, törékeny ég, pontok híján elégtelen,

Ölelj át, legyen benned tűz, mi ég, ne félj soha,

Tördelj fát, koronát, emelkedj ne légy ostoba, noha,

Te vagy minden, Isten titka,

Az embernek szeretete, ritka,

Mint a társadalmi rendszernek metszete, kritika,

Kínt eszkalál és fegyvernek biztos értéket vár,

Kos, mi eszmélet fejjel falnak megtalál, bár,

Oly titkos ezen enyészet, mint a messzi táj,

Fogoly, egészet nyesi, amint fáj,

Nem kérdez, nem felel, csak jön,

Felvértez hazugsággal szelel, hogy benne gőg nőjön,

Bőg, míg megmérgez, áldozati pozícióba elmerülünk,

A végső tánc, nem érez, kárhozati koalícióba mi mind elnyerünk.

Tiszta éjjel, csillagfény,

Tészta, széjjel vágva rivalda-lény,

Ragyog bennünk a remény,

Törpe lény gagyog, az a kincsnek hazudott eszmény,

Géz a kézben, semmi sincsnek, kamuzott, szív, a szív,

Vér, a végben, bilincsben, alvatlan vendég vív,

Az élet, pokolban, égben, mindig visszahív,

Előre és hátra, kirakóst meg told,

Erőre, lassan fátylat von a hold,

Harsan árnyat mutat a holt,

Átkarol, mulat, bár hívni sose volt,

Felmarkol pénzt, utat, sírni nem restell, keresztény,

Eltűnik minden fény, remény, ez tény,

Feltűnik Isten, Sátán, és leckét ad, ami kemény,

Kitalált eszmét intsen, netán Dunning-Kruger szét-ekéz,

A halálban nincsen békekéz.

Képzeletben vizionálás,
Mindenki hiszi, hálás, ha van szállás,
Automatikus és sematikus, a vallás,
Utáni hit, autentikus válás,
Egy érzelem, két bit, oly erős, mint a félelem, fanatikus,
Kinek episzkopális a felügyelete, katartikus,
Minek fatális a feszülete, nárcisztikus,
Hogy lerombol, de az átlag dorombol mert jön az Antikrisztus.

Bohócok tánca, pokrócok, koszos földön,
Szózat a napfényben, kanócok dohos bohózat kel át, a ködön.
Sör és kenyér folyik, tapossa el Akelát az átlag köldökön,
Kör, kasztrált álmok, ledér maszlag, hátrálnak rég,
Letér az útról, míg feljövő gázszag, vég,
Üti fel fejét párna, míg kiér, kútról fej lövő csáp, szét tép,
Előbukkan, drága reptér, elő a farbával szellő, piálnak, szép.

Baltával vágott sorok kéretlen,
Arcával, könnytől ázott korok, sértetlen,
Éjben, de életlen szavak éretlen szenvedélyben,
Emésztetlen véletlen javak veszélyben,
Eszméletlen csend, ha jő a világ,
Illatozó képzavar, fend, jövő, elhullik virág,
Csak rend, szépen kiköp és megrág,
Szétmálva fend, mindenki másra vár,
Legitimálva, úttörő, úttörlő, karma, neked jár,
Mert neked megy gáz kamra, a hazudozó komponálás.

A virág, egy csoda,

Olyan, mint a világ, vacsora,

Hal, terítőn, szem-szájnak ingere,

Mint, a fej-fának, koporsó a "training"-ere,

Valóság-show, az élet játszótere,

Adósság, hó! Válasz, az éter, meg tele!

Mint a hócipőm, vele, az őrültségnek kényszere!

Elférsz-e, ettől, a bőszültségnek, hülyeség, a tény-szere!

Paplanok, hatalmam hanyatt,

Halhatatlanok, bennem egy emlék szakadt,

Fordul, mint mesék, int egy gyönyörű szőnyeg,

Íves ruha, mormog a bőrszeg,

Színes szálak, boldog titkok,

Szíves tálak, "légyszívesek", pattog a Tiktok,

Kattog az írnok elméjén pihennek.

Önkínzásba térvén valóság mélyén sietnek.

Álmos csillagok, távoli fények,

Átkos illatok Báthory eszmények,

Vérben sétálok köztük, mint egy álmodozó,

Vámpírként is helytálló kínt áldozó,

Arcpírként pirulok, kint bíránk,

Szimulálok minden nap új csoda vár ránk.

Utazó, vagyok egy liftben, játszom a "csatást", emberi kiméránk,

Unatkozó, mit várunk, hogy az utolsó csapást ki mér ránk!

Az ég kékjéből mosolyog a Nap,

A vég, szentélyéből mindenki kap,

Könnyed szellő játszik a lombok közt,

Görnyed a vessző, mi vág, mint egy eszközt,

Rácsodálkozom a világra, hajtom fejem igába,

Bepróbálkozom szállni virágra, így tépem eszem bigámiába,

Kiadok mindent, ami bennem van és folyatok némi "könnyt",

Szüntelenül, a mindenség fénye, folytatok égi közönyt.

Így élek, így álmodom,

Frigy, lépek, napjaimat munkának áldozom,

Szívem minden percben repül,

Mert szállni nem merek, a depresszió települ,

Ami most itt van, szépségként marad,

Játszani halad, s a presszó előtt sarad,

Elmenekül a gondolatokba írt ás, szeret, végzet,

Egy utazás, mi soha nem ér, de sírt ás, vet véget.