7blogjaP

Az a műsor, de inkább műsár, amivel az átlag kokettál,

A hűs bor, ami nem hű bár, az volna, mikor italt kérsz és a másik beprotezsál,

Az akar szórakozni, prédikál, aki el akar menekülni a saját nyomorúságos valóságától.

Tavasz, mi takar, szónokolni vakar, falat merülni álom vegzál, világ vigasztalóságtól,

Kicsit jobban befújja magát, mert azzal kompenzál, míg kommunikál,

Felveszi a tangát, amivel emeli a főt, el van, mint a befőtt, vádalku kapuinál,

A márkaruhabolt viseli őt, a menőt, mert eltakarja és betakarja a nőt, ki kapitulál.

A felmenőt, aki közben kiszedi a keszkenőt, mert megkapta a bemenőt,

És lelövik róla a fejfedőt, mert egy esztendőt kapott arra, hogy lehunyja szemét,

És kilőtték alóla a talajt, a terjesztőt hatott falra, kukában ő a szemét!

Nekünk valóság, nektek csak tahóság, az élet csupán egy elmélet,

Vajon az volt az, vagy csak egy igazság, ami már inkább pimaszság?

Vigasztalóság, ami vallási szinten magasztalóság, értetlen a véletlen,

Felrévedni, tökéletlen, nem nyersz, mert az a kés, ami rád és rám vár, életlen,

És bár felébredni sem mersz, mert gazság ez a fajta vigaszság.

Lehullt a lepel, fék nélküli társadalom szerepel,

Felgyúlt, szelepel, ék, társ a dalom kerepel,

Araszol, a karcos szcéna, dacos hóval hörög na,

Szól a hangos sziréna, harcos szóval röhög a hiéna,

Kén, váll, mi álnok, nehéz azzá válnok, vádolsz, míg zengem:

Én álmodok, vagy te álmodsz engem?

(2023.05.04. 12:05)

Kaparják, a tudásom és a céljaim akarom, végül elérem-e?

Takarják, tanulásom, mert bálványimádás acéljaim és sárga, csillogó érem-e?

Kapják, zrikálás, nem érdemel figyelmet a kéreme,

Adják, de vajon érdekel másokat, hogy kérem-e?

Nem hajol a hegy a szélnek,

Csak bajol, a gyáva él a félnek.

Tőlem, vagy tőled vértnek,

Előlem, ellen felőlem pajzsként a miértnek,

Aki tiszta úton halad,

Masiniszta csapódik vonatként falad,

Bele abba, s a halál megragad,

Annak fénye megmarad.

Füst ént, borítja fenn az eget,

Tüstént szorítja lenn a szeget,

Nem temethet el a csended.

De, szerethet mécsed fend,

Mert vegyszer a jelen és te elmúltál,

Ahol egyszer lángra gyúltál,

Szívem, hidegen te körökre fagytál,

Idegen, ott, ívem, örökre nyomot hagytál.

Nem a kard ad igaz erőt,

Akard, de ne lebontani az erdőt,

Hanem aki áll időt,

Csak magának ad némi dicsőt, 

Ha ledől is minden bástya,

Az egoizmus, ki más, rántja, 

A sztoicizmus, lesz az utolsó lángja.

Ég a hajnal, jön a fény,

Vég, mi közös létünkben sötét lény,

Nem veszhet el a remény,

Válj önmagaddá legyél égi eszmény,

Állj egyenest, bármi vár,

Hálj keresztény, mert itt bár,

Jó élni és isten valójában bazár,

Egyszer minden seb bezár.

A lét csupán egy kirekesztő erő,

A két fél sosem lesz egy mert más, merő,

Sötét a fény ellen van és vallomás tán,

A tét pedig teremt ő és állsz bután!

Sötétben élek, veszély,

Örvényben morajló szenvedély,

Sörtében félek, katonadolog, 

Törvényben zajló hat tonna, boldog,

Szeretetnek, hazudott, lélek, pimaszsàgok, 

Kötvényben fal, rosta, szemlélek,

Köszvényben haldokló, kamuzott gazsàgok,

Tökélyben kóborló borosta, feleszmélek,

És, kezemben kés, szörnyű igazsàgok.

Mély, ő áll ott előttem vajon igazi személy?

Éj, a sötétben van-e valódi engedély?

Fagy, az eszmélet, pusztán elbeszél?

Vagy az élet csupán pengeél?

Szabadság! Mint kos, korholtunk ki van írtva!

Szabjad válságos, a sorsunk meg van írva!

Kiállott magam elé, fájdalmam egója!

Kilátszott fogam felé szánalmam legója!

Érthetetlen keringő szinesztézia!

Védhetetlen, teker, ring, nő, szín esztétika!

Hatalmasság! Ámításos koszoltunk, visz szorítva!

Másság! Kábításos tavaszoltunk, víz szortírozva!

Kiváltott! Máriám, anyám, fájdalmam lője!

Kijátszott! már imám lám-nyámnyilám emlője!

Élhetetlen! merengő, sátáni skolasztika!

Vélhetetlen! kerengő listányi szemantika!