7blogjaP

Végletekben élünk, Készenlétben fénylünk,

Képletekben végünk,  nincs veszve semmi, nem félünk,

Kék tengerben vélünk szemezve, ennyi?, leszervezve, mindent, belénk nevelt, embert, Istent, ami az életünk, mar belénk,

Elénk hevert, kavart, tárta-látva fáját, ámítani, félénk, nem kért almát, és becsukta szemét, felénk,

Falánk Tátra, tátva száját, ellenem ért álmát, bebukta, kín járja gondolkodásnélküli falunk,

Amíg felfalunk, széttörjük és hazudunk, azzal házalunk, hogy légyen, nézzük gondoskodás évüli, a kis falunk,

Szégyen nem kap el, mert nem is értjük, hogy a semmiségünket féltjük, előttünk, belőttünk egy métert és ámuldozás  harap, fel!

Senkiségünket éljük, de próbálunk kifogással élni, elkívánni vértjük, ájuldozás üres a lap, aztán kabát-kalap, mert akitől kéred nem felel!

Eszmeiségünket féljük, szerintem ez a kultúrálatlanság bölcsője, az edukálatlanság csörgője tesz kárhozottá, ami itt dobog meghitten, de nem azért, hogy segítsen, arra elég csak, hogy legyintsen,

Aki 'Á'-t mond az tesz átkozottá, arra nem képes, hogy segítsen, itt van rég, a réges emberszerűségek letaszítottjainak öltője, a férges, hevítsen, s csak leintsem válaszaiért, véges javítottjainak költője.

Tökéletes, míg lehet fölényes,

Förtelmes, víg, tehet gyötrelmes,

Élmény, hogy nincs vélemény,

Bilincs: Popcorn-zabáló véglény,

Kocsmázás, töltsd ki a pohárba, levert kilincs, keresztény, kell még egy kis pofázás, fellengzés, ami rekeszt, tény, a vége úgyis elázás, lelkedben való térdelés, járom az utam és kerülőt teszek az éljenzéstől.

Ellenzés, futam, várom, aztán majd jöhet az agyatlan vérengzés, undorodom ettől a szégyentelenségtől, búcsút vajon veszünk az igénytelenségtől?

Neked mindegy az alkalom, csak lehessen inni, Húsvét van akkor barátom, növeszd velem az alkarom ni, ilyenkor lehet sörrel a kezedben érvénytelenséget üvölteni,

Szánalmas, itt nem lehet dolgokat kimondani, képtelenséget süvölteni, ha megteszed, a birkacsorda, nem győz kiosztani, alig álszent és ártalmas, ,

Siralmas, mert te mindent letagadsz, bedugod homokba, levágod fültől-falig, nyalod az átlagokat és menekülsz a pénz karjaiba, teremtés, fájdalmas, folyékony gerinc, ez olyan megszokott, társadalmas, 

Nézel ki az árokból, az átkokból, mert ha őszinte vagyok, az csak unalmas, és úgy érzed harapok.

Darabok.

Itt-ott működik, aztán elengedi a dolgot, maradok, amíg materiálisan dagadok, jó, hisz csak simán tagadok. Ez az írás lefedi a valóságot, amit nem átallok, s csak kavarok egoistán tanítani,

De jó lenne, az önkénytelen adagok, töménytelen tagadás mátrixából sem egészet, felet, ne tekintsem vágyat, felszabadítani,

Kit akarok ámítani, pedig adok egy merészet, hisz muszájból nem lehet szállítani, lehet ezt bárhogy állítani, ez a természet, a dugóból nem lehet, mint egy tárgyat, leszakítani,

Determináció, emberiség számára a klíma, a náció hátrányára, kifogásként idóma,

Az önreflexió ma, olyan, mint az ébredés utáni kóma, ez, az igazi axióma.

A végén pedig tapsikohatsz magadra, mert az kell neked, hogy valaki elismerje önnön nagyszerűséged.

Amennyire szereted az ürességed mész agyadra, pont annyira csak azt fogadod el, amivel kapcsolatban van ismereted, úgyhogy legyen Kellemes Ünneped!