7blogjaP
SzemélyesVérem
Megélted, s megérted, felvetted, s leadtam vérted, félted, mégis úgy vélted, ez éltet,
Pedig egyszerűen sérted, éned, véled, képtelen képed, kiélted értetlen, hogy ez éget.Felszínes üres tekinteted, egy az egyben eltűnteted,Mikor rám nézel, mégis azt hiszed, hogy egyedül engem büntetTejszínes, nyüves elhiteted, ez jó, és feltünteted,érzel, lüktet.()
Tudod, mi az a fájdalom, ami naponta átjár?
Tudod már, vagy csak a fejedben egy gondolat mászkál,Hogy mi is lehet az, mert sosem fogod megérteni,Sosem fogod, a piszkos munkát helyettem elvégezni,Mégis hagysz egy árokban lassan elvérezni,Addig törsz lelkileg, míg el nem kezdem szépen élvezni,Itt vagyok,Tehetetlenül, egyedül, felmerül a kérdés, hogy miért vagyok meztelenül,Itt hagyok,Temetetlenül, felzendül, elmerül a bennem lévő kétkedés és, mélyre hatol a kés, szenvtelenül,Elrepül az éj,És oly sötét, hogy félj,Nem segít egyetlen érzékszerved,Csak rohanva a semmibe futva, a fejed veszted,Eltemetnek, mert elengedted, magadat és a szörnyet is leteperted,Tudod, mi az, ha a szánalom, naponta átváj?Tudod már, vagy csak a lelkedben egy gondolat már vár?Hogy mi is lehet az, mert sose fogod még éltetni,Sosem fogod, a piszkos ruhát magadon érezni,Mégis hagysz, egy sátorban lassan eltévedni,Addig törsz testileg, míg szavak nélkül is hagylak el, érvelni,Itt akadok,Fejetlenül, elterül, fellendül a szívemben a rés, hogy miért hagyom kötetlenül,Itt akarok,Fesztelenül, esztelenül,testetlenül immár , a bennem lévő éles sértés, hogy miért folytatom, töretlenül,Elpirul a vér,Hogy tündököljön, mielőtt valaki ideér,Te csak magadban látod, ott az érték, félted,Hatalmas romhalmazba' enyém mellett találtad lelked,Elengednek, mert eltemedted, magadat és nincs ki a kukából majd kiszed.Mert engem és saját magadat is elfedted.Te még csak nem is érted a miérted,csak fogd és engedd el, hogyvégrevégemsVéged.
Ha Elengednél
Reggelente még most is érzem, ha felébredek,
A szívverések közt megbújó rengeteg, felbérellek,
Ott van, ott ver még, meg áll a vér, s az ég,
Felgyűlik, felgyúlik a fény, itt vár már, s talán nincs is remény,
Elbújtál s elmúltál,
Talán könnyet csalsz szemembe, talán fátylat sújt fejemre,
Annyira szeretném, annyira szeretném,
Ha elengedném, ha elengedném,
Éjjelente is azzal a gondolattal, hogy félek, utálom, hogy érzek,
Elengedek, mindent, ami fáj, mert oly felesleges, te élet, úgy elmúltál.
Elfeledlek, téged is, mert nagy a hiány, üres a táj, nincs többé miérted,
Nem futok érted, elbújtál.
Annyira szeretném, annyira szeretnél,
Ha elengedném, ha elengednél,
Feletted, fájdalmam fel etted.
Talán azzal élsz csupán, amivel olykor égsz,
Mások belső gondolataival is csupán csak zenélsz, nem félsz,
Te más vagy mint én, te nem vagy egyedül semelyik földtekén,
Te már túl vagy ezen,
Te már túl vagy, de nem velem.
Nem maradhatsz, elszállt az út,
S a fény, ami egykor kigyúlt, most elmúlt.
Annyira szeretnél, annyira szeretném,
Ha elengednél, ha elengedném.
Háború
Nem vagyok szétcsúszva, de az előbb álmomban felébredtem.
Félelemben néztem meg az Éden kertem,
Mertem, mertem.
Tiszta, melengeti lelkem,
Bárki tud verset írni, hiszen az nem művészet,
Értem, értem.
Feleszméltem,
Véres filter, háborúban dúló békét kortyolgatok,
De csak míg elkorhadok, s önmagam tetteire toppanok,
Megtorpanok.
Karácsonykor, szabad-e ítéletekkel locsolni?
Vízágyúval tisztán, méltóságot sorolni,
Szabad-e tobzódni?
A vélemény, nem végeredmény lent,
Egyik, a másik nyakához élet fent,
Tettél, vagy tettettél,
A végén mindent szó nélkül megettél?
Önmagam kiteljesedetlen-kiteljesíthetetlen ötven százaléka,
Fél elem, fel emelem.
Hazugság, felráz téged, s engem.
Nem vagyok feldúlva, de tornádó csendesíti bennem,
Minden vélelmem.
Tintám, pofátlanul képtelen.
Elszántan kerestem, megleltem.
Nietzsche szavaival élve: Nincsen Isten.
Hiába hittem,
Szerződéssel írom fel, falra hányva vérem,
Álszent olyat emlegetni, amit sosem értem,
Te semmivel, én pedig csak szavakkal eszméltem.
Háború dúlt bennem, mégis békében éltem,
Égtem.
Cirkulál
A mindennapjaim felcsengő komolysága,
Nappalaim derűtől való fetrengő koszossága,
Az estéim fecsegő, tömör komorsága,
Vigyáz, hogy meg legyen az egyensúly,
Hagyom, mert te jobb vagy ahhoz, hogy engem felülmúlj,
Az élet elszaladt, lesz talán másik lesz, elment új,
Elszállt az is, mint a napkelte,
Olyan gyorsan elér, a naplemente,
Talán a közte lévő jóságnak, nincs is keletje,
Kis keretben kertem kurtán kerítem,
Feljajdul fájdalmas felfedezésem, felderítem,
Elfeledett, elajándékozott elmém, elterítem,
Csend.
Megtört sorok közt megtörten, mögötted megöltem,
Hogy a véleményed most véremmel kend.