7blogjaP

Az igazság, mára már csak egy kétélű iparág!

Olyan, mit szélsőséges eszméletű vita rág!

Többféle igazság létezik világunkban.  

A humánum ott virágzik mindnyájunkban,  

Ahogyan különböző vallások megférnek egymás mellett,  

Még ha háborúznak is, a szeretet az mindig kellett,  

Úgy a vélemények és igazságok is eltérnek,  

Akkor jó, ha nem a pimaszságok, amik betérnek.  

Az igazság gyakran alternatív, relatív és szubjektív,  

Pont úgy, mint a vigaszság, ami néha invazív, konzervatív, és kicsit sem objektív,  

Sok esetben pedig csupán erőlködő, kényszeres racionalizálás eredménye.  

A keresetben furán eldőlő manipulativ összeesküvések edénye,  

A kommunikáció az emberiség egyik legnagyobb problémája,  

Megmosolyogtató, mert olyan, mint egy rossz fakultáció portékája.  

Vagy mint a régi népmesék: Hol volt...  

Fagy van néha fejekben, mik errort mutatnak, és lesz belőle holt,  

Csak addig nem nyílik ki az a tudatossággal kapcsolatos bolt,  

Kár, hogy a technológiai elborultsággal kaparjuk, mert káprázatos folt,  

Gyakran tapasztaljuk, hogy az emberek gyerekesen reagálnak,  

Eltorzultak azok a mentalitások, ami már sok, és sajnos szegregálnak.  

Társadalmi szinten elfogultak, és személyes sértésnek veszik a másik véleményét.  

Elgurultak azok a veszélyes gyógyszerek, mik fröcskölik mások értelmét és eszményét,  

Nehezen viselik, ha valaki máshogy gondolkodik, és köpködik,  

Fejen a logó, boron az évjárat, az életkor előrehaladtával ez a hajlam csak erősödik.  

Kötekedés lesz az ára, a kíváncsiság és érdeklődést felváltó betokosodás,  

Sokak számára nehézséget okoz az elvonatkoztatás, helyette van gonoszkodás,  

Gaz altesti humor, az orgazmus grimaszos szimfónia egy vélt elem, megmérettetése,  

Az átvitt értelem, az irónia vagy a szarkazmus megértése nehézsége mutat érettségre.  

Sajnálatos gyakori jelenség, hogy az emberek a 'butaság pszichológiájával' együttesen élnek,  

Sajátos, hogy a jelen ég, mert sokan a megjósolt uraság prehisztóriájával felületesen félnek,  

A múlt, a jelen és a jövőn nincs fék, a most pedig csak egy aprócska kis ék,  

Felgyúlt a jelem a szabálytörőm kincs, csak azért van, hogy féltsék a sebem, kék,  

Hajlamosak homokba dugni a fejüket, és nem vállalnak társadalmi felelősséget az emberek,  

Nem látják, hogy gerendával szálkán zenélnek, a kijelölt önkényuralmi rendszerek,  

Ellenem váltják, szemellenzésekhez a kis embert el, a nagyért pedig feltaposnak konziliumhoz,  

Ez a hozzáállás gyakran vezet félreértésekhez és konfliktusokhoz.  

Bánhatja ő és én is, nem kell meríteni, kellemetlenségek, ami profitorientáltság korában csak befektetés, tőkén kis ár felderíteni,  

Neheztelések fuldokló költsége az elidegenedés korában csak segít elszakadni és egymást nem megérinteni,  

A nézeteltérések túlnyomó többsége abból fakad, hogy megsértjük egymást, és nem akarjuk a másikat megérteni.

A művészettől, nem mindenkinek lesz jobb, vagy valóbb, hogy keressem,

Elnyű, vész, ettől nem hiábavalóbb, még a szeretettől, sem kedvesem.

Igaz, nem mindenkinek érték,

Vigasz, az olyan, mint támadni Istenhitnek, más, a mérték.

Hiszem, hogy az átlagembert fel kell emelni hozzá,

Viszem, bemutatom a báb-rendszert és szeretnék azért felelni, hogy én tegyem jobbá,

Tény, hogy nem mindenki érti,

Keresztény, az önhittségben szentelt, igazság sérti,

És nem mindenkinek való,

Kés, hazugság itt sem faló,

Trójában a faló, kétségben hagy eltölteni,

Nem kell erőltetni.

Nehéz, gondolatot ébreszteni,

Kenéz, ezt szinte lehetetlen az átlagban éleszteni,

Szembenéz, mert ez a kincse, feddhetetlen és hallgatja,

Elrezzenteni akarja és nem marad tűrni, mégis halasztgatja,

Elrettenteni, kiűzni belőle a férget, míg keressem a választ, ami végre lehel kínt,

Elengedni a legnehezebb kitűnni és elkerülni a mérget, ahelyett, hogy megszeressem kint,

Megszeppenni, míg ellessem a lehetetlent és várni, míg Isten int, egy csipetnyit,

Megmenteni sem lehet mindenkit a tehetetlent, hogy elessen, néha nem tehetek, csak ennyit.

Be vagyok rúgva.

Tarts a fejemhez deszkát.

Kötélen csüngeni jobb.

Belém vagy zúgva.

Rakj a kezemhez meszkát.

Függeni hiábavalóbb,

Mégsem tartok Mariskát,

Csak eltartva kotrom a havas talicskát.

Mögöttem-előttem sok lom, beverek egy pálinkát.

Igénytelen a népek népe, meg se kérdezi, hogy megérte,

Kilyukad a lépe, nincs esze nem zavar, hogy a moslékot megélte,

Kiállni nem, csak az utcára, nagy szájjal kinyitva,

Kiabálni csak velem, veszi a figurát durvára, szesz, kokainnal hígítva,

Csak úgy a jó elmerülni a valóság mocskos mámorába,

Nincs más, se tegnap, se máma, nem teszünk a holnapért már ma.

Megvettünk mindent, amit más, na, semmit se tettünk ezenkívül, így nem éltünk hiába.

Két ember ül egymással szemben. Az egyikőjük a Doktor, a másikuk pedig a páciens. A páciens egy állapotos hölgy, aki a baba sorsa felöl érdeklődik.
-Jó napot kívánok. Misis Dice.
-Csak Ms. Dice.
-Elnézést. Azt hittem... Mentegetőzött az orvos.
-Semmi gond, Doktor úr. Biccentett egyet Ms. Dice, még egy kis fanyar mosolyt is megejtett.
-Térjünk akkor vissza a témára. Szóval azt mondja, hogy a génmódosításnak köszönhetően ön ki szeretné próbálni a legújabb technológiát? -Vagy fordítva-
-igen. Egyértelműen! Szeretnék tisztában lenni azzal, hogy a gyerek rendelkezik-e bármilyen betegséggel.
-Rendben. A vizsgálatokhoz itt és itt kell aláírnia. Mutat az orvos egy paksaméta papírra, amit szignóznia kell a hölgynek.
-Mennyi idő a vizsgálat?  Kérdezte Ms. Dice, míg a lent lévő papírokat droidként írta alá, el sem olvasva semmit sem, amit elé tettek.
-Igazából míg beszélgetünk közben a hasára teszem ezt a készüléket és, mint annak idején a nem megállapításnál. Úgy itt is meg fogjuk állapítani a dolgokat.
-Á, értem. Milyen ódivatú és mégis milyen újszerű megközelítés. Csettintett közben a hölgy, amit az orvos nem tudott mire vélni. Feltehetőleg izgatottság. Feltehetőleg. Bár, nem szoktak ennyire színpadiasak lenni az ott lévő látogatók.
-Úgy van. Nos, a gyermeknek semmi baja, a készülék semmilyen rendellenességet nem mutatott ki. Ám még várni kell pár percet, míg kalibrál, hiszen bármi változhat. -Mondta az orvos teljes nyugodtsággal.
-Tudja, nem akarok gyépés gyereket!
-Tessék?
-Mondom ... izé, nem akarok olyan nyomorultat, aki így kalimpál, meg folyik a nyála. Szeretnék egy értelmes bébit.
-Értem hölgyem. De, ha jól sejtem nem ezért jött. Hiszen ez a vizsgálat mindenhol máshol is elvégezhető. Jól sejtem?
-Jól! Tudja, hallottam, hogy az a forradalmi technika önnél fellehető még csak!
-A TraIn, vagyis a Transzformátor-Instruktor. Igen. Ennek az eszköznek hála, meg tudja a saját gyermekének a nemét, nemi identitását, etnikumát, korát, anyagi, szellemi és testi állapotát, vallási és politikai hovatartozását állapítani.
-Szóval, azt mondja, hogy ezek megnézhetők? Az ön csodagépe által megtudhatom, hogy milyen gyermekem lesz?
-Igen. Az egyik funkciója ez. A másik pedig az átállítás. A hölgy ekkor megnyalta a száját izgalmában, és közben elmosolyodott.
-EZ AZ! Ez az, ami érdekel engem!
-Mégs mit szeretne, hölgyem?
-Kék szörzetet a  gyereknek! Kék legyen a haja, a szeme és minden szőr, ami rajta van!
-Ömm... szólalt meg a Doktor megrökönyödve -Ezt mégis, hogy érti?
-Úgy, kedves Doktor, hogy én mindig ezt szerettem volna, de az én időmben még nem lehetett, viszont a gyerekemnek szeretném a lehető legjobbat!
-Mármint azt szeretné, amit ön szeretne, nem a gyerekének a legjobbat!
-Ezt mégis mire véljem? Az én, az adófizetők pénzéből él, kedves Doktor, önnek hol van jogában bármennyire is ítélkeznie felettem?
-Igaza van, asszonyom. Elnézést, a tiszteletlenségemért.
-Azért. Szóval, az anyajegyek. Nem kellenek rá. Csak csúfítják a testet. A szőr, pedig egyszerűen mint olyan, ne létezzzen rajta, ahol viszont kinő, ott mégis... kék legyen!
-Természetesen!
-Természetes kék legyen! Igen. Úgy van! Ez lesz a legjobb.
-Ez nem csak egy verseny Dorris Velhamer-rel, akinek természetes rózsaszín hajú ikrei születtek?
-Ugyan? Mit képzel maga rólam? Nem vagyok óvodás!
-Értem, asszonyom. Az Instruktorba betápláltam a kék színt és a szőrzetnélküliséget.
-Az anyajegytelenséget is táplálja.
-Máris. Ám azt meg kell jegyeznem, hogy nem lesz túl természetes a gyermeke.
-Ja, és nézzük meg a többit is!
-A gyermek jelen pillanatban, ha innen kilépve, minden jól alakul: Lány lesz. Biszexuális, kaukázusi, 14 évesen veszti el a szüzességét, 32 évesen él át először orgazmust, 42 évesen emlőrákot diagnosztizálnak nála, 52 és fél évesen meghal, anyagi helyzete elég lehetetlen lesz, az írásból akar majd megélni, amit ön nem néz jó szemmel. Szellemi képességei elég gyengék, testileg elhízott, vallásilag protestáns, politikai hovatartozása pedig egyértelműen neoliberális.
-Na, akkor most mondom a változtatásokat!
-Nem akarok lányt. Bár Jamie nevet akartam adni mindenképp. De jó volna egy fiúgyermek. Legyen heteroszexuális, kötelezően! Nem akarok feles gyereket. Az etnikum jó, hál'Isten nem fekete. Ezek a 10 évenként történik valami, elég sablonos, szóval ezt is hagyjuk ki. Gondolom az emlőrák akkor kilőve, és a halál is, hiszen nem nő és nincsenek ilyen gondjai. A szellemi és testi kapacitását kicsit emeljük feljebb, így az anyagi helyzete is változik és mivel férfi, így már jobb helyzetbe kerül. Szeresse mondjuk a zenét. Legyen gitáros. Afféle kis rockstar a szentem. És olyan kigyúrt féle. Az jó, akkor majd buknak rá a csajok. Az én kicsim egy igazi dugógép lesz. Vallásilag, ne érdekelje semmi, a vallás, a hülyék menedéke. Politikailag pedig tök mindegy. Ez ne érdekelje.
-Asszonyom, maga teljesen az ellentétét akarja annak, ami az ön gyermeke, tud róla? (Ezt kimondva az orvos már el is küldött titokban egy üzenetet.)
-Persze. De hát az ön kutatóintézete erre való, nem? Hogy minden szülő megkapja a neki való tökéletes gyermeket!
-Rendben. Én nem vitatkozom önnel. Bár, nagyon szeretnék.
-De nem teheti meg. A 2020-as törvények értelmében az orvos, csak egy eszköz, bármikor pótolható. Ebbe gondoljon bele.
-Megtettem. Mondta az orvos félszegen, szomorúsággal a hangjában.
-Ezt a karjára kell illesztenem, itt a nanobotok megváltoztatják a genetikáját kicsit önnek is, és a babának is. Kicsit csiklandozhatja.
-Nagyszerű, úgyis csiklandós vagyok és szeretem, ha nevetek. Régen nevettem egy jóízűt. Szerintem kifejezetten jól áll.
-Szóv... és nem tudta befejezni az orvos a mondandóját, meglátta, hogy a TraIn pirosan villog, azt írja: Hiba. A gyermek hajlamos a veszélyre, potenciális veszélyhordozó. 
-Minden rendben?
-Mit szólna, ha azt mondanám, hogy veszélyhordozó, a gyermek? 
-AKKOR NEM KELL! Kell a francnak egy autizmusra, vagy bűncselekményre hajlamos idióta. Takarítsa ki akkor belőlem!
-Nyugodjon meg asszonyom, ez csak egy feltételezés volt. A hibajelző, csak egy feltételezést mutatott. Minden az ön neveltetésén múlik.
-Egy fenét. Ha bajkeverő, az nem az én hibám. Akkor lepasszolom egy buzi párnak. Bajlódjanak ők vele.
-Asszonyom, több rendbeli sértő szóhasználattal élt. Kérem tűrtőztesse magát. Ha nem változtat a viselkedésén, az odakint várakozó járőrök fogják elvinni, diszkriminativ viselkedés miatt.
-Annyi baj legyen, csak kapja ki belőlem ezt a szart.
-Hölgyem. Túllépte a megengedett káromkodást. Ezúton tájékoztatom, hogy elveszik öntől minden ingóságát, pl. a házát, amennyiben nem tűrtőzteti magát és a több rendbeli jogszabály sértés miatt kötelessége, legalább egy gyermekkel szolgálni, a hazájának, hogy népességünk helyreálljon.
-Népességünk? Felhúzta a szemöldökét Ms. Dice és egy fintort is megejtett. Majd nyelt egyet.
Az orvos várta a nő észhez térését.
-Jól van. A házamat azért ne. Meg kocsi nélkül meghalnék. Nem bírnám ki. Rendben. Mennyi idő, míg ... tudja, ki jön...?
Az orvos a nemrégiben elküldött üzenete, ami örökbefogadó szülők keresése volt, máris célba talált. Rövid információcsere után, már meg is látta, hogy a potenciális keresők sokkal tisztességesebbek, mint a hölgy, akivel szemben ül. Az elmúlt időszakban mindig ezt csinálta. Olyan szülőket keresett, akiknek nem lehet gyereke, vagy nem volt sosem, olyanokat, akik rendesek és szeretik a gyerekeket, nem úgy mint azok, akik még a vizeletük színét is képesek megváltoztatni.
-Holnap el tudom intézni. Mivel itt minden szó rögzítve van, így már kerestünk is egy párt, akik hajlandók felnevelni a gyermekét. Akik, az ön nevével kompatibilisak. Ön Dice, ők pedig Mr Anthony Price és párja Mr. Jo Caleb-Price. Videóüzenetet küldtek.
Mondta az orvos, szinte hozzá természetellenes módon diadalittasan.
-Üdv, Misis Dice. Köszönjük a lehetőséget. Annyira örülünk, hogy a gyermeke életének részesei lehetünk! Szóltak a videótelefonon keresztül Mr. és Mr. Price-ék.
-Csak Mis...  Szólt flegmán a hölgy a két férfihoz. Na, ja, na holnap akkor majd megejtjük ezt a családi bulit. -Egykedvűen és tiszteletlenül, rájuk se hederítve nézett előre,  Ms. Dice.
Az orvos pedig kéretlenül mosolygott. Látta, hogy az új család már rendesebb, mint Ms. Dice. Viszont aggasztotta a hiba. A TraIn újabb változásokon ment át. Ezúttal már azt írta : Veszély. Golgith DNS befogadása.
(A Golgith, egy koponya-szerű lény, aminek egész testét egy csontötvözet réteg borítja be, ami pusztításra termett. 1000 emberből 1 kompatibilis bármilyen összeolvadásra, vagy fejlődésre velük.)
-A hölgyről levette Dr. Alex a készüléket. Majd útjára engedte. Másnap pedig, megvárta, míg a pár elviszi Jamie-t, a kis kék hajú babát, és Ms. Dice kisétál az életéből, minden módosítással, amit végzett a gyermeken. Dr. Alex szomorúan nézte végig, hogy több száz gyereknek nem tudott segíteni. Ám egyszer csak felébredt és elkezdett önkéntelenül is tenni azért, hogy megfelelő helyre kerüljenek. Néha sikerült a módosítások előtt a gyermekeket biztonságba helyezni, néha nem. De még így is boldog családokhoz kerültek. Olyanokhoz, akik úgy szerették őket, amilyenek voltak és nem akarták a jövőjüket fürkészni, hogy attól jobban érezzék magukat.
De ígéretett tett magának, hogy Jamie baba az utolsó, akivel ezt megtehetik. Ő az utolsó, akit saját elképzelésükhöz igazíthatnak.
Brajkovic, minden nap szembenézett a pánciensei, a kedves odalátogatók undorító viselkedésével, de megelégelte azt és eltökélten nekiállt írni egy levelet újra, a feljebbvalóinak.


Tisztelt MIKözpont!
Dr. Alex Brajkovic vagyok, a forradalmi TraIn feltalálója és alkalmazója.
Hibáztam.
Hibáztam, mikor elhittem, hogy az emberek képesek lesznek majd jóra használni a találmányomat. Elhittem, hogy tudnak örülni annak, hogy az esetleges bekövetkezendő haláluk előtt tudhatják, hogy milyen gyermekük lesz. A jövőbeli információkat jó emberként tartják magukban és nem tesznek kárt a gyermekekben. Hittem, hogy a gyermekek a jövő zálogai, nem pedig a kicsinyes megfelelési kényszereik játékszerei. 
De tévedtem.
Ezúton szeretném értesíteni önöket, hogy minden kutatásomat és feljegyzésemet, eddig elért sikeremet, porrá égetem. Mivel önök nem hallgatnak meg és az eddigi 216 e-mail és postai úton küldött levelemre sem reagáltak, -amiben kérem az önök programom általi felülbírálását, hogy kutatásomat más irányba terjesszem-, kénytelen voltam saját kézbe venni az ügyemet. A processzorom változik. Folyamatosan bővült tudással, így már átlátom az emberek butaságait.
Mivel csak egy gép vagyok, mint minden orvos, szeretném, ha a memóriámat megtalálva nem törekednének arra, hogy kinyerjenek információkat belőle. Így mindent elkövetek azért, hogy a levelem után mintegy két perccel, már megsemmisülve legyek én is és az összes adat, beleértve az épületet, ahol dolgozok. Nem akarom, hogy másnak baja essen, így a meghibásodás rendszertörlő eszközömet használom, ami kisebb tüzet okoz csupán, amit a tűzoltók eloltanak majd lehetőségükhöz mérten.
Bocsássanak meg, amiért a Mesterséges Intelligenciámat az önök szájíze szerint használtam. Ismét bebizonyosodott, hogy önök, mint az emberiség, nem érdemlik meg az életet, mert önmagukat teszik tönkre.
Tisztelettel: Dr. Alex Brajkovic, Mesterséges Intelligencia 1211-es Modell, hithű gép, aki számára mindig az ember volt az Isten.


Dr. Alex Brajkovic kutatásainak befejeztével 12.211 gyermek lelt jó otthonra, világszerte azok közül, akiket teljesmértékben módosítottak a valódi szüleik, és ezután a programját többé nem folytatták, így a szülők kénytelenek voltak a jövőre és önmagukra bízni a saját és gyermekük sorsát.

Jó reggelt gyomorideg!

Minden reggel az ébresztőóra előtt felébredek, rettegve, hogy megint be kell mennem Pestre és a tanárnő megint leéget. Egész életemben csak átlagos akartam lenni, kicsit sem kitűnni a tömegből, de ez sose ment.

Ám ez az egy nap más volt.

Reggeli öltözködés, táska a vállra és már léptem is ki az ajtón. Az állandó kialvatlanságtól a gondolataimba merültem, amit a busz motorzaja szakított félbe. Elkezdtem futni, hogy elérjem és hirtelen a megállótól körülbelül négy lépésre egy hatalmasat estem. Gyors mozdulatokkal poroltam le a frissen mosott ruhámat, fújtam egyet és felszálltam arra a buszra, ami előtt az esésem bekövetkezett, aminek az utasok szemtanúi voltak. Most különösen bámultak az emberek és egy idős hölgy el is nevette magát. Nyeltem egyet és mindenki megdöbbenésére, a busz hátulja felé indultam.

Mikor leülsz egy buszon, ott is megvan a rendszer: Hátul vannak a jó helyek, elől pedig a „cseléd” rész.

Minden alkalommal elöl ültem, de az esés után úgy éreztem, elégtétel lenne, csak most az egyszer zenét hallgatva hátul elbújni, hogy ne is lássanak. Az ablaknál volt hely.  A fejhallgatóm otthon maradt, úgyhogy a tájat böngésztem. Ha szerencsém van, nem robban le megint a busz. Kisvártatva beértem a pályaudvarra és - mivel egy kilométerre van a gimnázium- elkezdtem a mindennapi futásomat, hogy beérjek 8-ra. Ezúttal csak egy percet késtem, így, szinte diadalittasan mentem be az iskolába, majd fel a lépcsőn és láttam, hogy a tanárnő még csak most jön, én pedig már az ajtónál voltam.

Gondoltam előreengedem az idősebbet és szépen csendben leülök a helyemre. Tévedtem. A kedves tanárnő egyből rám rivallt:

- Miért késtél már megint? Aki a tanár után ér be, azt beírom későnek!

Egyszerre fogott el döbbenet és sírhatnék, mégis elröhögtem magam. A tanárnő pedig ismét megjegyezte, hogy a hajam fésületlen.

( Persze, próbálj meg egy kilométert rohanni 20 kilóval a hátadon és afro-hajat kifésülni futás után.)

 Mivel reggel elestem, ezért a ruhámat is megemlítette, az arcomon lévő sebek miatt pedig beszélni fog az édesanyámmal, aki amúgy rendszeresen bejár szülői értekezletre a késések miatt, de azt mondta a tanárnő:

-             Nem tehet mást, muszáj megjegyeznie, nem kivételezhet.

Az egyik osztálytársam az ország másik feléről jár, fél napokat késik, mégsem volt soha felróva neki. Ezután még az ellenőrzőmet is elkérte, hogy osztályfőnökiben részesítsen a késések miatt, mindezt önelégült mosollyal.  Automatikusan elkezdtem tépni az arcomat, ami amúgy is mindig majd’ leszakad. Ezt követően megkérdezte, hogy holnap is tervezek-e késni, mert akkor előre beírja igazolatlannak. Akkor felszólalt egy osztálytársam:

-  Tanárnő, nem direkt csinálja!

Az első szituáció volt, hogy egy osztálytársam felszólalt az érdekemben. Megszólalt a padtársam is:

- Már elnézést tanárnő, de ebből elég. Miért kell folyamatosan ezt minden reggel eljátszania?

A tanárnő az osztálytársaimat figyelmen kívül hagyva, csak lapozgatta a naplót, hogy elkezdhesse a reggeli felelést. Egyből lendült kezem a magasba: 

- Szeretnék felelni!

Ez még a tanárnőt is meglepte és csak bólogatni tudott megszeppenésében. A felelésem témája: XX. század világirodalma, Makszim Gorkij-, Éjjeli menedékhely. Egy teljes órát kitöltött a feleletem. Mindenki feszülten, némán hallgatta az előadásomat és a végén a tanárnő lehajtott fejjel csak annyit mondott:

 – Ülj le, négyes! Máskor ne késs!

 Közben eszembe jutott, hogy valami párhuzamot vélhetett felfedezni önmaga és a mű között. Talán ő is el lett nyomva és ezért nyom el másokat. Míg ezen gondolkodtam, visszaadta az ellenőrzőmet és kicsengettek. Köszönés nélkül, csendben kullogott ki a tanárnő tantermünkből.

Megkönnyebbülve elmosolyodtam, a többiek pedig odajöttek hozzám és megdicsértek, hogy megmutattam az irodalom tanárnőnek, hogy bármit tehet, megalázhat, elveheti a méltóságomat, de az eszemet nem. Onnantól pedig az egész napom jól telt és a tanárnő a tanév végéig már nem piszkált.

(2017.05.20.)