7blogjaP

Reggelente még most is érzem, ha felébredek, 
A szívverések közt megbújó rengeteg, felbérellek,
Ott van, ott ver még, meg áll a vér, s az ég,
Felgyűlik, felgyúlik a fény, itt vár már, s talán nincs is remény,
Elbújtál s elmúltál,
Talán könnyet csalsz szemembe, talán fátylat sújt fejemre,
Annyira szeretném, annyira szeretném,
Ha elengedném, ha elengedném,


Éjjelente is azzal a gondolattal, hogy félek, utálom, hogy érzek,
Elengedek, mindent, ami fáj, mert oly felesleges, te élet, úgy elmúltál.
Elfeledlek, téged is, mert nagy a hiány, üres a táj, nincs többé miérted,
Nem futok érted, elbújtál.
Annyira szeretném, annyira szeretnél,
Ha elengedném, ha elengednél,
Feletted, fájdalmam fel etted.


Talán azzal élsz csupán, amivel olykor égsz,
Mások belső gondolataival is csupán csak zenélsz, nem félsz,
Te más vagy mint én, te nem vagy egyedül semelyik földtekén,
Te már túl vagy ezen,
Te már túl vagy, de nem velem.
Nem maradhatsz, elszállt az út,
S a fény, ami egykor kigyúlt, most elmúlt.
Annyira szeretnél, annyira szeretném,
Ha elengednél, ha elengedném.