7blogjaP

A világ, három legendás kánonja,

A vígság, várom, felemás álomba,

Az élet igazi kihívás, ezekkel felvértezve,

Támasz, eszmélet kirívás, fedezékekkel énekelve,

Murphy, Kidlin, Walson!

Első, Murphy Törvénye,

Ami elromolhat, el is fog az örvénye,

Amitől a legjobban félsz, valószínűleg pont az fog bekövetkezni!

Akitől fellobban, égsz, az a belsőd, próbáld leküzdeni, a jónak megörvendezni,

Második, Kidlin, talán hagyná, történne,

A megoldásban, a probléma maga a hiba, tölténye,

Ha pontosan le tudod írni a problémád, akkor már félig meg is oldottad!

Dolgosan utánajártál a portékád kidolgoztad s megosztottad,

Harmadik, Walson fölénye,

Többet ésszel, mint erővel, soknak tűnő eszmény-e?

Adj információt, értéket az embernek, a pénz pedig magától jönni fog!

Az installációt, mértéket rengetegnek, s a félsz többé majd nem puffog!

"Üveges szemükben balga gőggel üldögélvén a bársonypamlagon, lent a tenger fenekén." 

Üreges, hevünkben, teljes gőzzel a munkának nevezett maszlagon, az ember, kinek nem számít, csak az én.

"Utazás, a koponyám körül", Karinthy Frigyes túl élte, s annak örül. 

Így az élmény, szavakká kövül, átformálódik íj gondolatok közül: 

"S, hogy mégis ilyen derûs és mosolygós vagyok?" Egyszerû, nem keserűs, hisz egy nem sokak által átadott történetet hagyok. 

"Nini, ennek az Oka, hogy ahonnan elindult a hajó", Az most örökké szóló, meg nem haló. 

"A föld, vagy ha úgy tetszik, egész világrész", Magad ne törd, mert ez kész, provokatív, merész, vész. 

"Kánaán, aminek vélnéd, pedig sok millió ember él" de, ezen élmény az, melytôl e milliő fél.

Ők olyanok, mint a kagyló süket fülön, dülöngél, mi csak zajt remél, felzaklatva, legbelül,

"mindannyian, külön-külön, elhagyatva, és egyedül", Hívatlan érzés, dühön, ösztönünkön, telepszik, elmerül, 

Amíg a hajótörött egyed, ül, 

"Lesz-e kegyes a tenger, kidobni az elsüllyedt hajóról, egy deszkaszálat", Melyet a sors, vagy egy felsôbb erô ír ki, húz egy hajszálat,

Mint egy hegyes tender, nyúz, kagylóról rombadöntve vállat, megigazítva azt a fényes sálat.

"és ajándéknak vettem Minden lomot és szemetet"  A családéknak ettem, limit, kés, melyet szerettem és szeleteltem a sok homokot, szeretet, 

Mi ámít, és a halálunkkor az ember csak sápít.

(Versadaptáció. Készült: Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című, 1937-es, azonos című regénye alapján.)

Bennünk él a világ,

Ellenünk fél, veszedelem.

Szellemünk zenél, virág,

Fellelünk, felél, szerelem.

2023.04.16

Ősöreg, vérremenő harc, amit vívsz, magad köré senkiket hívsz,

Mint egy vámpír, csődtömeg, az vagy kudarc, és vért szívsz,

Nem dolgoznak, de mindent elkoboznak, s tenyészetük elkér,

Drogoznak, és hazugságban feloldoznak, de enyészetük elfér,

Istent tagadnak, de ez csak a habja, nem kerül bajba, mert magasztalják virtuálisok,

Mindent visz, és meg is kapja, hisz nem kap velük hajba, szentimentálisok,

Elrugaszkodásból, öntörvényűen ugratni kriminálisok, s csak habzsolnak, fejükben nincs eszmélet,

Elfogultságból, könnyelműen ugatni sok, ha paracsolnak, nála van az élet,

Bár nem unod, agyatlanságodban kotlasz, ha meglátod, nincs egy hangjegy s tolsz egy keményet,

Kár, hogy nem tudod, hogy ez sosem volt az, nem válaszolsz, igazsággal csak egy merénylet,

Ami nem engedi meg, hogy őszinte légy, nem akarsz te sem osztozkodni, csak heverni,

Bárhova mégy, végletekben gondolkodni, az udvariasságot kedvességgel keverni,

Át sem gondolva, hevességgel elverni minden pénzt és alakítani sárrá, az az igazi kiihívás, senkik kezében befolyás,

Így válnak ők sztárrá, rád illik ez a leírás, és büszke vagy rá, hogy mantraként használsz Szent Kleofás!

Tódulnak a tömény beöntések, de marad még a vezetés, szereti a téted, beveti a halál hajójában vitorlát,

Mindent, ami elemi, veretés és, az valójában emeli a léted hányingerkeltő mivoltát,

Kárhozatban a gyermekének legjobbat adó kincsem, az igazi szeretés, lehengerlő, figyelemfelkeltő ez a hazugság,

Szőlőből hervadt tő, nincs abban tanulás, ha meg sem tapasztalja, hogy létezik-e elavulás, önámításban nincsen tanulság.

Természetünkből fakadó, mindenent meghaladó, elkényeztetett fogyasztó, fejetlenség,

Aki mindent megtesz, szögre akasztó, s vért fakasztó ez a tehetetlenség.

„Nem úgy tekintek a lelkiállapotomra,”

De sajnos emellett legyintek a testi bánatomra.

„Mint valami pesszimista világképre.”

Nem futok mégis az elitista világvégre,

„A lelkiállapotom, maga a világ. „

A szellemi bánatom hada a virág,

Ami elfúj és nem hagyja fellendülni,

„Az evolúció nem tudja elkerülni, „

„Hogy az intelligens lényekben,”

Ne fusson át a fejükben egészben,

„Ne ugyanazt az egy gondolatot ébressze, ami „

Ne azt a depresszív bódolatot éltesse valami,

Hiszen az,

„Minden más gondolat fölött áll, „

Viszen vigasz,

Mely egyenesen rám és rád kiabál,

„Nevezetesen: a hiábavalóság. „

Az ami állandóság és igába-hatóság,

Nem lennénk mi sem többé árvák,

„Ha az emberek olyannak látnák,”

Fel-alá, mint a lárvák,

„A világot és az életüket amilyen valójában, „

Átkok, két kezüket mocsokság hálójában,

„Mindenféle álmok és illúziók nélkül, „

Kifogások tengeréhez infúziók végül,

A megnyugvás, ami ilyenkor ad még pár évet,

„Nem hiszem, hogy felhozhatnának bármi érvet, „

„Hogy ne a halált válasszák, amint lehetséges,”

Hisz mit sem ér, még akkor sem, ha valaki tehetséges,

„Nem hiszek Istenben, meg tudja ezt érteni?”

Emellett, mégis miért a materialista életet kell éltetni?

„Nézzen körül ember, hát nem látja?”

Üres, nem csak az a pohár nem bánja?

„A szenvedők jajveszékelése, „

Fegyvertelen emberek hadviselése,

„Minden bizonnyal a legkedvesebb hang az ő fülének.”

Mégis a semmit tartja a bitang, világ legfontosabb ügyének.

Én pedig sötét szívvel várom a megnyugvást, amit a vonat adhat,

Úgy gondolom, azt kiabálom, hogy csak a semmit viheti magával az ember, és csak annyit is kaphat.