7blogjaP

Az Élet Szimfóniája, eszmélet iróniája,

Képlet bája, hazugság, elmélet irodája,

Kínt hagyunk, kinek a hibája, tanulság, a természet ágyékában,

Itt vagyunk, enyészet ligája, halál árnyékában,

És mi levágunk magunkból egészet és leszünk önmagunk birkája.

Szél, derűs, ép,

Ocsmány és nedűs kép,

Elrettent erős, sovány és szép,

Esős, felrebbent a csótány és rezzen a gép,

Szétesős, Világos és bársonyos életkép tép,

Sötét lábos, vért mos, egyről a kettőre lép,

Fut végig az ér, a hús a rost, a lép,

Kitépem falusi világomból a várost, széttörik az énkép.

Színes álmok, fényes út, míves álnok, érdes kút,

Minden nap érdekes, kényes, törni egy újabb csúcsot,

Isten kap értékes embert ölni, hagy belőle csúfot,

Szél simítja, mértékes, ráncolni hívja arcomat,

Nem beszél, érdes hangja, ritkítja szemmértékes, sírja faragó, karcomat,

Benned szól, "pikírtja", eszméletes kínja, érdekes, az élet hangja,

Szellemed dühöng, perdül a gól, elméletes, végzet harangja,

Lassan őrjöng, rezdül, lépked, csendben vár,

Harsan, hőzöng, ferdül, kérked, a szem tengelye féltékeny bár,

Lágyan súgja vétked erdeje: „Most már kár,

Álmost játszod, fogyasztod étked, beüt a krach és a félelem ajtó mögé zár,

Lehull minden, érzékeny, mint Bach, süt a nap, elfogy az élelem, elhaló szél,

Láttam egy filmben üt a végszó, felfog a golyó, a hős beszél,

Megbántam, mert a saját filmem, mint vámpírnak só, karó, sosem eszmél,

Búcsúzásnál hó, nem velem, hanem az elmúlással szemeztél.

Patak partján madár dalol, eljő,

Adtak kardján, halál karol, feljő,

Lel, a szívben tűz még felragyog,

El, szűz ívben harsány fény gagyog,

Minden kény, perc egy új esély,

Gyékény borítja agyam szép estély,

A világ vár, bókol, hisz élni kell,

A király szónokol nem érti és nem szégyell,

Üvölt, mint sirály, fekete köpeny, hideg árny,

Süvölt a szél szemete fújja ideg, látszólagos szárny,

Másodlagos álmok között, remete éled vágy,

Utálatos álnok, szökött árva életed penge étvágy,

Minden lélegzet oly szelíd, csak kell, hogy hidd,

Mint sem élvezeted nihil szél, idd,

Kincsem mutatok neked díszben, mit sötét ruhában áhít,

De a szívben már kutatok, bármit megreked, nincs hit.

Élet, te tánc, te végtelen,

Értéktelen, mellette sánc, értetlen,

Tűnékeny, mégis végtelen,

Élhetetlen, törékeny ég, pontok híján elégtelen,

Ölelj át, legyen benned tűz, mi ég, ne félj soha,

Tördelj fát, koronát, emelkedj ne légy ostoba, noha,

Te vagy minden, Isten titka,

Az embernek szeretete, ritka,

Mint a társadalmi rendszernek metszete, kritika,

Kínt eszkalál és fegyvernek biztos értéket vár,

Kos, mi eszmélet fejjel falnak megtalál, bár,

Oly titkos ezen enyészet, mint a messzi táj,

Fogoly, egészet nyesi, amint fáj,

Nem kérdez, nem felel, csak jön,

Felvértez hazugsággal szelel, hogy benne gőg nőjön,

Bőg, míg megmérgez, áldozati pozícióba elmerülünk,

A végső tánc, nem érez, kárhozati koalícióba mi mind elnyerünk.

Tiszta éjjel, csillagfény,

Tészta, széjjel vágva rivalda-lény,

Ragyog bennünk a remény,

Törpe lény gagyog, az a kincsnek hazudott eszmény,

Géz a kézben, semmi sincsnek, kamuzott, szív, a szív,

Vér, a végben, bilincsben, alvatlan vendég vív,

Az élet, pokolban, égben, mindig visszahív,

Előre és hátra, kirakóst meg told,

Erőre, lassan fátylat von a hold,

Harsan árnyat mutat a holt,

Átkarol, mulat, bár hívni sose volt,

Felmarkol pénzt, utat, sírni nem restell, keresztény,

Eltűnik minden fény, remény, ez tény,

Feltűnik Isten, Sátán, és leckét ad, ami kemény,

Kitalált eszmét intsen, netán Dunning-Kruger szét-ekéz,

A halálban nincsen békekéz.