Czibere Anita versei blog
A lámpás
Utamat sötét utcákon járom,
Te vagy a lámpás, s jó utat találok,haloványnak tűnő fénye csillagoknak,milliónyi sötét utat beragyoghat,éj fekete leplét rettentve lebbentve,gyúlnak fények reményt vesztett szívekbe.Halk kopogás mindig az ajtókon,a Szeretet lámpása előtte toporog.Megnyíló szívajtók, felgyúló lámpás út.Átkarol a végtelen, sötétségből fény terem.Elveszett utak helyett egy örök lámpás gyúl,fénylő hajnal pirkad a sötétségen túl.Életek kútja, életek vize öröklét, végtelenség gyöngyöző ere.A kikelet virágai
A kikelet virágai,
Isten Mennybéli álmai,
Szerelmes üzenetével
egy világot Fénnyel ölel.
Szimfonikus égi dallam,
színpompája határtalan.
Magas égben Isten vágya,
álmodhassék szirom ágyba.
Virág szirma Tőle ékes,
szépsége az égi Fénynek,
földön nyíló égi Szentek,
illatuk meg Lélekcseppek.
Rájuk nézni kedves nékünk,
feltölt minket szeretetük,
tisztaságuk ránk sugárzik,
lélekölelésük Áld is.
Nagypéntek
A Szeretet oltárán Jézus értünk áldoztál,
ment nincs nagyobb Szeretet annál,
ha valaki életét adja Mindenkiért,
rájuk egyformán barátként tekintvén.
A kereszt súlyát e föld sötétsége adta,
a válladat egy egész világ terhe nyomta,
vétkeink átkát magadon hordva, ólom nehéz
léptekkel, kegyetlen kínok sebeivel...
El el esvén haladva..., de Szívedben mégis a
Szeretet Tüze Égett, Szív mely hatalmas,
melybe mindenki belefér, s kiapadhatatlan
benne az Isteni Fény.
Beragyogta akkor a Világot, a Golgota hegyét,
Legyőzve a halált, s minket Fényútként
Istennel egyesít. "Én vagyok az Út, az Igazság
és az Élet." Mondtad, s e Ígéret Örökkévaló lett!
Szíved Gyönyörű Fényét, Hatalmas Erejét
a kereszten értünk kilehelted,
Dicsőséged Örökké lett! Nagyságod teljében,
s Kínjaid utolsó perceiben azt rebegted:
"Atyám bocsáss meg nekik, hisz nem tudják,
mit tesznek!"
Dicsőség Örökké Neked és az Istennek!
Szerelmi dallam
Levendula illatú szobában,
vágyakoztam némán utánad.
A távolság üzente, hogy
vágyaidat szelek szárnyán elküldte.
Szelek szárnyán, lélek húrján
lelked a lelkemmel muzsikál.
Szerelmi tűzzel zenélnek,
szerelmi édes vágyról mesélnek.
Párként, lángként egyforma Szent ének,
egyforma dallamot játszik a két lélek.
Álmatlan éjszaka
Álmatlan éjszakán a
holdsugár fátylán át,
emlékeim visszatérnek,
s vágyaim újra égnek.
Álmatlanul földre fekszem,
az éjszaka hívott engem.
Éjszakának dermedt csendjét,
lelkem vágyta, hogy megpihenjék.
Felsajdul a régi emlék,
felednélek, ha tehetném,
éjszakának hívására,
álmatlanul álmot vágyva.
Lelkem tükrén holdsugár,
biztatóan rám talál,
mosolygása, szelíd fénye,
megnyugvásom megidézte.