Czibere Anita versei blog
Ősz kezdetén
Lágyan suhant át a fák között
a szeptemberi szél, s lágyan
billent meg tőle minden levél,
gyengéd üdvözlése ez a közelgő ősznek.
Mely árnyként kering már a fák között
kik még zöldben tündökölnek, s a
fakoronák még hűsítő, nyugtató
zöldben derülnek.
De hamarosan az ősz rozsdás,
piros, sárga káprázatú színkavalkádja
festetik a földi világ vásznára, mert
a természet a legnagyobb Mester.
Ecsetét saját szívébe mártja,
színeit saját aranyló Fényéből
pompázza, szeretem ilyenkor
az erdőt, a csendet.
A lágyan aludni térő természetet,
szeretem csodálni a szelíden
suttogó fákat, érezni hatalmas
erejét a világnak.
Hallani éneklő imáit a fáknak,
őszi erdők, ember járja...
Nem más ez, mint egy
természetfölötti erő, s az ember
egyszerű, meghitt, szent találkozása.
Szeptemberi fények
Már szeptember jár, elillant
a szenvedéllyel ölelő nyár,
átvette helyét egy lágyabb,
szelíd ölelés, a szeptemberi fény.
Szeptemberi fények, oly
szelíden égnek,
szeptemberi álmok,
mélyen bennem élnek.
Szeptemberi álmok,
még csodára várok,
csodára, hogy lépted,
nyári fényt idézhet.
Lépted merész, bátor,
elém áll, s nem vádol,
elém áll tekintetem keresve,
s megbocsátunk e keserű csendbe.
A keserű csendben, már,
minden szépnek látszik,
a szerelmi vétek,
tisztulásra vágyik.
Megbocsátunk, mert erős az,
ki Érez, nem adja csak,
úgy fel, hisz a,
Szerelem az Élet.
Őszanyó
Őszanyó
Őszanyóka puttonyába,
szőlőt cipel napnyugtába,
szent a szőlő, szent a leve,
áldott ital Isten kegye.
Áldott ital Isten vére,
Szőlőtőke-vesszejének,
Vérét adja éltetőnek,
Vére bordó, Ő az Élet.
Megmentője föld népének,
Szent szövetség, mit borral
szentel, szent Mindenség,
mit vérrel ken fel.
Vére bordó, s mint a bársony,
koldus népre átruházott,
koldus népe, s Ékruhája,
Királlyá lett Fényvilágba.
Augusztus-vég
Szőlőt érlelő augusztus-vég,
Még benned ragyog a kék ég,
Még benned ragyog a nyár,
De az ősz már a nyomodban jár.
Nyári fények, nyári ízek tovaszállnak,
Nyári szerelmek ízei emlékekké válnak,
Nyári szerelmek melyek ragyogtak, mint
A napfény, nyári szerelem-istenség,
Aranyló ölelés, melybe belevesztél.
Belevesztél, de Istenekkel eggyé váltál,
Elmúlhat e földi létben minden mi Szent,
Ám hol Hazája van, hol örökké ég a láng,
Ott minden szerelem Egy tőről fakadó lángként,
Örök ölelésben összeolvadván egymásra talál.
Vonulásra kész gólyák
Összegyűltek a határba,
gólyák népe utoljára,
utoljára kelepelnek,
búcsúdalként a melegnek.
Meleg idő végét járja,
édes Haza hideg mára,
gólyamadár magasba száll,
távolodik már a határ.
Fentről nézve kicsiny fészek,
jövőre ám visszatérnek,
visszatérnek édes nyárba,
szép Hazája hazavárja.
Gólyák népe Afrikába...
idegen hely, s nem vár rája,
gólya szíve igen nehéz, de,
a hideg nem vár nyomukban rég.