Czibere Anita versei blog

Hívlak, ahogy síró gyermek
hívja az anyja ölét,
hívlak, ahogy a haldokló sötétség
hívja a pirkadó fény tüzét.

Hívlak, ahogy egy álmatlan éj
hívja a mesés álom tündérét,
hívlak, ahogy az esőt hívja
a szomjúhozó rét.

Hívlak, ahogy a templom zengő harangja
lélekölelésre hív egy megszentelt misén,
hívlak, ahogy a rózsabimbó hívja a
szirmot fakasztó napfény éltető erejét.

Hívlak, ahogy az élet hívja
éltető tüzét, hívlak, ahogy
egy mézillatú szerelem hívja
pezsdítő nedűjét.

Hívlak, ahogy egy kóbor vándor
dalával hívja messze lévő kedvesét,
hívlak, ahogy az óceán hulláma
hívja a szél ringató kezét.

Fagyos karral ölelt át a hajnal,
elhagyta a lelkem ezernyi sóhaj,
fel fel csapott a tengernek habja,
mint lelkem vadul hullámzó moraja.

Különleges színek keltek életre,
a látóhatárt oly szépre festette,
mintha borongós eget zavarna,
vidító színeit a hajnal előcsalta.

Szomorú Valentin napon,
szomorú énekem dalolom,
lelkemből egy feltörő ének:
Ne hozz nekem virágot kérlek.

Ne hozz nekem virágot többé,
szerelmes dalodat se dúdold többé,
hagyd, hogy köddé váljon a szép álom,
mire ölelő karjaidban szívem vigyázott.

Szerelmünk kék egén furcsa árnyak,
szerelmünk tengerén múló délibáb van,
virágod a földön, hervadó virágok,
szívem virágszirmai messzire szállók.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, 
hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
LÉT-nek tündöklő rózsája, örök élet
Élő vizének áradó Forrása,
A kereszt magaslatán Kínjaid,
érettünk áldozád, Szent véred
forrása Életünk, mely elsöpri a halált.
Áldott magasság, Hatalmad teljében,
Eget és földet összeköttetett.
Eltörlöd bűneink, Szent véred tisztára mos,
elveszett gyermeked ím' megtaláltatott.
Menny nyílik, csönded, Békességed hív,
Áldó érintés, mely Hazakísér.
Szent Szerelmed legyőz mindent,
az Élet Szent Tüzén az Örökkévaló
Szívébe helyez.

Tündérrózsa tavirózsa,
a világnak hírmondója,
tiszta fénye elsugárzik,
emberszívnek megnyugvást hint.

Egyszerű és tiszta lélek,
nem tud róla, pedig ékes,
rád mosolyog, mintha várná,
hogy szívedbe rátaláljál.

Kedvességgel, szeretettel,
tölt fel téged, ha a szív szemével,
meglátod, e fényességet,
közepében álomvilág.

Nem más az, mit Isten kíván,
Isten Álma virág ágyba, s,
szirmaiban csengő hárfa,
ha egy kicsit jobban nézed.

A Végtelent megidézed,
kéklő ég és színes álmok,
virágszirmokba zárt,
Fénylő Égi város.

Alkony játszik a fák között,

aranyló mosolya a világnak köszön,

altatódalt dúdol ágak, reszketeg levelek közt,

e nap lassacskán elköszön. 

Álmodni készül a világ, a táj, ember,

gazdag vagy szegény, de elfárad egyszer,

álmodik, mert álmok nélkül mit sem ér...

álmatlan ember eleven, s mégis holt szegény.

Álmok, ha a szív mélye szül e világra,

Valóság bölcsője ringat, hit, akarat,

belőletek gyümölcsöket arat.

Álmodj, álmodj hát, s ne hagyd, 

hogy e világ zaja elnyomja 

a szív éneklő dalát. 

Alkony játszik fák között,

nemsokára sötét a táj, elköszön,

holdfény dúdol áldó imát.

Csendes a táj, csendes a táj,

de Fényt fog szülni újra az éj, s

hajnal, álmok...

Mind benne ég...