Aranyló természet suttogása

75777aversek19•  2021. október 14. 19:11  •  olvasva: 71

Aranyló sárgába öltözött
természet, lágy mosolyú,
szelíd fények,
az arcomhoz érnek.

Még ölébe vett a természet,
s aranylón bordó palástjával,
körülvén terített, átadván
szelíden utolsó anyai mosolyát.

Mely már gyengülő fények,
ragyogásán át suttogott,
szelíden altató imát, s ölelő
karjában csend, béke honol.

Nézem a tájat, s érzem a
meghittséget sugárzó csendet,
szent imádat, e csendből ölel
át Ő a természet szíve engem.

Ölelése édes, reménységes,
szívemhez suttog:"Örökké veled vagyok",
nem alszom, csak a fákat ringatom,
csak a tájat altatom.

Fehér dunyhát szőve rájuk,
alatta a nyár tüzét tartogatom,
hogy újra felébredjen, szerelmes
tüzével újra táncra keljen.

Aranyló mennyei pompával,
dicsfényben ragyogón,
örök szerelmes énekével,
imákat zengjen.

Imákat zengjen ragyogón,
áldásként pompázzon,
Fényével éltetvén mindent,
a megfakult világon.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom