Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Aranyló természet suttogása
75777aversek19 2021. október 14. 19:11 olvasva: 221
Aranyló sárgába öltözött
természet, lágy mosolyú,
szelíd fények,
az arcomhoz érnek.
Még ölébe vett a természet,
s aranylón bordó palástjával,
körülvén terített, átadván
szelíden utolsó anyai mosolyát.
Mely már gyengülő fények,
ragyogásán át suttogott,
szelíden altató imát, s ölelő
karjában csend, béke honol.
Nézem a tájat, s érzem a
meghittséget sugárzó csendet,
szent imádat, e csendből ölel
át Ő a természet szíve engem.
Ölelése édes, reménységes,
szívemhez suttog:"Örökké veled vagyok",
nem alszom, csak a fákat ringatom,
csak a tájat altatom.
Fehér dunyhát szőve rájuk,
alatta a nyár tüzét tartogatom,
hogy újra felébredjen, szerelmes
tüzével újra táncra keljen.
Aranyló mennyei pompával,
dicsfényben ragyogón,
örök szerelmes énekével,
imákat zengjen.
Imákat zengjen ragyogón,
áldásként pompázzon,
Fényével éltetvén mindent,
a megfakult világon.