Veszteség

Vannak dolgok, amiknek azonnal érezzük a hiányát, ha elvesznek az életünkből. De vannak dolgok amik,  amikor rendelkezünk velük, természetesnek vesszük, nem tűnik nagy értéknek, de amikor már nem a miénk, megtudjuk micsoda kincsek voltak számunkra.

Ez a hiány sosem múlik el, az idő pora nem lepi el, hiába próbálunk nélkülük élni, már semmi, de semmi nem lesz olyan, mint előtte. Mikor egy közeli szerettünk távozik az élők sorából és többet nem hívhatjuk fel, nem szaladhatunk oda átölelni, nem érezhetjük az illatát, nem tapasztalhatjuk meg a féltő, óvó szeretetét, a hiánya mindig bennünk lesz, csak a mértéke fog változni.

El kell gyászolnunk őt.  

Mikor szétszakad egy kapcsolat, az egyből újra kettő lesz.  Mikor megértjük miért konfrontálódott velünk, mikor a „mikor jössz haza? ” egyenlővé válik az aggódom érteddel. Az „öltözz melegen” a szeretlekkel olvad össze. Mikor megértjük, hogy lehet csendesen szeretni, nem szóval, hanem tettekkel. Mikor bár mennyei ételt eszünk, de egy száraz kenyér szelet is jobban esne vele…mikor elveszti szépségét a lenyugvó nap a Balaton parton.  Mikor a csend átölel bennünket, de ez olyan csend, amelyben soha, de soha nem akartunk lenni. Na akkor értjük meg majd igazán, mit veszítettünk. 

El kell gyászolnunk őt.

Van akiknek újra, és újra...

és újra

újra