Ezerszíngomba

Galamb volt már majdnem, nyakát billegette,

balkonunkra pip-pip, lábát illegette.

Galamb volt már majdnem, kócos fellegecske,

nyírfa csúcsán anyja turbékolt felette.

Nyakát illegette, lábát billegette,

kamaszul a macskát bízva méregette -

éj leplén lágy húsát valaki megette.

Rozé és fehér ribiszke,

meridián, üvegcseppen

ma piszke az egres, pöszke

csüngőlepke füstre rebben,

csak gyere pöszméte, jösszte

kócos a fű lombok alján

vad haja aszálytól szöszke,

hintáz hibiszkuszok gallyán

zöldbe egy áttetsző szöcske.

Otthonomat befonja a rózsa,

pálma termése lóg az ablakon,

hinnéd közel a tengernek sója,

csak fény játszik aranyos lombokon.

A csúcs, amit meghódíthatsz

szem-horizontod alatt ül,

de ködbe burkolt vad orom

szédít mágnesként, veszettül.

Tiéd lehet,

még egy lépés,

még egy húzás,

vagy kettő,

ölébe már,

szívébe zár

vad tető.

Szikla mögött

sugár kacsint,

lila fölött

futtában int

a felleged.

Hitted volna,

otthonodat

nyugalmadul

itt fent leled?

A csúcs, amit meghódíthatsz

lankaként eléd terül,

a ködbe burkolt vad orom

valahol ott van, legbelül.

Bújtam ködbe, bújtam nyárba,

bújtam jóba, bújtam kárba,

játszottam józanul szerepet,

májusi bohókás ikreket.

Előbújva virág leszek,

régi egyet elfelezek,

ördögszekér kies tájba

futok eléd várva várva.