Ezerszíngomba

Van, aki beszél, de nem érted,

záporban ernyőn a miértek

van, aki beszél, de hiába,

olcsó homokszemek, mi ára

s van, aki beszél, bár nem akar,

ablakon reszket a zivatar.

Esős az ősz, leköszön, 

utánam a vízözön,

hátam mögött deres tél,

bikkmakkokat keresgél,

ravasz tavasz lesben áll,

téltetemre karma száll

és a puha nyarakon

melegemet aratom,

míg az erdőn köd a gőz,

rámköszön a tavaly ősz.

Csípős hullámon lápisz körök

gyűrűző táncai, végtelen,

palarideg felhők udvarán

sugár kelt, vékonyan, védtelen.

Foltokban színeket tépett ma 

szelíd lombokról az őszi szél,

diót lopott, a tóba szórta,

csillant politúros gesztenyén.

Útszélről sárga lábú ölyvet 

dobott rongyként elém - markolta,

ám karma közt maradt a csutak,

lendült tovább felém, hajszolva.

Repültem hát én is, reszketeg,

forogtam vad, őrült, iramban,

hánykolódtam habokon félve

s reszketés kelt borzadt inamban.

Búcsúsugár simul repedt nyírfaháton,

kikerics a csillag elnyugodó lápon,

varjútollba kékes fény sugara harap,

bágyadt légbe lódul, visszariad, marad.

A tóra most sárga csónakhadak szállnak,

bennük csepp a tükör készülődő nyárnak,

hideg vizet mélyből titkos forrás fakaszt,

próbálkozhatsz, látod, nyarat mégse maraszt.

I.

Komlik a komló, pendelye zsindely,

bomlik, kifeslik, keresve ízlelj,

futna csak fázón, magasba fonva,

levél ruháján borostyánt forrna.

Komlik a komló, zörögve görög,

földzene szólna, zengnek a rögök,

szemét lesütve hallgatja a szél,

dalolna mámort, bolondra beszél.

Komlik a komló, száll a pendely,

feslik, kibomlik, állig zsindely,

futna magasba, zászlót bontva,

báli ruháján mámort forrna.

Komlik a komló, pörgőn, zörgőn,

zenél a föld is, röggel görgőn,

szemét lehunyja, hallgat a szél,

dalol ma mámor, balga, remél.