Ezerszíngomba

Nyanyókám hol vagy?

Hol van a pogácsa?

Titokban dugdostad 

zöld kosár aljába.

Horgolótű megáll.

A fonál elvágva.

Így lettem mára

hirtelen nagy-árva.

Menesztve lelked

mára csendítenek.

E világból túlra

téged lendítenek.

Sütni kész két 

sima tenyereden,

életed nyújtottad

bízó egyenesen.

Hová mentsem, 

és főleg hogyan?

Az idő őrült ló,

vesztébe rohan.

Harmatos fényben lapul a ragyogó

bogyó.

Körbeveszi puha mohaágy. 

Megérett már.

Rövid volt a repülés.

A fára többé nem 

hajtja a vágy.

Harmatos fényben reszket a ragyogó

bogyó.

Körbeveszi nyirkos mohaágy. 

Megérett már?

Rövid volt a repülés.

A fára vissza még

hajtaná a vágy.

Harmatos fényben lapul a ragyogó

bogyó.

Körbeveszi puha mohaágy. 

Megérett már.

Rövid volt a repülés.

A fára többé hiába

hajtaná a vágy.

Csöndre van 

most szükség

a lelkemben.

Búszéltől tépázott

könnygyomos

kertemben.

Melléd kucorodok.

Meleged körbefon.

Érthetetlen talány

Belülről még miért 

reszkettet a magány.

Olyan ez, mint a jin-jang.

Lágy ívével hiába 

kanyarul köré fehér,

feketébe festéke

oldani át sohasem ér.

Szoros simulásuk

egymást utol nem érő

végtelenült szalagban

parázsló hajnal

rezgeteg alkonyatban.

Sötétben 

hajnal jött.

Hívtak, ébredtél.

Nem vártál meg,

csak sietve mentél.

Annyi idős vagyok, 

mint mikor Te 

Nagyanyámmá lettél.

Titoktudóként hogy

cinkosan szeressél.

Kamasz voltam,

hátulról kettőnk

után fütyültek a fiúk.

Panaszomban oly 

sokszor voltál te a kiút.

Szeptemberben 

krétaszag nekem 

mást jelent, mint másnak:

üzeni melegen, 

gyere hozzám, várlak.

Gyermeklelked intett,

kissé meglepődve:

Felnőttél hirtelen, vége. 

Most taníthatod az

utat véghetetlen égbe.

Bámulom hitetlen

fekete hajszál, hogy tekereg

horgolt terítőbe.

Rámhagyott meseként

lett tán beleszőve.