Túlvilágra, fényképpel

Gyűjtögettem.

Fontoskodva.

Pontos bizonylatról

folyton gondoskodva.

Eltelt. Íme,

itt van velem

életzsákom gyöngye,

küzdelem, szerelem...

pillanatok

feltekerve,

percek, órák sorra

rejtve farzsebembe,

gombolyagjuk

tenyerembe,

emlékhabjuk kapcsos

könyvbe reteszelve.

Jön velem mind!

Majd elviszem,

most, mikor a túlpart

már csónakot üzen.

Ágyam körül

állnak sorban...

Gyorsan! Készülékem

gombját még hadd nyomjam!

Kísérjen el

csak még e kép:

sürget a küszöböm,

magányom szűnni lép.

De belém tép:

foszló lélek

kezében nem tarthat

földi képet! Félek.

Hová mentsem? 

S főleg hogyan? 

Az idő őrült ló, 

csak vesztébe rohan. 

Halál rám vár 

karcos karral.

Képtelen engedem, 

nem küzdve már daccal.

Nem kiáltva.

Hisz ha visz is

a Styx mohó, iramló 

árja - csak hiába:

láthatatlan,

gyűjteményem

nektek hagyom hátra.

Ti vagytok letétem:

míg nyomom

bennetek fakad,

s él színemnek álma -

mi volt, örök marad.